Felmentés a cölibátus alól

A cölibátus kötelessége egyrészt megkönnyíti, hogy a klerikus „osztatlan szívvel” kapcsolódjék Krisztushoz, de egyben lehetővé teszi azt is, hogy szabadabban szentelje magát Isten és az emberek szolgálatára. Az Egyházi Törvénykönyv (CIC) a cölibátust pozitív módon mutatja be, mint Isten különös ajándékát.

Maga a kifejezés a jogban elsősorban a házasságkötés tilalmára utal, ennek összes erkölcsi következményeivel, tehát a teljes önmegtartóztatás követelményével együtt. A nős diakónusok kivételével a diakónusszentelés előtt a jelölteknek Isten és az egyház színe előtt nyilvánosan vállalniuk kell a cölibátus kötelezettségét, kivéve ha már örök szerzetesi fogadalmat tettek. II. János Pál pápa pedig hangsúlyozza: „... nyilvánvaló, hogy egy ilyen elhatározás már nem csupán külső törvényként kötelez, hanem a kötelezettséget vállaló embert lelkiismerete is kötelezi. Ezért a Krisztusnak és az Egyháznak tett ígérethez hűségesnek kell maradni. Ehhez a saját ígérethez való hűség részben kötelesség is, de a pap ... méltóságának is jele.”

A mai jog szerint a cölibátus alóli felmentést csak a római pápa adhatja meg. Ha viszont megadja, a pápai leirat a cölibátus alóli felmentéssel együtt és attól elválaszthatatlanul magában foglalja a klerikusi állapot megszűnését és az abból eredő egyházi szolgálatok gyakorlásának a tilalmát is.

Az egyházi rend szentsége eltörölhetetlen jegyet hagy az emberben. Elveszíteni tehát nem a felszenteltséget, hanem csak a klerikusi állapotot, jogállást lehet. Ennek a hatályos egyházjog szerint három módja van: 1) a felszentelés érvénytelenségét megállapító bírói ítélet vagy közigazgatási határozat, 2) a klerikusi állapotból való elbocsátás törvényesen kiszabott büntetése, 3) az Apostoli Szentszék leirata, mely – a leirat fogalmánál fogva – kegyként bocsátja el az érintettet a klerikusi állapotból, és amelyet diakónusoknak csak súlyos okból, áldozópapoknak csak nagyon súlyos okból adnak meg. A leiratot mindig valakinek a kérésére adják ki.

A klerikusi állapotát elvesztő személy ezzel elveszíti a klerikusi jogokat és nem gyakorolhatja a klerikusi kötelezettségeket sem, is, ha csak ez nincs másképp meghatározva az egyházi törvénykönyvben. A laicizált klerikusnak tilos a szentségi hatalmat gyakorolnia, kivéve a halálveszélyben lévők gyóntatását.

A cölibátus alóli felmentés intézményét az 1917-es egyházi törvénykönyv nem kötötte össze minden esetben a klerikusi állapot elvesztésével, melyet egyébként a világi állapotba való visszahelyezésnek (reductio) nevezett. A cölibátus alóli felmentés egyetlen lehetséges okának azonban a kényszerből eredő súlyos félelmet tekintette, amelyet perben kellett bizonyítani.

A zsinat utáni időben a felmentési kérdés szabályozása többször változott. 1964. február 2-án a Szent Officium kebelében bizottság alakult a laicizálási és felmentési ügyek számára; egyben szabályokat határoztak meg az ide vonatkozó eljárásról. VI. Pál pápa 1967. június 24-án kiadott Sacerdotalis coelibatus kezdetű enciklikájában (84) a felmentés lehetőségét és az előzetes vizsgálatot kiterjeszti olyan okokra is, amelyeket addig a jog nem vett figyelembe. 1971. január 13-án a Hittani Kongregáció egyszerűbb és gyorsabb laicizálási eljárást vezetett be, amelynek végeztével a leirat a felmentést is tartalmazta. Ugyanez a kongregáció 1972. VI. 26-án nyilatkozatban fűzött magyarázatot az előző évben kiadott szabályaihoz, amelyben már azt hangsúlyozta, hogy bármiféle indok nem elegendő, s hogy a felmentést nem adják meg automatikusan.

A jelenleg hatályos eljárási módot az Apostoli Szentszék különböző okmányai határozzák meg, elsősorban a Hittani Kongregáció 1980. X. 14-én kiadott körlevele és normái (AAS 1980:1132.). A pápai felmentést előkészítő szentszéki eljárás lefolytatására az 1989. II. 28. előtti kérelmek esetében a Hittani Kongregáció, azt követően az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció illetékes. A felmentést közlő leirat formája egyebekben nem változott.

A felmentés okai: 1) ha a pap, aki már rég elhagyta a papi életet, rendezni szeretné állapotát, amelyen változtatni nem tud (pl. polgári házassága, gyermekek vagy más kötelezettség miatt); 2) ha a papnak nem is lett volna szabad felszentelődnie, mivel szabadságát és felelősségét nem tartották kellően tiszteletben (pl. mert kényszer és félelem hatására vállalta a szentelést); 3) ha az elöljárók annak idején nem tudták kellően megítélni, hogy a jelölt tényleg alkalmas-e az Istennek szentelt cölibátusban való végleges megmaradásra.

Az eljárás lefolyása továbbra is az 1980. X. 14-i normákhoz igazodik. Vagyis a kérvények elfogadására és az ügy kivizsgálására az inkardináció szerinti helyi ordinárius, vagy a megszentelt élet pápai jogú klerikusi intézményei tagjainak esetében a nagyobb elöljáró az illetékes. Ha az ügyet a saját ordinárius előtt nem lehet kivizsgálni, felkérhető erre annak a helynek az ordináriusa, ahol az érintett általában tartózkodik. Arányos okból a Kongregáció más ordináriust is delegálhat erre.

A kérelmező által aláírt kérvénynek az érintett adatain kívül a tények leírását és a kérés indokait is tartalmaznia kell. Az ordinárius nem köteles a kérvény nyomán az eljárást megindítani. Ha úgy dönt, hogy megteszi ezt, a biztonság kedvéért fel kell függesztenie a kérelmező klerikust a szent rendek gyakorlásától. Ettől csak az illető jóhíre vagy a közjó érdekében tekinthet el szükség esetén. Ez azonban általában fel sem merül, hiszen a polgári házasságkötéssel a klerikus magánál a jognál fogva felfüggesztődik (1394.k. 1.§). Ezután az ordinárius személyesen vagy alkalmas pap útján gondoskodik az ügy kivizsgálásáról, s erről a jegyző iratot is készít. A vizsgálatnak elsősorban a fent felsorolt felmentési okok valamelyikének létét kell bizonyítania. Kérdőpontjainak jegyzékét a Szentszék minta gyanánt össze is állította. Az iratokat ezután az ordinárius szavazatával együtt a Szentszékhez három példányban fel kell terjeszteni. A szavazatnak a dolog igazságára és arra kell kitérnie, hogy nem áll-e fenn botrány veszélye. Az Apostoli Szentszéknél a fent említett hatóságok folytatják az ügyben az eljárás további részét.

A felmentő leirat a közlés pillanatától hatályos. Magát a felmentést be kell jegyezni a kérelmező keresztelési plébániájának anyakönyvébe. A felmentést követő házasságkötésnek külső pompa nélkül kell történnie.

A felmentett papnak tartózkodnia kellene azoktól a helyektől, ahol korábbi állapotát ismerik. E tilalom alól a tartózkodási hely ordináriusa a korábbi inkardináció szerinti ordinárius meghallgatásával – ha ez szükséges –, felmentést is adhat, ha botrány veszélye nem fenyeget. A laicizált klerikust a leiratot közlő egyházi hatóság buzdítja, hogy új állapotának megfelelően vegyen részt Isten népének életében, és valamilyen vallásos vagy karitatív cselekedetet is előír számára.

A klerikusi állapotát elvesztett személyt csakis az Apostoli Szentszék leirata veheti vissza újból a klerikusok közé.

Forrás: Erdő Péter: Egyházjog, 33. § (188, 195–198).

Magyar Kurír