Felszentelték az új kismegyeri templomot

Megszentelt élet – 2011. szeptember 26., hétfő | 12:09

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát szentelte fel vasárnap az új győr-kismegyeri templomot, amely a Pannonhalmi Területi Apátsághoz tartozó Szent Anna Lelkészség hívei számára épült, és az Isteni irgalmasságról kapta nevét.

Kismegyer egykor a Pannonhalmi Bencés Rend gazdasági területe, majorsága volt. Az akkor Kismegyeren élő néhány család a megélhetését a bencés gazdaságban találta meg. Lelkipásztor ellátásukra az 1780-as években épült Szent Anna-kápolna szolgált, mely egyúttal temetőkápolna is volt. A barokk kápolna jellegzetes helyen, a település övezte dombtetőn áll, melynek kecses alakja már messziről megpillantható – írja Bartók Ferenc plébános atya, a templomépítés vezetője. – Megemlítendő, hogy az 1809-es napóleoni „kismegyeri csata” a kápolna közelében zajlott le. Egy korabeli metszet arról tanúskodik, hogy a csata idején a kápolna már állt.

Mára Kismegyer jellege a korábbiakhoz képest teljesen megváltozott, Győr egyik folyamatosan bővülő településrészévé vált. Kétezren élnek  itt, a bővülés a jövőben is folytatódhat. Mivel a kápolna mindössze hatvan főt tud befogadni, és bővítése az azt körülölelő temető miatt nem volt lehetséges, ezért az egyházközség új templom építését határozta el. A főapát kezdeményezésére pedig  létrejött a Kismegyeri Templomépítő és Fenntartó Alapítvány.

A templomépítéssel kapcsolatos gyakorlati munka 2004 februárjában kezdődött. Tervpályázatot írtak  ki, a tervezés jogát végül Balázs Mihály budapesti építész nyerte el. A kiviteli tervek 2006 szeptemberére készültek el. A templom építése 2007 őszén kezdődött, alapkövét 2008. július 3-án Várszegi Asztrik tette le.

A tervek szerint, s most már megépülve is, a 16 méter magas templom élő kapcsolatot tart a domb tetején álló barokk kápolnával. Tudatosan úgy épült, hogy  a kis kápolna megőrizze történelmi méltóságát: a távolból úgy látszik, mintha a kápolna tornya egyúttal az új templom tornya is lenne. A templom egyszerűségével és puritánságával egyszerre illeszkedik az ősi bencés hagyományokhoz, ugyanakkor megfelel a mai kor elvárásainak is – írja a plébános, hozzátéve: a 150 millió forint, amelybe az építkezés került, szinte teljesen adományokból jött össze. 

A templommal épült meg az urnafolyosó is, mellyel a temető szűkösségét enyhítik, és a jövőben egy plébániaépület is fog épülni, mely közösségi házként is szolgál majd. 

Magyar Kurír

fotók: kisalföld.hu