Felszentelték a Brenner-iskola kápolnáját Szombathelyen

Hazai – 2015. december 11., péntek | 10:46

December 10-én Veres András megyéspüspök felszentelte a szombathelyi Brenner János Általános Iskola és Gimnázium augusztusban elkészült új épületének kápolnáját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén augusztus 11-én avatták fel a Brenner-iskola új épületét Szombathelyen. A legkorszerűbb körülmények fogadták a gyerekeket és tanáraikat, akik már belakták az épületet. Egy dolog azonban mindeddig hiányzott: egy hely az iskolán belül, ahol Jézus jelenlétében tölthetnek imádságos perceket. Az iskolaépületnek része egy kápolna, amelynek kialakítása az épülettel együtt megtörtént, és mostanra belső berendezései is elkészültek.

Veres András az iskola diákjainak, pedagógusainak jelenlétében tartott szentelésen rámutatott: nem Istennek van szüksége arra, hogy kápolnát, templomot építsenek számára. Nekünk, embereknek kell egy hely, ahol Istennel együtt lehetünk. A püspök arra kérte a megjelenteket, töltsenek minél több időt a kápolnában és imádkozzanak, beszélgessenek Jézussal.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria