Felújítják a Hármashalom-oltárt a pápa csíksomlyói látogatására

Külhoni – 2019. április 9., kedd | 13:55

A Ferenc pápa csíksomlyói látogatásával kapcsolatos előkészületek nagy erővel zajlanak, ennek a folyamatnak a része a Kis- és Nagysomlyó-hegy közti nyeregben található Hármashalom-oltár felújítása. A részletekről Bőjte Mihály, a Csíksomlyói Ferences Rendház házfőnöke számolt be a Romkat.ro-nak.

Bőjte Mihály elmondta, a Hármashalom-oltár eredeti tervét Bartók Albert ferences szerzetes gondolta ki, a kivitelezési technikai tervet pedig Makovecz Imre budapesti műépítész készítette. „Segítségére volt Bogos Ernő csíkszeredai műépítész, aki az 1996-ban megvalósult tervezési és építési munkálatok levezetésében jelentős szerepet vállalt, illetve a későbbi módosításokban is. Az építéshez szükséges összeget a korabeli budapesti kormányzati szervektől kaptuk, az akkori csíksomlyói plébános, Gergely István közbenjárására. A segély a magyarországi Országos Lelkipásztori Intézeten keresztül érkezett” – vázolta a házfőnök. Hozzátette, a ferences kolostor területére épült az építmény, így a csíksomlyói kolostor nevére telekkönyvezték. A tulajdonjog alapján a csíksomlyói ferences kolostorra hárult a Hármashalom-oltár őrzése és karbantartása, amelynek mindenkor igyekezett is eleget tenni.

2015–2016-ban az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalomi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság 20 millió forintos támogatásából sikerült megjavítani az oltárépítmény fedelét, a szigetelést és a vízelvezetést az oltár mögött. Ugyanakkor minden tavasszal, a pünkösdi búcsú előtt kisebb-nagyobb javításon esett át az oltár előtt álló emelvény, amelyet önerőből végeztek a ferencesek.

A ferences rendház házfőnöke kiemelte, a cél az, hogy lényegi változtatás alkalmazása nélkül szebbé, praktikusabbá és tágasabbá változtassák a létesítményt. A Szentszék előírásai alapján ugyanakkor liturgikus bútorokat és liturgikus ruhákat is készíttetnek a pápa számára.

„Mivel előreláthatólag mind a nyeregben, mind a templom előtti téren jóval nagyobb tömegre számíthatunk, mint a búcsúk alkalmával, így a hangosítási eszközeinket is ki kell bővítenünk, valamint új és több ülőalkalmatosságot kell készíttetnünk a kórusnak, a papságnak, a sajtó munkatársainak és a meghívottaknak” – számolt be a legújabb fejleményekről Bőjte Mihály. Időközben az is kiderült, hogy a vatikáni liturgikus bizottság kérte, hogy a pápai szentmisére fedjék be a pódiumot, ami jelentősen megnövelte mind a tervezéshez, mind a kivitelezéshez szükséges költségek összegét.

A mostani felújítás terveit Bogos Ernő műépítész készítette. Az elképzelések szerint új vakolatot kap az oltár mögötti sekrestye, hogy alkalmas legyen a koncelebráló főpapok számára. Itt még szükség lesz egy válaszfalra, hogy helyet kapjon a technikai stáb legszükségesebb felszerelése is. Az oltár fölé emelkedő apostoli kereszt egyik szára elkorhadt, ezért azt ki kell cserélni. A tetőzet faanyagát újrakezelik, hogy szebb legyen és ne tűnjön kopottnak. A régi, korhadt színpadot lebontják, helyére újat építenek, illetve be is fedik azt. A felújítást földmunkával és tereprendezéssel zárják majd. A beruházás teljes költsége még nem ismert, a számításokat ezután végzik el a szakemberek.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Rédai Botond

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria