A Tel-Avivba való megérkezésünkkor találkoztunk idegenvezetőnkkel, Grünhut Évával, aki Pécsről származik, azonban tökéletes hely- és történelmi ismeretekkel rendelkezik, így nagyon részletesen tudott beszámolni minden meglátogatott helyszínről és az azokhoz fűződő történetekről.
Első utunk Tiberias városába vezetett, ahol a zarándoklat első felében volt a szállásunk, kevesebb mint egy kilométerre a Tibériás-tó (a bibliai Genezáreti-tó) partjától.
Az első nap elején Kánába ment a csoport, Jézus első nyilvános csodájának helyszínére, ahol a szentmisében a házaspárok megújíthatták házassági fogadalmukat. Innen az Angyali Üdvözlet bazilikájába utaztunk, majd a Szent Család házának helyszínén lévő, nagyszabású ferences komplexum részét képező, Szent József-templomba látogattunk.
A Letaszítás hegyéről látható volt a Jelenések könyvében említett Har Megiddo, melynek nevéből származik az armageddon szó, mivel az ítélet napján zajló csata helyszíne e helyhez kötődik. Ezen a napon utolsó megállónk a Tábor-hegye volt, vagyis Jézus színeváltozásának helye.
A következő napon a Genezáreti-tó vidékén folytattuk a zarándoklatot, ahol a tavon, egy hajón mutatott be szentmisét Molnár Tamás atya, arról is megemlékezve, ahogyan Jézus lecsendesítette a vihart a bárkában. Ellátogattunk Magdalába (Mária Magdolna városába), valamint a Nyolc Boldogság hegyére, ahol Jézus a hegyi beszédet mondta. Kafaraumban, ahonnan több apostol is származik, láthattuk Péter házának helyszínét, valamint a Primátus kápolnáját, amely ott található, ahol Jézus első főpásztorává tette meg Pétert. A nap utolsó állomása Tabgha volt, mely a kenyér- és halszaporítás helyszíne.
A következő napon, Galilát hátrahagyva, a Jordán mentén indultunk Jeruzsálem irányába. Krisztus megkeresztelkedésének helyszínén szentmisén vettünk részt; innen Qumránba mentünk. A Holt-tengerben is megfürödhettünk. Majd a Júdeai sivatagon keresztül eljutottunk a következő szálláshelyünkre Betlehemben.
A következő napon Jeruzsálemben ellátogattunk a Mi Atyánk templomba, a Dominus Flevit-templomba, a Getszemáni-kertbe és a Nemzetek templomába. Betlehemben meglátogattuk a Születés bazilikáját, ahol a Születés barlangja található; elmentünk a Pásztorok mezejére is, ahol Molnár Tamás atya szentmisét celebrált. A nap utolsó helyszíne a Szent Sír bazilika volt, ahol a Golgotát is láthattuk, és hosszabb sorbaállás után a Szent Sírba is beléphettünk néhány pillanatra.
Az utolsó előtti napunkat Jeruzsálemben töltöttük, ahol a történelmi óvárosba a Szent István kapun keresztül léptünk be. Láthattuk a Szent Anna-templomot, a Bethseda fürdő maradványait, a Megostorozás kápolnáját, az Ítélet és a Kereszt felvétele kápolnáját, ahol szentmisén vettünk részt. A keresztúton járva csoportunk elmélkedhetett és imádkozhatott az egyes állomásoknál. (...) a közel-keleti hangulatú bazár-utcáin járva figyelhettük a különböző kultúrájú embereket, megkóstolhattuk a helyi ételeket. Jártunk az utolsó vacsora termében, az egykori, ószövetségi zsidó templom romjának nyugati falánál; voltunk Dávid király sírjánál, a Szent Péter bűnbánata templomnál.
Utolsó napunkon jártunk Erzsébet meglátogatásának helyén, a Látogatás templomában, ahol hálaadó szentmisét mutatott be Molnár Tamás atya. Az utolsó órákat Tel-Aviv óvárosában, Jaffában (a bibliai Joppé) tölthettük.
Az út során láttunk paradicsomi tájba illő, tóparti vidéket, fenyőkkel borított dombokat, de száraz sivatagot, holt tengert is; jártunk kietlen pusztaságban, és nyüzsgő város utcáin, terein. Láthattuk a Jézus életének legmegrendítőbb pillanataihoz kötődő helyeket, de járhattunk a Szentfölf feltámadást hirdető, reményt sugárzó helyszínein... Bár az egyes helyszíneket nem a bibliai történések időrendi sorrendjében látogattuk, mégis mintha az egész zarándoklat egybefolyt volna, mintha valamilyen módon egyszerre zajlott volna le az egész.
Molnár Tamás atya minden helyszínen elmélkedésekkel mélyítette a lelki programot.
Forrás és fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria