„Fény és só legyünk, ez a lényeg” – Tízéves a Gável Testvérek együttes

– Az 1997-ben, alapítása esztendejében még Testvérek nevű zenekart Ön hozta létre öccsével, Gellérttel együtt. Mi késztetett egy zenei tehetséggel megáldott tinédzser testvérpárt a múlt század kilencvenes éveinek végén, hogy a világi rockzene követése helyett Krisztust hirdesse dalban és szövegben?
– Kezdettől fogva olyan szellemi, lelki hatások értek bennünket, amelyek révén természetes volt, hogy ebbe az irányba orientálódunk. Rengeteget köszönhetünk a szüleinknek, csak hálával tartozunk a Jóistennek, hogy ilyen szülőkkel áldott meg minket. Már egészen kisgyermekkorunktól kezdve megtanultuk tőlük, mit jelent keresztény módra élni. Szó sem volt azonban arról, hogy bigott keresztények lettek volna, nem megszokásból, a hagyomány miatt jártak templomba, hanem mert valóban élő hitük volt, amit szerettek volna továbbadni a gyerekeiknek. Ott volt aztán Henrik bátyám, akiből pap lett, s mi Gellérttel figyelemmel kísérhettük, ahogy egyre jobban halad a lelki tökéletesedés felé. Mindenképpen meg kell említenem a hazai evangelizációs zene megteremtőjét és kiteljesítőjét, Sillye Jenőt, akinek a zenekarával gyakran énekeltünk együtt, mielőtt mi magunk is együttest alakítottunk volna. Mindezek az élmények megerősítettek bennünket abban, hogy igenis lehet a modern zene nyelvén tanúságot tenni Jézusról. Az említett példák mellett tizenkilenc-húszéves koromban értek olyan személyes élmények is, amelyek arra ösztönöztek, hogy ezeket megfogalmazzam a zene nyelvén.

– Milyen élményekre gondol?
– Emlékszem, nagyon sok kérdés felmerült bennem Jézus személyével kapcsolatban, s ezért fölkerestem a lelkiatyámat, Futó Károlyt, aki szintén a nagy példaképem és segítőm. Elmondtam neki, hogy hiába tanultam a hittanórákon rengeteget Jézusról, mivel személyesen nem találkoztam vele, nem tudom, kicsoda ő valójában. Nem érzem emberközelinek, olyan számomra, mint egy fantom, s egy fantomban nem tudok hinni. Karcsi bácsi azt mondta erre: ha meg akarod találni Jézust, nyisd ki a Bibliát, nézd meg, hogy mit üzen neked, mit kér tőled, s a kérdések és üzenetek özönéből válassz ki egyet. Próbálj meg aszerint élni, és akkor meg fogod látni az életedben Jézust. Megfogadtam Karcsi bácsi tanácsát, s elolvastam a Hegyi beszédből azt a részt, amikor Jézus arra figyelmeztet: ne aggódjunk az életünkért, hogy mit hoz a holnap, hanem feltétlenül bízzunk a gondviselésben, abban, hogy a mi mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk. Az egyetemi felvételim előtt voltam éppen, s gondoltam, teszek egy próbát. Ezért hozzá fordultam: Jézus, ha te valóban az vagy, amit tanultam rólad, akkor mutasd meg magad nekem a felvételin. Én becsületesen felkészültem, erőmhöz, adottságaimhoz képest mindent megtettem azért, hogy sikerüljön a felvételim, a többit rád bízom. Olasz-biológia szakra jelentkeztem, s a vizsgák után nem sokkal megkaptam a levelet, benne az örömhír, sikerült a felvételim, 104 ponttal felvettek az egyetemre. A felvételi ponthatár 104 pont volt. Hatalmas boldogság és öröm volt ez számomra, nem örültem volna ennyire, ha mondjuk 105 pontot értem volna el. Így azonban éreztem, hogy Jézus egyértelműen megmutatta magát, miután mindent odatettem a kezébe. Igazolódott, hogy Õ mindig megadja számunkra a szükséges dolgokat, ha tiszta szívvel és lélekkel fordulunk hozzá.

– Egyik dalukban írják: „Feléd tárom két kezem, engem küldjél Istenem, jelként, ahová kell…” Hogyan lehetünk jellé a mindennapokban?
– Soha nem terveztük, hogy jel legyünk, de azt már észrevettük, hogy jellé lettünk, hiszen figyelnek ránk az emberek. Ez mindenkivel így van, aki pódiumra lép, egyik napról a másikra sztár lesz belőle. Az, hogy fókuszban vagyunk, még nagyobb felelősséget ró ránk, hogy minél hitelesebben hirdessük a krisztusi értékrendet. Tanúságot teszünk Jézusról, a közöttünk lévő kapcsolatról. Szeretünk zenélni, az énekkel dicsérni Istent, de nem szeretnénk, ha rossz értelemben vett színház válna ebből. Amikor azt énekeljük a Téged választottalak című, hét évvel ezelőtt született dalunkban, hogy engem küldjél Istenem, jelként ahova kell, akkor azt is kifejezzük, hogy reményeink szerint Isten a gyengeségeinkkel együtt fogad el bennünket jelként.

– Gyakran írnak arról, hogy Magyarország erkölcsi-lelki megújulására van szükség, és ehhez elengedhetetlen Jézus Krisztus követése. Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy az emberek többsége elutasítja a kereszténységet, ellenségesen vagy közömbösen viszonyul hozzá…
– Szerintem Magyarország nem utasítja el a kereszténységet, hanem fölkavarja. Bizonyos ezoterikus és okkultista irányzatok képviselői belekevernek a kereszténységbe olyan dolgokat, amelyek gyengítik az erejét, a hatását. Magyarország a New Age áldozata. Itt van az agykontroll, a szellemsebészet, a mágia, a boszorkányság, a táltoshit, a magyarok állítólagos őshite, a kereszténységnek egy olyan egyvelege, ami tipikusan a magyar New Age. Magyarországot megkötözik a démonok, a kommunizmusnak a rendszer bukását túlélő, máig ható démoni szelleme, vagy a liberalizmusnak a „mindent szabad”, „minden relatív” elvét hirdető démonja. Ezeket a démonokat meg kellene tagadnunk, le kellene ráznunk magunkról, de ez nem megy könnyen, mert meg vagyunk tévesztve. Egyrészt ki vagyunk éhezve a transzcendensre, a természetfölötti hitre, valahol érezzük, hisszük, hogy ez a világ nem a gödörnél ér véget, másrészről kiválogatjuk magunknak a különböző irányzatokból a nekünk tetsző dolgokat, innen is csipegetünk egy keveset, meg onnan is, és így szinte saját, személyre szabott vallást hozunk létre, ötvözzük az igazat a hamissal, anélkül, hogy ezt felismernénk, s úgy érezzük, boldogok vagyunk. Ettől azonban soha nem leszünk azok! A Gonosz műve az, hogy annyi jó szándékú, az igazságra kiéhezett embert képes megtéveszteni. Ezért éneklünk arról, hogy ideje lenne végre felébrednünk, s ellene mondani a Gonosz csábításának. Aztán éneklünk arról is, hogy alapvetően fontos az erkölcsiség, a lelki és a testi tisztaság egyaránt. Ma a fiatal generáció jelentős része arra törekszik, hogy kielégítse minden vágyát bármilyen áron. A lányok többsége már 13-14 évesen elveszti a szüzességét, vagy olyan élményeket él át, amelyek gátolják abban, hogy később egészséges, szeretetteli kapcsolatot alakítsanak ki egy fiúval. Milyen felnőttek lesznek ők később, milyen családanyák, ha egyáltalán akarnak majd gyereket? A média pedig ráerősít minderre, amikor a káros, deviáns jelenségeket mutatja be követendő példaként, elutasítva, elhallgatva vagy eltorzítva a valódi értékeket. A helyzet elkeserítő, de azért nem reménytelen. A mi feladatunk, hogy ahogy Sík Sándor mondta, pisztrángként szembeúszva az árral, folyamatosan hirdessük, dalban és szövegben, hogy létezik egy szebb, jobb élet. Nem hallgathatunk, s hiszünk abban, hogy Magyarország meggyógyulhat. Ehhez fel kell ébrednünk, s helyet kell adnunk a szívünkben, a lelkünkben Istennek. Egyedül Istennel van jövője ennek az országnak. Nem a pártokban kell hinnünk, nem a különféle ideológiákban, hanem egyedül Istenben. S ez az Isten, ez a Jézus Krisztus, eljön hogyha hívjuk, folyamatosan várja, hogy szólítsuk meg őt. S ott van még oltalmazónknak az Õ földi édesanyja, Mária is, a Magyarok Nagyasszonya, aki ennek az országnak Szent István óta a védőpalástja. Könnyezik és szenved ugyan a gonoszságaink, a hűtlenségeink miatt, de ennek ellenére, nagyon szeret minket, s könyörög értünk. Nem szabad tehát elkeserednünk, nem szabad a reménytelenség állapotába süllyednünk. Tény, hogy mi keresztények kisebbségben vagyunk, de mit számít ez? Lehet, hogy csak annyian vagyunk, mint levesben a só. Ám egy csipetnyi só is elegendő ahhoz, hogy az étel finommá, fogyaszthatóvá váljék. Fény és só legyünk, ez a lényeg.

– Önök a közelmúltban lezajlott Városmisszió egyik főszereplői voltak. Mennyire váltotta be ez az egyhetes missziós rendezvény az előzetes várakozásokat?
– A főszereplők nem mi voltunk, hanem a Szentlélek, az együttesünk viszont valóban sok helyen végzett zenei evangelizációt az egy hét alatt. Sokan kíváncsiak arra, hogy hány új megtérő csatlakozott közösségeinkhez, s persze jó lenne látványosan nagy számokról híreket adni. Ez érthető, hiszen türelmetlenek vagyunk, szeretnénk hirdetni, hogy a Szentlélek bizony dolgozik. Ez így is van, ám tény, hogy a megtérés olyan folyamat, amelynek mi esetleg csak az utolsó, döntő mozzanatát látjuk, de az is lehet, hogy éppen mi segítettük őt egy köztes lépésben. Nem készíthetünk megbízható módon mérleget arról, hogy a misszió után Budapest keresztényibb lett-e vagy sem. Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: a Városmisszión kimentünk az utcára az emberek közé, s egy héten keresztül hirdettük nekik Krisztust, és hívtuk őket közösségeinkbe. Felvetődik a kérdés: van-e annyi közösségünk, hogy ha esetleg tömegével térnének meg emberek, be tudnánk fogadni őket? Sajnos nincs. Tény, hogy a Lélek és a Gonosz is működött ezen a héten. Biztos, hogy a Lélek sok embert megszólított. Rajtunk múlik, hogy mindennek lesz-e pozitív hozadéka, folytatása. Hiszek abban, hogy sok közösség felismerte, vagy ráérzett arra, hogy igenis tanúságot kell tennünk, mindennap újra és újra Jézus Krisztusról, az ő evangéliumáról.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Képek: Horánszky Anna