Ferenc pápa: Vetnünk kell az ige magját, még ha a világ mentalitása „ellenünk dolgozik” is!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumban a magvetőről szóló példabeszédet halljuk (vö. Mt 13,1–23). A „vetés” nagyon szép kép, igéjének ajándékozására használja Jézus. Képzeljünk el egy magot: kicsi, alig látható, de gyümölcsöt termő növénnyé terebélyesedik. Isten igéje is ilyen. Gondoljunk az evangéliumra, egy kicsi, egyszerű és mindenki számára elérhető könyv, mely új életet terem azokban, akik befogadják. Ha tehát az ige a mag, mi vagyunk a talaj: rajtunk múlik, befogjuk-e vagy sem. Jézus, a „jó magvető” fáradhatatlanul és állhatatosan veti. Ismeri, milyen talaj vagyunk, tudja, hogy állhatatlanságunk kövei és rossz szokásaink tövisei (vö. Mt 13,21–22) elfojthatják az igét, mégis reméli, mindig reméli, hogy bőséges gyümölcsöt tudunk teremni (vö. Mt 13,8).

Ezt teszi az Úr, és nekünk is ezt kell tennünk: fáradhatatlanul vetni.

De hogyan lehet ezt megtenni, folytonosan, belefáradás nélkül? Nézzünk néhány példát!

Mindenekelőtt ott vannak a szülők: jót és hitet vetnek gyermekeikbe, és ezt kell tenniük anélkül, hogy elkedvetlenednének, ha időnként úgy tűnik, hogy gyermekeik nem értik őket vagy nem értékelik tanításaikat, vagy ha a világ mentalitása „ellenük dolgozik”.

A jó mag megmarad, ez az, ami számít, és idővel kihajt majd.

De ha feladják reményüket, és abbahagyják a vetést, ha gyermekeiket kiszolgáltatják a divatnak és a mobiltelefonnak, s nem szentelnek időt rájuk, nem nevelik őket, akkor a termékeny talajon gyomok burjánzanak el.

Szülők, fáradhatatlanul vessetek gyermekeitekbe!

Most nézzük a fiatalokat: ők is tudják vetni az evangéliumot a mindennapi élet barázdáiba. Például az imádsággal: ez egy apró, láthatatlan mag, mellyel mindent, amit megélünk, Jézusra bízunk, s így ő azt teljes érettségre segítheti. De gondolok arra az időre is, amelyet másokra, a rászorulókra szánunk: elvesztegetett időnek tűnhet, ezzel szemben szent idő, míg a fogyasztás és a hedonizmus által nyújtott látszólagos megelégedettség üresen hagyja a kezünket. A tanulásra is gondolok: igaz, hogy fárasztó, és nem olyan gyorsan hoz eredményt, mint a vetés, mégis elengedhetetlen ahhoz, hogy jobb jövőt építsünk mindenki számára.

Láttuk a szülőket, láttuk a fiatalokat, most pedig nézzük az evangélium magvetőit, a sok derék papot, szerzetest és világi hívőt, akik az evangélium hirdetését végzik, akik élik és hirdetik Isten igéjét, gyakran anélkül, hogy azonnali sikert könyvelhetnének el.

Sose felejtsük el, hogy amikor hirdetjük az igét, még ott is, ahol látszólag semmi sem történik, valójában munkálkodik a Szentlélek, és Isten országa már növekszik, erőfeszítéseinken keresztül és azokon túl.

Ezért, örömmel haladjatok előre, kedves testvéreim és nővéreim! Emlékezzünk meg azokról, akik elvetették Isten igéjének magját életünkben – mindannyian gondolkodjunk el: „Hogyan kezdődött az én hitem?” Lehet, hogy évekkel azután csírázott ki, hogy találkoztunk az ő példájukkal, de ez épp nekik köszönhetően történt!

Mindezek fényében feltehetjük magunknak a kérdést:

vajon én jót vetek-e? Vajon csak azzal törődöm, hogy magamnak arassak, vagy azzal is, hogy másoknak vessek? Elvetem-e az evangélium néhány magját a mindennapokban: a tanulásban, a munkában, a szabadidőben?

Elveszítem-e a reményemet, vagy Jézushoz hasonlóan folytatom a vetést, még akkor is, ha nem látok azonnali eredményeket?

Mária, akit ma Kármelhegyi Boldogasszonyként tisztelünk, segítsen, hogy az örömhír állhatatos és vidám magvetői legyünk!

*

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim és nővéreim!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és különböző országokból érkezett zarándokok! Köszöntöm az Apostolok Miasszonya Missziós Nővéreket, akik általános káptalanjukra gyűltek össze Rómában.

Szeretettel üdvözlöm a Cenacolo közösséget, mely negyven éve a befogadás és az emberi fejlődés támogatásának helye; áldásomat adom Elvira anyára, Saluzzo püspökére, az összes testvériségre és a barátokra. Gyönyörű, amit tesztek, és gyönyörű, hogy léteztek! Köszönöm!

Szeretném felidézni, hogy nyolcvan évvel ezelőtt, 1943. július 19-én Róma néhány kerületét, különösen San Lorenzót bombatámadás érte, és a pápa, Tiszteletreméltó XII. Piusz a rémült emberek közé akart menni. Sajnos, ma is megismétlődnek ilyen tragédiák. Hogyan lehetséges ez? Elvesztettük az emlékezőtehetségünket? Az Úr legyen irgalmas hozzánk, és szabadítsa meg az emberi családot a háború csapásától! Különösen imádkozunk a sokat szenvedő, drága ukrán népért!

Szeretném köszönteni az összes egyházközséget, és szeretnék köszönetet mondani az összes egyházközségnek, amelyek ebben az időszakban nyári programokat szerveznek a gyerekeknek és a fiataloknak – a Vatikánban is van egy nagyon népszerű program… Köszönet a papoknak, a szerzetesnővéreknek, a csoportvezetőknek és a családoknak! Ennek kapcsán szeretném jókívánságaimat küldeni az idei Giffoni Filmfesztiválhoz, melynek főszereplői a gyermekek és a fiatalok.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Én is imádkozom értetek! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: vatican.va; karmelitarend.hu

Magyar Kurír