Ferenc pápa áldását küldte a pázmányos hallgatóknak

Hazai – 2021. április 2., péntek | 8:01

„Ferenc pápa boldogan küldi apostoli áldását, amelyet szívesen kiterjeszt az Önök hallgatóira és szeretteire is” – tájékoztatta levelében Sághy Ádámot és Wappler Ádámot, a PPKE-BTK kötelező hitéleti kurzusainak oktatóit Mons. L. Roberto Cona, a Vatikáni Államtitkárság tanácsosa.

A levél arra válaszul érkezett a Vatikánból, hogy a két oktató megajándékozta a Ferenc pápát a Bevezetés az Újszövetségbe című, kifejezetten az egyetemi hallgatóknak írt, nemrégiben megjelent kötetével egy levél kíséretében, melyben a szerzők külön kérték a Szentatyát, hogy áldja meg hallgatóikat is.

A személyes jellegű válaszlevélből kiderül, hogy Ferenc pápa „értékelte a neki címzett udvarias és előzékeny gesztust”, valamint köszönetét fejezte ki Sághy Ádám és Wappler Ádám „Újszövetségre vonatkozó jelentős tanulmánya” iránt.

Ferenc pápa biztosította a szerzőket, hogy imádságában megemlékezik róluk, és támogatja azt az „értékes oktatási szolgálatot”, amit az egyetemen végeznek.

A Szentatya egyúttal „reméli, hogy a Szentírásban való elmélyülés felkelti a szívekben, különösen a fiatalokéban, a szeretet, az igazság és az igazságosság iránti megújult elkötelezettséget, hozzájárulva minden helyzetben a közjó előmozdításához”.

A könyv hamvazószerdán, nagyböjt kezdetén jelent meg a Szent István Társulat kiadásában, Ferenc pápa áldása pedig éppen a szentháromnap kezdetén, mintegy igazi húsvéti ajándékként érkezett az egyetem hallgatóinak.

Ez a meglepetésszerűen érkezett áldás mind a hallgatók, mind az oktatók számára megerősítést adhat, hogy tovább folytassák mindennapi munkájukat a tudomány, a társadalom és az evangélium örömének szolgálatában.

Forrás és fotó: Wappler Ádám

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria