Ferenc pápa: Az advent kegyelmi idő ahhoz, hogy levegyük maszkjainkat, itt és most!

Kedves testvéreim, jó napot és áldott vasárnapot kívánok!

Ma, advent második vasárnapján a liturgia evangéliuma Keresztelő János alakját állítja elénk. A szöveg szerint „teveszőrből készült ruhát viselt”, „sáska és vadméz volt az étele” (Mt 3,4), és mindenkit megtérésre szólított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” (Mt 3,2). Isten országának közelségét hirdette. Tehát egy szigorú és radikális életmódot folytató ember volt, aki első látásra kissé szigorúnak tűnhet, és félelmet kelthet bennünk. De tegyük fel a kérdést: miért javasolja őt az Egyház minden évben fő útitársunknak az adventi időszakban? Mi rejtőzik szigorúsága, látszólagos keménysége mögött? Mi János titka? Milyen üzenetet ad ma nekünk az Egyház Jánoson keresztül?

A Keresztelő, túl azon, hogy kemény ember volt, allergiás volt a kétszínűségre. Amikor például a képmutatásukról ismert farizeusok és szadduceusok közeledtek hozzá, „allergiás reakciója” nagyon erős volt! Némelyikük ugyanis csak kíváncsiságból vagy opportunizmusból kereste fel őt, mert János igencsak népszerű lett. Azok a farizeusok és szadduceusok a helyükön érezték, és a Keresztelő ostorozó felhívásával szemben azzal igazolták magukat, hogy „a mi atyánk Ábrahám” (Mt 3,9). Így – kétszínűség és önteltség közepette – nem ragadták meg a kegyelem alkalmát, az új élet kezdetének lehetőségét; abba az elbizakodottságba zárkóztak, hogy ők igazak. Ezért mondja nekik János: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!” (Mt 3,8). Ez olyan szeretetkiáltás, mint azé az apáé, aki látja, hogyan teszi tönkre a fia az életét, és azt mondja neki: „Ne dobd el az életedet!”

Valóban, kedves testvéreim,

a képmutatás a legnagyobb veszély, mert még a legszentebb valóságokat is tönkreteheti.

A képmutatás komoly veszélyt jelent! Ezért van az, hogy a Keresztelő – ahogyan később Jézus is – keményen bánik a képmutatókkal. Elolvashatjuk például Máté evangéliumának 23. fejezetét, ahol Jézus nagyon határozottan szól a korabeli képmutatókhoz. És miért viselkedik így Keresztelő János és Jézus is? Hogy felrázza őket. Azok viszont, akik bűnösnek érezték magukat, „kivonultak hozzá […], megvallották bűneiket, és megkeresztelkedtek” (Mt 3,5). Így van ez: Isten befogadásához nem kiváló teljesítményre, hanem alázatra van szükség. Így kell fogadni Istent, nem „kiválósággal”: „erősek vagyunk, nagy nép vagyunk…”, hanem alázattal: „bűnös vagyok”; de nem elvontan, hanem konkrétan „ezért és ezért”, mindenkinek meg kell vallania – elsősorban önmagának – saját bűneit, saját hiányosságait, saját képmutatásait; le kell szállni a piedesztálról, és el kell merülni a bűnbánat vizében.

Kedves testvéreim, János a maga „allergiás reakcióival” elgondolkodtat bennünket. Nem vagyunk-e mi is néha egy kicsit olyanok, mint azok a farizeusok? Talán lenézünk másokat, azt gondoljuk, hogy mi jobbak vagyunk náluk, hogy életünket kezünkben tartjuk, hogy nincs szükségünk Istenre, az Egyházra, a testvéreinkre. Elfelejtjük, hogy csak egyetlen esetben szabad lenézni a másikra: amikor fel kell segíteni őt; ez az egyetlen eset, máskor nem szabad fentről lefelé néznünk! Az advent kegyelmi idő ahhoz, hogy levegyük maszkjainkat – mindannyiunknak megvan a maga maszkja –, és beálljunk az alázatosak sorába; hogy megszabaduljunk az elbizakodottságtól, az önelégültségtől, hogy meggyónjuk bűneinket, a rejtett bűnöket, és elfogadjuk Isten megbocsátását, hogy bocsánatot kérjünk azoktól, akiket megbántottunk. Így kezdünk új életet.

Csak egy út van, az alázatosság útja: megtisztulni a felsőbbrendűség érzésétől, a formalizmustól és a képmutatástól,

hogy másokban testvéreket és nővéreket, hozzánk hasonló bűnösöket lássunk, Jézusban pedig meglássuk a Megváltót, aki értünk jön – nem másokért, hanem értünk –, úgy, amilyenek vagyunk, gyarlóságainkkal, nyomorúságainkkal és hibáinkkal együtt, mindenekelőtt pedig az arra való rászorultságunkkal, hogy felemeljenek bennünket, megbocsássák bűneinket és megmentsenek bennünket.

És emlékezzünk még valamire: Jézussal mindig van esély az újrakezdésre, sosincs késő. Legyetek bátrak, ő közel van hozzánk, és ez a megtérés ideje! Bárki azt gondolhatja: „Bennem van ez a helyzet, ez a probléma, amely miatt szégyellem magam…” De Jézus melletted áll, kezdd újra, mindig van lehetőség egy újabb lépés megtételére! Ő vár ránk, és sosem fárad el velünk. Sosem fárad el! Mi unalmasak vagyunk, de ő sosem fárad el. Hallgassunk Keresztelő János felhívására, és térjünk vissza Istenhez! Ne hagyjuk, hogy úgy teljen el ez az advent, mint a naptár többi napjai, mert kegyelmi időszak, a kegyelem ideje számunkra is, itt és most!

Mária, az Úr alázatos szolgálóleánya segítsen nekünk, hogy találkozzunk az Úrral és testvéreinkkel az alázat útján, mely az egyetlen út, amin előrehaladhatunk!

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Szeretettel köszöntelek mindnyannyiótokat, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek: családok, egyházközségek, egyesületek és egyének. Látok spanyol, lengyel, argentin zászlókat is, sokat. Isten hozott mindnyannyiótokat! Külön is üdvözlöm a Madridból, Salamancából, Bolaños de Calatravából és La Solanából érkezett spanyol zarándokokat. Miközben a lengyeleket köszöntöm, szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatják a kelet-európai egyházért szervezetett imanapot és adománygyűjtést. Örömmel üdvözlöm az Aversai Katolikus Akciót Angelo Spinillo püspökkel; valamint a Palermóból, Sutrióból és Saronnóból jött híveket, az ozieri egyházmegyében található Pattada bérmálkozóit, valamint a római Sant’Enrico plébánia fiataljait.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok, és jó előrehaladást az adventi úton! Csütörtökön ünnepeljük majd a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása főünnepét. Az ő közbenjárására bízzuk a békéért, különösen a meggyötört ukrán népért végzett imánkat.

Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír