Ferenc pápa az általános kihallgatás végén békét kért a sok háborúban álló országnak

Ferenc pápa – 2024. augusztus 28., szerda | 20:30

Augusztus 28-án a szerdai általános kihallgatás végén a pápa ismét felhívást intézett Palesztináért, Izraelért, a megkínzott Ukrajnáért, Mianmarért és Észak-Kivuért.

Ferenc pápa gondolatai az általános audiencia végén ismét visszatértek a konfliktusoktól és erőszaktól sújtott országokhoz: „Gondoljunk a háborúban álló országokra, a sok háborúban álló országra. Gondoljunk Palesztinára, Izraelre, a meggyötört Ukrajnára, gondoljunk Mianmarra, Észak-Kivura... Adja meg nekik az Úr a békéjét.”

Ukrajnáról megemlékezett a lengyel híveknek szóló köszöntésében is, akik évek óta „az irgalmas szamaritánus nagy segítségét nyújtják és nagy megértést tanúsítanak a háborús menekültek iránt”, és bátorította őket, hogy folytassák jótevő munkájukat. „Legyetek továbbra is vendégszeretők azokkal, akik mindent elvesztettek, és hozzátok fordulnak, számítva irgalmatokra és testvéri segítségetekre. A názáreti Szent Család támogasson benneteket ebben, amely a veszély pillanatában szintén idegen országban keresett menedéket.”

Szent Ágoston liturgikus emléknapján a pápa a franciául beszélő zarándokoknak szóló üdvözletében arra is buzdította őket, hogy imádkozzanak hozzá, hogy szolidaritást ébresszen a népek között. „Imádkozzunk Szent Ágostonhoz, akit ma ünneplünk, hogy a tengerek és a sivatagok olyan terek legyenek, ahol Isten a szabadság és a testvériség felé vezető utakat nyithat!”

Majd a németek zarándokokhoz fordulva Ferenc pápa felidézte Hippo püspöke „hosszú belső keresésének útját”, amely rádöbbentette, hogy mennyire „szeret minket Isten, és hogy nyugtalan szívünk végső soron csak őbenne talál nyugalmat és békét”. Azt kívánta, hogy tapasztaljuk meg „Isten békéjének ezt az élményét, amely minden értelmet felülmúl”. Végül az áldás előtt a pápa arra hívott, hogy kövessük Szent Ágostont, legyünk kiéhezve az igazi bölcsességre és szüntelenül keressük az Urat, az örök szeretet élő forrását.

Forrás: Vatikáni Rádió/Somogyi Viktória

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria