Ferenc pápa az első szentévi audiencián: Azért zarándokolunk, hogy újrakezdjük életünk útját

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Sokan közületek „reményzarándokokként” vannak itt, Rómában. Ma délelőtt

megkezdjük a szombati jubileumi kihallgatásokat, amelyek gondolatban mindazokat szeretné fogadni és átölelni, akik a világ megannyi tájáról érkeznek, hogy új kezdetet keressenek.

A jubileum ugyanis új kezdet, lehetőség mindenki számára, hogy újrainduljon Istentől. A szentévvel új életet, új életszakaszt kezdünk.

Ezeken a szombatokon a remény egy-egy aspektusát szeretném kiemelni. A remény egy teologális, vagyis isteni erény. A remény latin megfelelője, a virtus szó ’erőt’ jelent. A remény Istentől származó erő.

A remény nem egy szokás vagy egy jellemvonás – amely vagy megvan, vagy nincs meg bennünk –, hanem erő, amit kérnünk kell.

Ezért zarándokolunk: azért megyünk, hogy ajándékot kérjünk, hogy újrakezdjük életünk útját.

Jézus megkeresztelkedésének ünnepe előtt állunk, s ez a remény nagy prófétájára, Keresztelő Jánosra emlékeztet bennünket. Jézus valami csodálatosat mond róla: ő a legnagyobb az asszonyok fiai között (vö. Lk 7,28). Megértjük tehát, miért özönlöttek hozzá olyan sokan az új kezdet vágyával, az újrakezdés vágyával. És a szentév ebben segít nekünk. Keresztelő János valóban nagyszerűnek, hitelesnek személyiségnek tűnt. Ahogyan mi ma átlépünk a szent kapun, úgy javasolta János az embereknek, hogy keljenek át a Jordán folyón, lépjenek be az ígéret földjére, mint Józsué az első alkalommal, hogy újrakezdjenek, hogy újból megkapják a földet, mint az első alkalommal.

Testvéreim, ez tehát a kulcsszó: újrakezdés. Véssük eszünkbe, és mondjuk mindannyian együtt: Kezdjük újra! Mondjuk együtt: Kezdjük újra! [Együtt többször megismétlik.] Kérem, ne felejtsétek el: Kezdjük újra!

Jézus azonban rögtön az elhangzott nagy bók után hozzátesz valami elgondolkodtatót: „Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál. Isten országában azonban a legkisebb is nagyobb nála” (Lk 7,28). Testvéreim, a remény egészen ebben a minőségi ugrásban rejlik. Nem rajtunk múlik, hanem Isten országán. Itt van a meglepetés:

Isten országának befogadása a nagyság új rendjébe vezet bennünket. Erre az egész világnak, mindannyiunknak szüksége van!

Nekünk mi a teendőnk? [Mindenki mondja: „Kezdjük újra!”] Ne felejtsétek el!

Amikor Jézus ezeket a szavakat mondja, Keresztelő János börtönben van, tele kérdésekkel. Mi is sok kérdést viszünk magunkkal zarándoklatunkon, mert sok „Heródes” van, aki még mindig ellenszegül Isten országának. Jézus azonban megmutatja nekünk az új utat, a boldogságok útját, mely az evangélium meglepő törvénye. Kérdezzük meg hát magunktól: van-e bennem igazi vágy az újrakezdésre? Gondolkodjatok el rajta mindannyian: megvan-e bennem az újrakezdés vágya? Van-e bennem vágy arra, hogy Jézustól tanuljak, aki valóban nagy? A legkisebb – Isten országában – nagy. Ezért mindannyiunk feladata az, hogy… [Mindenki mondja: „Kezdjük újra!”]

Keresztelő Jánostól tehát megtanuljuk, hogy újra higgyünk magunkban. A közös otthonunkra – a rendkívül kizsákmányolt és megsebzett földünkre – irányuló remény és az összes emberre irányuló remény Isten másságán alapul.

Az ő nagysága más. És mi Istennek ebből az eredetiségéből kezdünk újra, amely Jézusban ragyogott fel, és amely most arra kötelez bennünket, hogy szolgáljunk, hogy testvériesen szeressünk, hogy kicsinek ismerjük el magunkat.

És hogy meglássuk a kicsinyeket, hogy meghallgassuk őket, és az ő hangjuk legyünk! Ez az új kezdet, ez a mi jubileumunk! Ezért mindannyiunk feladata az, hogy… [Mindenki mondja: „Kezdjük újra!”] Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: vatican.va

Magyar Kurír