Ferenc pápa beszéde a Comunione e Liberazione mozgalom tagjaihoz

A tervezettnél sokkal többen, mintegy százezren érkeztek a Vatikánba, akik közös imádsággal készültek a pápával való találkozásra. A Szentatya délben érkezett a térre, miután a pápamobilon körbejárva köszöntötte a lelkes résztvevőket. A CL mozgalom jelenlegi vezetője, a spanyol don Julian Carrón a találkozó elején személyesen köszöntötte a pápát.

Személyes emlékek

Ferenc pápa hozzájuk intézett beszédében először a tíz éve elhunyt don Giussanira emlékezett. Megemlítette, hogy személyesen is sokat köszönhet neki, mert könyvei és a cikkei nagy hatást gyakoroltak papi életére. A tisztelet másik oka az ember legmélyebb vágyakozásait érinti. „Ti jól tudjátok – fordult a pápa a teret betöltő tömeghez –, hogy milyen fontos volt don Giussani számára a találkozás. A találkozás egy eszmével, egy személlyel és Jézus Krisztussal. Ezáltal ő a szabadságra nevelt, Jézushoz vezetve az embert, aki az igazi szabadságot adja nekünk.”

Ferenc pápa ennek kapcsán felidézte egyik találkozása élményét, melyet a franciák Szent Lajos-templomában őrzött Caravaggio-kép előtt mindannyiszor átélt, amikor Rómába érkezve ezt a templomot felkereste és hosszasan elidőzött a festmény előtt. „Senki nem tudott hinni azok között, akik ott állnak a képen, beleértve a pénzsóvár Mátét is – emlékezett a pápa – annak az ujjnak, mely őrá mutatott és azoknak a szemeknek, melyek irgalommal néztek rá és kiválasztották őt a követésére.”

A találkozás dinamikája

Életünkben, miként Jézus korában is, minden a találkozással kezdődik. Egy találkozás azzal az Emberrel, a názáreti áccsal, aki olyan, mint a többiek és mégis különböző... Gondoljunk csak János evangéliumára, ahol a tanítványok első találkozásáról olvasunk Jézussal! – hívta fel a figylemet a pápa. – András, János, Simon, mind azt érezték, hogy Jézus beléjük, a mélyükbe lát, bensőleg ismeri őket, és ez meglepetést és megütközést keltett bennük, azonnal azt érezték, hogy hozzá vannak kötve. Vagy gondoljunk arra, amikor a feltámadás után Jézus megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?” Pétert az válaszolja, igen. És ez az „igen” nem az akaraterő eredménye pusztán, nemcsak Simon emberi meggyőződéséből ered, hanem még korábban a kegyelemből. Ez lett Szent Pál, Szent Ágoston és sok más szent döntő felfedezése: Jézus Krisztus mindig az első, megelőz és vár bennünket, és amikor mi megérkezünk, ő már ott vár bennünket. Olyan, mint a mandulafa, elsőként virágzik, és a tavaszt hirdeti.

A találkozás érthetetlen az irgalom nélkül

A találkozásnak ezt a dinamikáját – folytatta a pápa –, melyet a meglepetés kelt, nem érthetjük meg az irgalom nélkül. Csak az, akit már megérintett az irgalom finomsága, ismeri valójában az Urat. A találkozás különleges helye Jézus Krisztus irgalmának gyöngédsége a bűnöm iránt. Éppen ezért halljátok tőlem olykor-olykor, hogy az Úrral való találkozásnak a helye az én bűnöm. Az irgalom eme ölelésének köszönhetően születik meg a vágy, hogy válaszoljak, hogy megváltozzak és hogy egy másféle élet is támadhat.

A keresztény erkölcs válasz az irgalomra

A keresztény erkölcs nem egy titáni, akarati erőfeszítés, mely eldönti, hogy következetesen fogok élni és ez sikerül is neki. Ez nem keresztény erkölcs, ez valami más – figyelmeztetett a Szentatya. – A keresztény erkölcs egy válasz, egy megilletődött válasz, meglepő, előre nem látható, sőt emberi szemmel nézve egyenesen igazságtalan annak az irgalmával szemben, aki ismer engem, ismeri az árulásaimat, szeret és becsül engem, újból és újból hív, remél bennem, vár rám.

A keresztény erkölcs nem azt jelenti, hogy soha nem esünk el, hanem hogy mindig fölkelünk, hiszen ő megragadja a kezünket. Az egyház útja tehát ez: engedjük, hogy Isten nagy irgalma megnyilvánuljon. Nemrég az új bíborosoknak azt mondtam: az egyház útja az, hogy nem ítél el senkit örökre, hanem kiárasztja Isten irgalmát minden személyre, aki őszinte szívvel kéri ezt tőle. Az egyház útja az, hogy kijön a karámból, hogy elmegy megkeresni a távoliakat a létezés perifériáin, hogy teljes mértékben alkalmazza Isten logikáját, amely az irgalom logikája. Az egyháznak is éreznie kell az örömteli késztetést, hogy mandulafa legyen, vagyis tavasz, miként Jézus tavasz az egész emberiség számára – emlékeztetett a Szentatya.

Az alapító karizma a Krisztussal való találkozás

Ferenc pápa így folytatta: aa szeretnélek emlékeztetni benneteket a mozgalmatok 60 évvel ezelőtti születésére, amely – ahogy XVI. Benedek pápa mondta – nem a hierarchia szervező akaratából született, hanem a Krisztussal való megújult találkozásból ered, vagyis végső értelemben a Szentlélek ösztönzésére született meg.

Az eredeti karizma 60 év alatt sem vesztett eredeti frissességéből és életerejéből. De emlékezzetek csak, a központ nem a karizma, hanem egyedül Jézus Krisztus. Amikor a központba az én spirituális módszeremet, az én lelki utamat, az én eljárásmódomat helyezem, akkor eltérek az eredeti céltól. Legyen tehát az egyház minden lelkisége és minden karizmája „decentralizált”, a központban egyedül Jézus maradjon. Éppen ezért, amikor Pál az első korintusi levélben az egyház, vagyis Krisztus misztikus teste karizmáiról beszél, akkor az a szeretettel végződik – hangsúlyozta a pápa.

Aztán ezt a karizmát nem egy desztillált vizes palackban őrizzük! – figyelmeztetett a Szentatya. – A karizma iránti hűség nem jelenti azt, hogy kővé változtatom. Az ördög műve a kővé változtatás. Ezt ne feledjétek! A karizma iránti hűséget nem pergamenre írják, be sem keretezik. A don Giussanitól kapott örökség nem redukálható emlékek, meghozott döntések és magatartásformák múzeumi tárgyává.

Ellenben a karizma hűséget jelent a hagyomány iránt, ahogy Mahler mondta: „a tüzet ápoljuk és nem imádjuk a hamut”. Don Giussani nem bocsátaná meg nektek – figyelmeztetett a pápa –, ha elvesztenétek a szabadságot és abból tárlatvezetőt vagy hamuimádót csinálnátok. Tartsátok életben az első találkozás emlékezetét és szabadok maradtok. Így Krisztusra és az evangéliumra összpontosítva, ti lehettek annak az egyháznak a karja, keze, lába, esze és szíve. Az egyház útja a kilépés: hogy elmenjen a perifériákon élőkhöz, hogy Jézust szolgálja minden peremre szorított, hit nélküli, az egyházban csalódott emberben. 

Ez a kilépés azt is jelenti, hogy elutasítjuk az önmagunkra hivatkozás minden formáját, meghallgatunk másokat, tanulunk tőlük, egyszerű alázattal. Nem leszünk az önmagunkra való hivatkozás rabszolgái, akik „felcímkézett lelkiséggel” élnek, akik ezt mondják: „én egy ciellino (CL-tag) vagyok”, és nincs e szavak mögött tartalom – hangsúlyozta a Szentatya, majd két don Giussani-idézettel zárta beszédét.

„A kereszténység a történelemben nem egy megvédendő szilárd álláspontként valósul meg, amely az újhoz mint a sajátja ellentétéhez méri magát, hanem a kereszténység a megváltás alapelve, mely fölveszi magába az újat, megváltva azt.”

„Nemcsak, hogy nem akartam semmit sem alapítani, hanem szerintem a mozgalom lényege annak a hirdetése, hogy alapvető szükséglet visszatérni a kereszténység eredeti vonásaihoz.”

Végül Ferenc pápa a Szűzanya segítségét kérve áldását adta a Comunione e Liberazione mozgalom százezernyi, a Szent Péter téren jelen lévő tagjára.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír