Ferenc pápa beszéde: Minden szolgálat az Egyház egyetlen küldetésének kifejeződése

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Üdvözöllek mindannyiatokat, akik részt vesztek a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának ezen a második közgyűlésén, és köszönöm Farrell bíboros úr kedves szavait.

Köszönöm az elmúlt évek során végzett munkátokat és az összes szakterületen tanúsított elkötelezettségeteket. Ezek sok ember mindennapi életét érintik: a családokét, a fiatalokét, az idősekét, a hívők társulásait és általánosabban a világi hívőkét, akik örömeikkel és fáradozásaikkal a világban élnek. Népes és Isten népéhez közel álló dikasztérium vagytok, és ez szép! Kérlek benneteket, sose veszítsék el ezt a jellegeteket, a mai korban élő nőkhöz és férfiaihoz való közelséget! A közelséget – ezt hangsúlyozom.

Ezekben a napokban azért gyűltetek össze, hogy „A világiak és a szolgálat dimenziója a szinodális Egyházban” témáról gondolkodjatok.

Amikor szolgálatokról [ministeri] beszélünk, általában azonnal a „létesített”, „intézményesített” szolgálatokra gondolunk – lektor, akolitus, katekéta –, melyek jól ismertek, és amelyekről már sokat gondolkodtunk. Ezeket a szolgálatokat az Egyház nyilvános beavatkozása – egy sajátos létesítési aktus – és bizonyos láthatóság jellemzi. A felszentelt szolgálathoz kapcsolódnak, mert a hozzá tartozó feladatban ellátásában való részvétel különböző módjait foglalják magukban, még ha nem igénylik is az egyházi rend szentségét.

Az intézményesített szolgálatok azonban nem merítik ki az Egyház teljes szolgálatát, mely azoknál tágabb, és amely az első keresztény közösségektől kezdve minden hívőt érint (vö. Antiquum ministerium apostoli levél, 2). Erről sajnos kevés szó esik, ti viszont joggal kívántátok ennek szentelni közgyűléseteket.

Mindenekelőtt feltehetjük magunknak a kérdést: mi az eredete a szolgálatoknak az Egyházban? Két alapvető választ tudunk adni.

Az első: a keresztség. Ebben gyökerezik ugyanis minden hívő általános papsága, mely a szolgálatokban fejeződik ki.

A világiak szolgálata nem az egyházi rend szentségén, hanem a keresztségen alapul,

annál a ténynél fogva, hogy minden megkeresztelt személy – világi, nőtlen, házas, pap, szerzetes – christifidelis, Krisztus-hívő, vagyis az ő tanítványa, s ezért meghívást kapott, hogy részt vegyen abban a küldetésben, amelyet ő az Egyházra bíz, bizonyos szolgálatok vállalása révén is.

A második válasz: a Szentlélek ajándékai. A hívőknek és különösen a világi hívőknek a szolgálata azokból a karizmákból ered, amelyeket a Szentlélek Isten népében annak építésére szétoszt (vö. uott): először megjelenik egy, a Lélek által támasztott karizma; aztán az Egyház elismeri ezt a karizmát mint a közösség számára hasznos szolgálatot; végül – harmadik lépésben – bevezet és elterjeszt egy sajátos szolgálatot.

Így még világosabbá válik, hogy az egyház szolgálati jellege miért nem szűkíthető le csupán az intézményesített szolgálatokra, hanem egy sokkal szélesebb területet ölel fel. Egyébiránt – ma is, mint az első közösségekben – bizonyos lelkipásztori szükségletek esetében a pásztorok anélkül, hogy a szolgálatok feladásához folyamodnának, világi hívőkre bízhatnak bizonyos helyettesítő funkciókat, vagyis ideiglenes szolgálatokat, mint például az igehirdetést vagy az eucharisztia kiosztását.

Sőt a világiak az intézményesített szolgálatokon, a helyettesítő szolgálatokon és más állandó jelleggel rájuk bízott tisztségeken túlmenően sokféle feladatot végezhetnek, melyek kifejezik részesedésüket Krisztus papi, prófétai és királyi működésében, nemcsak az Egyházon belül, hanem abban a környezetben is, amelyben élnek. Vannak köztük tehát olyan feladatok, amelyek kisegítésből fakadnak, de vannak olyanok is, amelyek a világiak keresztségéből fakadnak.

Különösen a szegénység régi és új formáival kapcsolatos szükségletekre gondolok, ahogy a migránsokra is, akiknek sürgősen szükségük van befogadó és segítő intézkedésekre.

A szeretetszolgálat e területein számos olyan szolgálat jöhet létre, amely valódi szolgálati formát ölt.

Az elkötelezett szolgálat nagy terepe ez azok számára, akik konkrétan szeretnék megélni mások felé Jézus közelségét, melyet gyakran saját bőrükön tapasztaltak meg.

A szolgálat így nemcsak egyszerű társadalmi elköteleződéssé, hanem szép személyes élménnyé és jelentős tanúságtétellé, igazi keresztény tanúságtétellé válik.

Aztán a családokra gondolok, melyekről – tudom – szintén gondolkodtatok ezen a közgyűlésen: áttekintettétek a családpasztoráció néhány kihívását, köztük a házassági válsághelyzeteket, a különváltak és elváltak problémáit, valamint azokét, akik új kapcsolatban élnek vagy új házasságot kötöttek. A Christifideles laici megállapítja, hogy vannak olyan szolgálatok, amelyeknek a szentségi alapja a házasság, és nem csak a keresztség vagy a bérmálás (23. pont). A Familiaris consortio a család nevelési küldetéséről mint evangelizáló szolgálatról beszél, mely a családot keresztény beavatás valódi helyévé teszi (vö. 39. pont). És már az Evangelii nuntiandi emlékeztet arra, hogy a házastársi hivatáshoz lényegileg hozzátartozó missziós jelleg magán a családon kívül is kifejeződik, amikor a család „evangelizálóvá válik sok más család és a környezete számára” (vö. 71. pont).

Itt megállok egy percre, mert említettem az Evangelii nuntiandit. Szent VI. Pálnak ez a buzdítása ma is érvényben van, ma is időszerű. Kérlek benneteket: vegyétek kézbe, olvassátok el újra, hiszen nagyon időszerű! Annyi minden van benne, hogy az ember elcsodálkozik, és azt mondja: „Ó, mennyire előrelátó volt Montini!” Látjuk, mennyire előrelátó volt ez a nagy szent, aki az Egyházat vezette.

Az általam említettek csak néhány példa a világi szolgálatokra, melyekhez még sok más is sorolható, és amelyeket az egyházi hatóságok az Egyház tág értelemben vett szolgálatának kifejeződéseiként különböző módon elismertek. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: ezek a szolgálatok, megbízatások, hivatalok – sosem válhatnak öncélúvá. Mérges leszek, amikor olyan világi szolgálattevőket látok, akik – bocsánat a szóért – „pöffeszkednek” a szolgálatvégzés közben. Amit csinálnak, az szolgálati tevékenység, de nem keresztény; ők pogány, öntelt szolgálattevők. Óvakodjanak ettől:

sosem szabad önmaguk körül forogniuk! Amikor a szolgálat egyirányú, és nem „oda-vissza” zajlik, az nem jó! A cél túlmutat rajtuk,

a cél az, hogy „bevigyék a keresztény értékeket” korunk „társadalmi, politikai és gazdasági világába” (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 102). Mindenekelőtt ez a küldetés van a világiakra bízva, akiknek tevékenysége nem korlátozódhat „egyházon belüli feladatokra anélkül, hogy valóban elköteleznék magukat az evangéliumnak a társadalom átalakítására irányuló alkalmazása mellett” (uo.). Néha látni olyan világiakat, akik félbemaradt papnak néznek ki. Kérlek benneteket: tisztázzátok ezt a kérdést!

Ha tehát az általunk felsorolt különböző szolgálati formákra gondolunk, érdemes feltennünk magunknak egy utolsó kérdést: mi a közös bennük?

Két dolog: a misszió és a szolgálat.

Minden szolgálat ugyanis az Egyház egyetlen küldetésének kifejeződése, és mindegyik a másoknak nyújtott szolgálat egy-egy formája.

Különösen szeretem hangsúlyozni, hogy a szolgálatot jelentő ministerium kifejezés gyökerénél a minus szót találjuk, melynek jelentése: ’kisebb’. Jézus mondta: aki irányít, legyen olyan, mint a legkisebb. Ha nem vagy képes erre, akkor nem tudsz irányítani! Ez egy apró, de nagy jelentőségű részlet. Aki Jézust követi, az nem fél attól, hogy „alacsonyabb rangúvá”, „kisebbé” váljon és mások szolgálatába álljon. Jézus ugyanis azt tanította nekünk: „Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 10,43–44). Ebben rejlik az igazi motiváció, amelynek minden hívőt mozgatnia kell, amikor bármilyen egyházi feladatot elvállal, amikor a keresztény tanúságtétel bármilyen kötelezettségét vállalja abban a valóságban, amelyben él:

annak a szándéknak kell vezetnie, hogy szolgálja testvéreit és bennük Krisztust.

Csak így lesz képes minden megkeresztelt személy felfedezni saját életének értelmét, örömmel tapasztalva meg, hogy ő maga „küldetés ezen a földön” (uott, 273), vagyis

arra hivatott, hogy különböző módon és formában „megvilágosítson, áldjon, erőt adjon, felemeljen, gyógyítson, felszabadítson” (uott), és hagyja magát kísérni.

Kedves testvéreim, ismét köszönöm azt a munkát, amelyet Isten hű népének szolgálatában végeztek. A Szűzanya kísérjen benneteket, és nyerje el számotokra a Szentlélek ajándékait! Szívből adom rátok áldásomat, és kérlek benneteket, imádkozzatok értem. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír