Ferenc pápa a családokhoz (1. rész): A szerelem olyan, mint a tésztafőzés – mindennapi feladat!

Jó napot kívánok mindenkinek!

Azt hittem, egy megszokott köszöntőbeszédet fogok hallani… De miközben Gianluigit hallgattam, az ő beszédében tűz volt, misztika volt. Ez nagy dolog: jó ideje senkit sem hallottam ekkora szenvedéllyel beszélni a családról. Manapság pedig bátorság kell hozzá! Bátorság kell hozzá! Ezért köszönetet mondok érte! Előkészítettem egy beszédet, de azután, hogy ő ekkora tűzzel beszélt, ezt hűvösnek érzem. Átadom neki, hogy később majd kiossza, én pedig majd közzéteszem.

Miközben ő beszélt, sok minden eszembe jutott a családról, sok minden előbukkant a szívemben a családdal kapcsolatban, olyan dolgok, amikről nem szoktak beszélni, általában nem beszélnek, vagy ha igen, akkor is jól nevelt módon beszélnek róluk, mintha családról szóló tantárgyat hallgatnánk az iskolában… Ő szívből beszélt, és ti mindnyájan így akartok beszélni. Kiragadok valamit abból, amit ő mondott, és én is szívből szeretnék szólni, rögtönözve fogom elmondani azt, ami előbukkant a szívemben, miközben ő beszélt.

Használt egy kifejezést: „Egymás szemébe nézni.” A férfi és a nő, a férj és a feleség egymás szemébe néznek. Elmesélek egy történetet. Szeretem üdvözölni a kihallgatásokon azokat a házaspárokat, akik aranylakodalmukat, ezüstlakodalmukat stb. ünneplik, akkor is, amikor a Szent Márta-házba jönnek misére. Egyszer találkoztam egy hatvan éve házas házaspárral. Fiatalok voltak, mert tizennyolc éves korukban már összeházasodtak, ahogyan az szokás volt azokban az időkben. Azokban az időkben fiatalon házasodtak az emberek. Ma viszont [későn], csak azért házasodnak, hogy legyen egy gyerekük… szegény anyukák! A recept azonban világos: ne vasald ki többé barátod ingjét, amíg el nem vesz feleségül! Nem így van? Ott álltam tehát ez előtt a házaspár előtt, és néztek rám… Azt mondtam nekik: „Hatvan éve házasok vagytok, és megvan még bennetek ugyanaz a szerelem?” Ők rám néztek, egymás szemébe néztek, aztán újra rám néztek, és láttam, hogy könnybe lábadt a szemük. És egyszerre mondták: „Szerelmesek vagyunk.” Sosem felejtem el. „Hatvan év után szerelmesek vagyunk.” A család melege, mely növekszik, a szeretet-szerelem, mely nem romantikus érzelgősség. Igazi szerelem! Szerelmesnek lenni egy életen át, a felmerülő számos probléma mellett… de szerelmesnek lenni.

Egy másik kérdés, amelyet felteszek a házasoknak, akik ötven vagy hatvan éve házasok: „Melyiketeknek volt több türelme?” A férj matematikus, így a válasz: „Mindkettőnknek.” Milyen szép! Ez a közös életre, a kettesben leélt életre utal. A türelem egymás elviselésére.

Azután, a fiatal házasoktól, akik azt mondják, hogy „egy hónapja, két hónapja házasodtunk…”, azt kérdezem: „Veszekedtetek?” Általában azt mondják: „Igen.” „Akkor jó, az fontos. De az is fontos, hogy sose fejezzétek be a napot úgy, hogy nem békültetek ki.” Kérlek titeket, tanítsátok meg ezt: normális dolog veszekedni, hiszen szabad emberek vagyunk, mindig előfordulnak nézeteltérések, melyeket tisztázni kell. De nem szabad befejezni a napot kibékülés nélkül. Miért? Mert a másnapi „hidegháború” roppant veszélyes.

Ezzel a három anekdotával szerettem volna bevezetni, amit mondani szeretnék nektek. A családi élet áldozatvállalás, de szép áldozatvállalás. A szerelem olyan, mint a tésztafőzés: mindennapi feladat. A házasságban a szerelem kihívás a férfi és a nő számára. Mi a legnagyobb kihívása a férfinak? Hogy a feleségét nőbbé tegye. Nőbbé. Hogy mint nő növekedjen. És mi a nő kihívása? Hogy férjét férfibbá tegye. És így fejlődnek mindketten. Fejlődnek.

Egy másik dolog, ami sokat segít a házaséletben, a türelem: a várni tudás. Várni. Az életben előfordulnak válsághelyzetek – erős válságok, csúnya válságok –, melyekben még a hűtlenség ideje is elérkezhet. Amikor nem lehet a problémát azonnal megoldani, a szeretet türelmére van szükség, mely vár. Vár és vár. Sok nő – azért mondom így, mert ez jellemzőbb a nőkre, mint a férfiakra, de időnként a férfi és megteszi –, tehát sok nő várt csendesen, fejét elfordítva, várta, hogy férje visszatérjen a hűséghez. És ez életszentség. Életszentség, mely mindent megbocsát, mert szeret. Türelem. Kitartó türelem. Kölcsönösen. Ha a másik ideges és kiabál, ne válaszolj ugyanúgy kiabálva… Maradj csendben, hagyd elvonulni a vihart, és a kedvező időben majd vedd elő a témát.

Van három varázsszó, melyek fontosak a házasságban. Először is: „Megengeded?”: vagyis ne rohanjuk le a másikat. „Szabad?” Az egymás iránti tisztelet. Második szó: „Bocsáss meg!” A bocsánatkérés rendkívül fontos, rendkívül fontos! Mindnyájan hibázunk az életben, mindnyájan. „Bocsáss meg, amiért ezt tettem…” „Bocsáss meg, elfelejtettem…” És ez segít előrehaladni. Ha bocsánatot tudunk kérni, az segít, hogy előre tudjuk vinni a családot. Igaz, hogy a bocsánatkérés mindig szégyenkezéssel is jár, de az szent szégyenkezés! „Bocsáss meg, elfelejtettem…” Olyasmi ez, ami nagyon sokat segít előrehaladni. És a harmadik szó: „Köszönöm!” Nagylelkűen mindig köszönetet kell mondanunk.

Az Amoris laetitiáról is beszéltél, és azt mondtad: „Az Amoris laetitia itt életté vált.” Örülök, hogy ezt hallom: olvassátok, olvassátok a negyedik fejezetet! A negyedik fejezet az Amoris laetitia szíve-közepe! A család mindennapi lelkisége. Némelyek az Amoris laetitiát a „lehet, nem lehet” meddő kazuisztikájára szűkítették. Nem értettek meg semmit! Azután az Amoris laetitiában nincsenek elhallgatva a problémák, a házasságra való felkészülés nehézségei. Ti segítitek a jegyeseket a felkészülésben: világosan ki kell mondani a dolgokat! Nem igaz? Világosan! Egyszer egy asszony azt mondta nekem Buenos Airesben: „Ti, papok, ravaszak vagytok!” „Miért?” „Hogy papok legyetek, tanultok nyolc évet, nyolc éven át készültök. Aztán, ha néhány év múlva nem működik a dolog, küldötök egy szép levelet Rómába, és Rómában engedélyt adnak, és már meg is házasodhattok. Nekünk viszont, akik egy élethosszig tartó szentséget kapunk, legfeljebb három-négy alkalmas jegyesoktatást tartotok. Ez nem igazságos!” Igaza van ennek az asszonynak. Felkészülés a házasságra: persze szükség van jegyesoktatásra, melynek keretében néhány dolgot elmagyaráznak nekik, de szükség van olyan férfiakra és nőkre, barátokra is, akik sokat beszélgetnek velük, segítik őket érettebbé válni, fejlődni útjukon. Kijelenthetjük, hogy ma a házasságkötéshez is katekumenátusra van szükség, mint amilyen a keresztségre felkészítő katekumenátus. Fel kell készíteni, segíteni kell felkészülni a házasságra!

(Folytatás következik.)

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír