A Szentatya nyitott pápamobilján érkezett a helyszínre. Útján milliók üdvözölték hatalmas lelkesedéssel. A sportarénát zsúfolásig megtöltötték a hívek.
Ferenc pápa abból az evangéliumi részből (Mt 2,13–15, 19–23) indult ki beszédében, amelyben Szent József éppen lepihent, alszik és álmában az angyal feltárja neki Isten akaratát. A jelenethez három gondolatot kapcsolt: pihenjünk az Úrban, Jézussal és Máriával ébredjünk fel és váljunk prófétai hanggá. A hatalmas fedett arénában összegyűlt hívősereg nagy figyelemmel hallgatta a pápa angol nyelvű tanítását. Az előre elkészített beszédből gyakran kiszólt, spanyolra váltott, és az államtitkárság megbízottja fordította ilyenkor angolra szavait.
Álmodom-e a családomról, gyermekeimről, férjemről, feleségemről?
Beszéde elején Ferenc pápa kijelentette: veletek együtt, vagyis a családokkal együtt az Úrban szeretnék pihenni. Megemlékezett saját szüleiről és nagyszüleiről. Rögtönzött szavakkal azt javasolta, hogy minden este a lelkiismeret-vizsgálat során tegyük fel a kérdést: Álmodom-e a családom szeretetéről? Nagyon fontos álmodni, és álmodni a családban. Ne veszítsük el ezt a képességünket! József számára a pihenése idején tárta fel Isten az akaratát. Az Úrban való megpihenésünk pillanataiban Isten szól hozzánk.
Pihenjünk az Úrban
Keresztényként – ahogy József is – arra kaptunk meghívást, hogy készítsünk otthont Jézus számára. Ezt szívünkben, családunkban, plébániáinkon, közösségeinkben tesszük. Ahhoz, hogy meghalljuk Isten hívását, az Úrban kell pihennünk. Az ima is ez. A családok számára kiemelten fontos az imában való megpihenés. Ne feledjétek, az a család, amelyik együtt imádkozik, együttmarad.
Ferenc pápa egy Szent József-szobrot tart íróasztalán
Itt a Szentatya egy nagyon személyes részletet osztott meg a jelenlevőkkel: „Nagyon szeretem Szent Józsefet, egy szobra áll az íróasztalomon, amely éppen alvás közben ábrázolja. Álmában gondoskodik az egyházról. Amikor van valami problémám vagy nehézségem, felírom egy darab papírra és a szobor alá teszem, hogy álmodhasson róla. Kérem, hogy imádkozzon ezért a problémáért.”
Jézussal és Máriával ébredjünk fel
Az evangéliumi jelenet másik aspektusa, hogy Jézussal és Máriával ébredjünk fel. A családban fel kell kelnünk és cselekednünk kell (vö. Róm 13,11). A hit nem von ki bennünket a világból, hanem még mélyebben belevon. Ez fontos. Mélyen be kell hatolnunk a világba a hit erejével. Egyenként mindannyiunknak sajátos szerepe van abban, hogy előkészítsük Isten országának eljövetelét világunkba. A Szent Család ajándéka arra szolgál, hogy előbbre vigyük Isten tervét. Isten ma is szól hozzánk, hogy ismerjük fel a családjainkat fenyegető veszélyeket és védelmezzük azt minden ártalomtól – figyelmeztetett a pápa.
Az új ideológiai gyarmatosítás tönkre akarja tenni a családot
Figyeljünk oda az új ideológiai gyarmatosításra! – kérte a Szentatya. Ez megpróbálja elpusztítani a családot. Nem az Istentől jövő álmunkban született, vagy abból a küldetésből, amelyet Isten adott nekünk. Kívülről jön, ezért nevezem gyarmatosításnak. A családok legyenek nagyon bölcsek és erősek, és mondjanak határozottan nemet ezekre a törekvésekre, amelyek tönkretehetik a családokat, és kérjék Szent József közbenjárását, hogy tudják, mikor mondjanak igent vagy nemet – hangsúlyozta a pápa rögtönzött szavakkal.
Miben áll az ideológiai gyarmatosítás?
Ma nagy nyomás nehezedik a családokra. A Fülöp-szigeteken számos család szenved a természeti katasztrófák következményeitől. Sok család szétválik az elvándorlás, a munkakeresés miatt, és a pénzügyi problémák ránehezednek a háztartásokra. Túl sok ember él rettenetes szegénységben, míg mások belevesznek a materializmusba és olyan életstílusokba, amelyek elpusztítják a családi életet és a keresztény erkölcs legalapvetőbb elvárásait. Ez az ideológiai gyarmatosítás. A családot is fenyegetik egyesek részéről azok az egyre erősebb törekvések, amelyek újra meg akarják határozni a házasság intézményét a relativizmus és a pillanatnyi élvezet kultúrája által.
VI. Pál előrelátása
A népességnövekedés kihívása kapcsán Boldog VI. Pálra gondolt, aki védelmezte az életre való nyitottságot. Enciklikájában az együttérzést hangsúlyozta a különleges esetekben. Távolabbra is tekintett, látta, hogy milyen problémát okozhat a családoknak a jövőben. Bátor volt és jó pásztor, figyelmeztette nyáját a farkasokra.
Védelmezzük a családokat!
Világunknak jó és erős családokra van szüksége, hogy legyőzze ezeket a fenyegetéseket. A családokat érő minden fenyegetés a társadalmat fenyegeti. Óvjuk a családokat! Lássuk meg bennük az ország legnagyobb kincsét, és tápláljuk őket imával és a szentségek kegyelmével. A családok legyenek a szeretet, a megbocsátás és a gondoskodás élő példái. Milyen nagy ajándék lenne a családok számára, ha minden keresztény család teljességében megélné ezt a nemes hivatást! Tehát ébredjünk fel Jézussal és Máriával, és induljunk el az Úr által mindannyiunk számára kijelölt úton.
Váljunk prófétai hanggá!
Keresztény kötelességünk, hogy prófétai hang legyünk közösségeinkben. A család áldás lehet a világ számára. Isten szeretete nyilvánul meg szeretetünk és jócselekedeteink által. Ezáltal kiterjesztjük Krisztus királyságát a világban, és bizonyítjuk hűségünket a prófétai küldetéshez, amelyet a keresztségben kaptunk.
2015 a szegények éve a Fülöp-szigeteken
A Fülöp-szigeteki püspökök által meghirdetett szegénység évében a pápa arra kérte a családokat, hogy különösen figyeljenek hivatásuknak, hogy Jézus misszionárius tanítványai legyenek. Otthonaikon túl törődjenek azokkal, akik nagy szükségben vannak, az idősekkel és a szülők nélkül maradt gyermekekkel. Itt Ferenc pápa megjegyezte rögtönzött szavakkal, hogy mennyire megható volt számára, amikor a délelőtti szentmiséje után ellátogatott egy árváknak fenntartott gyermekotthonba. Mennyien dolgoznak azon az egyházban, hogy ezek az intézmények otthont és családot jelentsenek nekik! Ez jelenti azt, hogy a családot előre visszük – hangsúlyozta. Anyagilag szegények lehetünk, de bőséges ajándékokkal rendelkezünk ahhoz, hogy felkínáljuk Krisztust és egyház közösségét másoknak. Ne rejtsük el a hitet, Jézust, hanem vigyük el a világba és mutassuk fel tanúságtételünket a családban!
Végül a pápa kérte a családokat, hogy ne feledkezzenek meg az alvó Jézusról és az alvó Józsefről. Gyakran imádkozzanak és vigyék el imáik gyümölcseit a világba, hogy mindenki megismerhesse Jézus Krisztust és irgalmas szeretetét. Kérlek, aludjatok értem is és imádkozzatok is értem, mert igazán szükségem van rá, és mindig függök tőle! Nagyon köszönöm – zárta beszédét a pápa a manilai családtalálkozón.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Zenit; L'Osservatore Romano
Videó: Catholic News Agency
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria