2024. április 25., csütörtök
Szent Márk
Szent Márk
„Teremtő közösség a kortárs világ szívében” mottóval tartották a szalézi nővérek nagykáptalanját, melynek során Mária Kánában mondott szavairól elmélkedtek: „Tegyétek, amit mond!”
Mária soha nem mutat saját magára, hanem mindig Jézusra
– kezdte beszédét Ferenc pápa. Buzdította a rend tagjait: Térjenek vissza hivatásuk termékeny eredeti frissességéhez. Ehhez fel kell fedezni a megszentelt életben azt, amit az Atya hirdet a Fián keresztül a Szentlélekben, hogy betölthessék az ő szeretete, jósága és szépsége műveit. Kérte a közösséget, hogy szem előtt tartva a mai kihívásokat, újítsák meg az Istennek kimondott korábbi igenjüket.
Ennek legnagyobb ellensége az „e világi lelkiség”, mely a pápa szerint rosszabb a bűnnél. Csalárd módon lép be a szerzetesházakba, szinte észrevétlenül, ám egyszerre csak minden rosszabbra fordul, mint kezdetben volt.
Amikor az Istennek szentelt szerzetesnő a körülötte lévő dolgokra figyel, és saját státuszára, akkor „vénkisasszony” lesz belőle.
Éppen ezért kell „teremtő hűséggel ápolni az eredeti karizmát”, ami soha nem lehet „bebalzsamozott ereklye”.
A nagykáptalan témái közül a pápa kiemelte a közösségeken belül a nemzedékek és kultúrák közötti szívélyes és testvéri kapcsolat ápolásának feladatát. Ehhez társuljanak a többi szerzetesközösséggel együtt vállalt feladatok, de csak akkor, ha mindenki megmarad saját eredeti rendi családja jól ápolt légkörében, máskülönben meneküléssé válik. Ez konkrét módja a szinodális úton járásnak – mutatott rá. Külön kitért Ferenc pápa a nemzedékek együttélésére, és arra figyelmeztetett, hogy
az idősek és fiatalok szétválasztása a közösség megszűnéséhez vezet. Konkrét példaként említett egy argentin szerzetesházat, ahol az elzárva tartott idős szerzetesnővérek a szomorúságtól haltak meg.
Felidézte Lisieux-i Szent Teréz példáját, aki állhatatosan és hőségesen ápolta egyik kissé idegbeteg nővértársát.
Egy magával hozott és a nővéreknek ajándékozott könyvből a pápa felidézte az első szaléziak missziós lendületét, így Enrico Pozzoliét, aki Argentínába érkezve Buenos Aires határvidékein kezdte meg szolgálatát. Életszentsége és lelkipásztori buzgalma sok embert vonzott.
Ferenc pápa arra emlékeztette a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének képviselőit, hogy alapításuk 150. évfordulójára készülődve újítsák meg és frissítsék fel hivatásbéli és missziós elkötelezettségüket. Szűz Máriához hasonlóan legyenek anyai és gyengéd szívűek, mindig közel az emberekhez, főként a fiatalokhoz, mert ez az eredeti szalézi stílus: meghallgatás, tevékeny jelenlét és szeretet a fiatalok iránt. Áldása előtt az imájukat kérte saját maga számára, mert „nem könnyű pápának lenni”.
Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye (Don Bosco Nővérek)
A rendet Don Bosco és Mária Dominika Mazzarello alapította az Észak-Olaszországi Morneseben 1872. augusztus 5-én. X. Piusz pápa jóváhagyásával az intézmény 1911-ben pápai jogú lett. Apostoli célja: az anyagi vagy lelki szükségben lévő leányifjúság keresztény nevelése.
Hivatásuk jellegzetes vonása az Egyházban a megelőző nevelési módszer. Ez egy olyan nevelői jelenlét, amely a meggyőzéssel, a szeretet erejével és a Szentlélekkel együttműködve segíti növekedni Krisztust a fiatalok szívében.
A nevelés számos eszközét igénybe veszik: az óvodától az egyetemig minden iskolatípusban tanítanak nővérek, oratóriumokat és ifjúsági központokat tartanak fenn. A szabadidő hasznos eltöltésére különböző egyesületeket, sport-, kulturális és turistaprogramokat szerveznek. Fiatalok számára könyveket, folyóiratokat adnak ki, a katekézisben felhasználható – írott, képes, audiovizuális – segédeszközeik tárát szüntelenül gyarapítják. A missziókban egészségügyi, szociális és karitatív tevékenységet is folytatnak.
Don Bosco Szűz Mária, a Keresztények Segítsége iránti hálája „élő emlékművének” akarta a rendet, s arra kérte a nővéreket, hogy legyenek az ő tartós „köszönete” az idők folyamán.
Ma 88 országban, több mint 15 ezer nővér tevékenykedik Don Bosco és Mazzarello Szent Mária lelkisége szerint szerte a világ öt kontinensén.
*
Magyarországon 1937. szeptember 8-án telepedtek le a nővérek a Vas megyei Oladon (ma Szombathely része).
1989. október 24-én Paskai László esztergomi érsek hitelesítette, hogy a rend 1950-ben létezett Magyarországon, s ennek alapján december 4-én a Magyar Népköztársaság visszaadta működési engedélyüket. Az induláshoz rendház és legalább háromfős szerzetesi közösség lett volna szükséges, de egyik sem állt rendelkezésre. A kilenc Magyarországon élő nővér többsége idős és beteg volt, aki nem tudta vállalni negyven év után a közösségi életet.
1990-től szerveződött újjá a közösség Pesthidegkúton, Roboz Etelka nővér vezetésével (aki titokban lett nővérré itthon a kommunizmus idején) és két másik nővérrel (Jeriga Anna és Bognár Anna nővérrel), akik visszatértek Olaszországból Magyarországra. Itt óvodát, oratóriumot vezettek, és hitoktatást is tartottak.
A rendnek két újabb közössége is alakult: Mogyoródon, ahol óvodát vezetnek, oratóriumot működtetnek és hitoktatást végeznek (a rend mai magyarországi központja is itt található), és Egerben, ahol egy főiskolai leánykollégiumot vezetnek a nővérek.
Megszervezték a szalézi munkatársak helyi csoportjait is. A rendszerváltás után négy fiatal lány tett fogadalmat. Ők és minden jelölt Olaszországban vesznek részt a rendi képzésben, amely három évig tart. Az első fogadalom után hat évvel válik valaki a rend örökfogadalmas tagjává.
Forrás: Szaléziak.hu
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
2005-2015 © Magyar Kurír
Cím: 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. | Postacím: 1406 Budapest, Pf.: 100. | E-mail: mk@katolikus.hu | Adószám: 19719445-2-42
Impresszum | Médiaajánlat | Jognyilatkozat | Adatkezelési tájékoztató
1