Vasárnap reggel Ferenc pápa egy ITA Airways repülőgépen hagyta el Rómát, amellyel megkezdte apostoli útját Kanadába. A pápai repülőgép 9.16-kor indult, és várhatóan helyi idő szerint délelőtt 11.20-kor (magyar idő szerint 19.20-kor) száll le Edmonton városában.
A tervek szerint Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Salma Lakhani hadnagy, Alberta kormányzója fogadja hivatalosan a Szentatyát.
A pápa a repülőtérről a Szent József Szemináriumba megy, és a hosszú repülőút után pihenéssel tölti a nap hátralévő részét.
Ferenc pápa kanadai apostoli látogatásának első nyilvános programjai július 25-én, hétfőn reggel kezdődnek.
*
Július 17-én, vasárnap az Úrangyala imádság alkalmával a pápa így fogalmazott: „Sajnos Kanadában sok keresztény – köztük szerzetes intézmények egyes tagjai is – hozzájárult a kulturális asszimilációs politikához, amely a múltban sokféleképpen súlyosan károsította az őshonos közösségeket.” A Szentatya reményének adott hangot, hogy kanadai „bűnbánó zarándoklata” hozzájárul az őslakosokkal a gyógyulás és a kiengesztelődés folyamatához.
Szombaton Pietro Parolin bíboros államtitkár a Vatikáni Rádiónak adott interjújában a kanadai apostoli úttal kapcsolatban megismételte a pápa szavait. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa látogatása összefüggésben van azzal, hogy márciusban és áprilisban a Vatikánban találkozott az őslakosok képviselőivel.
„A közelség a kulcsszó” – fogalmazott Parolin bíboros. „A pápa nemcsak szavakat hangoztat majd, hanem mindenekelőtt közel kíván lépni és konkrétan is ki akarja fejezni közelségét. Ezért arra törekszik, hogy a saját kezével érintse meg a lakosság szenvedését, velük imádkozzon, és zarándokká legyen közöttük.”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria