Ferenc pápa elindult Magyarországra

Ferenc pápa – 2023. április 28., péntek | 8:23

Április 28-án reggel 8.21-kor a pápai repülőgép felszállt a római Fiumicino repülőtérről, és várhatóan 10 órakor érkezik meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ferenc pápa ezzel megkezdte 41. nemzetközi apostoli útját. Április 28–30-a között Budapesten találkozik a politikai és vallási vezetőkkel, a papsággal, fiatalokkal, szegényekkel, menekültekkel és az egyetemi élet képviselőivel.

A pápai gépen utazik és az apostoli úton végig a helyszínen jelen van kollégánk, Thullner Zsuzsanna, aki tudósít az eseményekről.

A Szentatya 2021. szeptember 12-én, vasárnap a Hősök terén bemutatta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust záró Statio Orbis szentmisét. Akkor csak néhány órát töltött Budapesten, és megígérte, hogy visszatér egy hosszabb, az egész országnak szóló látogatásra. A magyarországi Apostoli Nunciatúra idén február 27-én tette közzé, hogy Ferenc pápa, elfogadva az állami és egyházi hatóságok meghívását, apostoli látogatást tesz Magyarországon ez év április 28. és 30. között.

Néhány napja, április 23-án, vasárnap délben Ferenc pápa a Úrangyala imádságot követően elmondta: „Pénteken három napra Budapestre, Magyarországra utazom, a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra való 2021-es utazásom kiegészítéseként. Ez alkalom lesz arra, hogy újra magamhoz öleljek egy számomra oly kedves egyházat és népet. Egyúttal Európa közepére is utazás lesz, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak, miközben rengeteg ember elköltözése sürgős humanitárius kérdéseket tűz napirendre. Most azonban hozzátok fordulok szeretettel, magyar testvéreim és nővéreim, várva, hogy zarándokként, mindenki barátjaként és testvéreként meglátogassalak benneteket, és hogy találkozzam többek között az állami vezetőkkel, a püspökökkel, a papokkal és a megszentelt személyekkel, a fiatalokkal, az egyetemi hallgatókkal és a szegényekkel. Tudom, nagy szorgalommal készítitek elő érkezésemet: szívből köszönöm nektek. És mindenkit kérek, hogy imáival kísérjen engem ezen az úton.”

Április 26-án, szerdán, két nappal az utazása előtt a Szentatya szokásához híven a római Santa Maria Maggiore-templomban a híres Mária-ikon, a Salus Populi Romani előtt imádkozva a Szűzanyára bízta magyarországi látogatását.

*

Érkezése után a Szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában és találkozik a miniszterelnökkel. A Karmelita kolostor épületében találkozik az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel, és beszédet intéz hozzájuk. 17 órakor a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik a Szent István-bazilikában.

Április 29-én, szombaton reggel magánlátogatást tesz a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában. 10.15-kor szegényekkel és menekültekkel találkozik a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, majd 11.30-kor látogatást tesz a görögkatolikus közösségnél a közeli Istenszülő oltalma templomban. A 16.30-kor kezdődő rendezvényen a fiatalokhoz szól Ferenc pápa a Papp László Sportarénában. Este magántalálkozón vesz részt a Jézus Társasága tagjaival az Apostoli Nunciatúrán.

Április 30-án, vasárnap reggel 9.30-kor mutatják be a Kossuth Lajos téren a szentmisét, amelyen a Szentatya homíliát mond, majd elimádkozza a Regina Caeli imádságot.

Délután 16 órakor az egyetemi és kulturális élet képviselőivel találkozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán.

A hivatalos búcsúztatást követően 18 órakor indul vissza repülővel Rómába a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, várhatóan 19.55-kor érkezik meg a Róma-Fiumicino Nemzetközi Repülőtérre.

*

A pápalátogatás hivatalos honlapja a ferenc2023.hu, ahová magyar és angol nyelven folyamatosan töltik fel a Szentatya magyarországi apostoli útjával kapcsolatos anyagokat, híreket, információkat.

*

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából készült el a KAPP elnevezésű mobilapplikáció, amelyet bárki letölthet a Google Play Áruházból (Android), valamint App Store-ból (IOS). Az applikáció – mely a pápalátogatást követően is frissülni fog – weblapja, amely segíti a letöltést: kapp.hu.

A pápa látogatására való felkészülés jegyében előzetesen számos hírt, interjút és riportot tettünk közzé, melyeket oldalunkon a Ferenc pápa főmenü alatt, a Ferenc pápa Magyarországon 2023 menüben gyűjtöttünk össze. 

Minden, amit a pápalátogatásról tudni kell című cikkben a legfontosabb gyakorlati információkat adjuk közre. Az összeállítást folyamatosan frissítjük.

Fotó: Thullner Zsuzsanna; Antonio Spadaro SJ Facebook-oldala (Ferenc pápa megérkezik a repülőgép fedélzetéről - nyitókép); Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria