Ferenc pápa és II. Tavadrosz pátriárka közös előszót írt az elődeik találkozásáról szóló könyvhöz

Ferenc pápa – 2023. május 10., szerda | 15:57

Ferenc pápa és II. Tavadrosz kopt ortodox pátriárka közösen írtak előszót ahhoz kötethez, amelyet a történelmi, a katolikus és a kopt ortodox egyház közötti kapcsolatot ma is erősítő Közös krisztológiai nyilatkozat kiadásának 50. évfordulója alkalmából jelenik meg. Az előszót május 9-én tették közzé.

Vezetőik első modern kori találkozójának 50. évfordulóját ünnepli a katolikus egyház és a kopt ortodox egyház. Ebből az alkalomból jubileumi kötet jelenik meg, melyhez Ferenc pápa és II. Tavadrosz pátriárka írt közös előszót. Ma, szerdán került a boltok polcaira a kötet, amelynek címe A katolikus egyház és a kopt ortodox egyház. VI. Pál pápa és III. Senuda pápa találkozásának 50. évfordulója (1973–2023). A május 9-én külön is közreadott előszó bemutatja a párbeszéd útját, amely a történelmi találkozáshoz vezetett, valamint az elmúlt fél évszázadban abból származó gyümölcsöket.

Ferenc pápa és II. Tavadrosz pátriárka az előszó kezdetén kifejezik egyházaik azon vágyát, hogy „a teljes közösség felé haladjanak”, egyben felidézik az eddigi előrelépéseket. VI. Pál pápa 1973. május 9. és 13. között találkozott III. Senuda pápával a Vatikánban. Ez volt az első találkozó Róma püspöke és a kopt ortodox egyház pápája között több mint ezer év után, amely során aláírták a mérföldkőnek számító Közös krisztológiai nyilatkozatot. A dokumentum megkoronázta a II. Vatikáni Zsinatot követően a katolikus és a kopt ortodox egyházak közötti többéves ökumenikus és teológiai párbeszédet. Ez a krisztológiai vita végét is jelentette, amely a 451-es Kalkedoni Zsinat nyomán támadt.

VI. Pál és III. Senuda találkozása meghozta gyümölcsét az ökumenikus kapcsolatokban, beleértve a Katolikus Egyház és a Kopt Ortodox Egyház közös nemzetközi bizottságának létrehozását. Ferenc pápa és II. Tavadrosz pápa hangsúlyozza: e bizottság munkája vezetett a Katolikus Egyház és a Kopt Ortodox Egyház közötti egység keresésének alapelvei című dokumentum aláírásához III. Senuda pátriárka és II. János Pál között 1979-ben. „Ez a bizottság készítette elő aztán az utat a Katolikus Egyház és a keleti ortodox egyházak egész családja közötti teológiai párbeszéd megalapozásához 2003-ban. Ez a párbeszéd már fontos dokumentumokat eredményezett, amelyek tanúskodnak az egyházaink közötti növekvő megértésről” – írja a két egyházi vezető.

Ferenc pápa és II. Tavadrosz pátriárka felidézik első találkozásukat is, amelyre 2013. május 10-én került sor Rómában, amelyet a koptok és a katolikusok barátságának napjává nyilvánítottak. A két egyházfő az előszó végén reményét fejezi ki, hogy a két egyház közötti ökumenikus út további gyümölcsöket terem, válaszul Krisztus imájára, „hogy mindnyájan egyek legyenek”. Az egyházainkat összekötő testvéri szeretet és barátság erősödjön tovább egészen addig az áldott és áhított napig, amikor együtt ünnepelhetünk ugyanannál az oltárnál, és ugyanabból a kehelyből ihatunk, „hogy a világ higgyen”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria