Ferenc pápa: Földanyánk

A Szentatya leszögezi: a földet a Teremtő azért bízta ránk, hogy anyánk legyen, aki mindenki számára meg tudja adni azt, ami szükséges az élethez. A föld „nem örökség, melyet szüleinktől kaptunk, hanem kölcsön, amelyet gyermekeink nyújtanak nekünk, hogy megőrizzük, kibontakoztassuk és folyamatosan visszaadjuk nekik. A föld nagylelkű, és nem engedi, hogy bármiben is hiányt szenvedjen az, aki őrzi.

A föld, aki anya mindenki számára, tiszteletet kér, nem pedig erőszakot, vagy ami még rosszabb, birtoklói arroganciát.

Vissza kell adnunk gyermekeinknek, megőrizve és jobb állapotban… Az őrzés nem kizárólagosan a keresztények feladata, hanem mindenkié.”

Ferenc pápa kiemelten foglalkozik az éghajlatváltozással, a felmelegedéssel, ami „súlyos környezeti, társadalmi, gazdasági, elosztási és politikai következményekkel járó globális probléma”, az egyik legnagyobb kihívást jelenti az emberiség számára, és a következő évtizedekben a fejlődő országokat érinti legsúlyosabban. Rengeteg szegény él a felmelegedéshez kapcsolódó jelenségek által különösen sújtott területeken, az ő mindennapi megélhetésük kerül veszélybe azáltal, hogy az éghajlatváltozás miatt kihalás fenyeget egyes állatokat, növényeket, melyek táplálékul szolgálnak számukra. Sajnos általános közöny uralkodik az őket ért tragédiákkal szemben, és az, hogy „nem reagálunk testvéreinknek ezekre a drámáira, annak jele, hogy elvesztettük az embertársaink iránti felelősségérzetet, melyre minden civilizált társadalom épül”.

A Szentatya Isten legszebb ajándékának nevezi a teremtett világot. Egyúttal emlékeztet elődjének, Szent II. János Pálnak a szavaira:

van eledel mindenki számára, mégsem ehet mindenki, miközben szemünk előtt zajlik a pazarlás, a hulladékba dobás, a túlzott fogyasztás és az élelmiszerek más célokra való felhasználása.

Ez paradoxon, ami sajnos ma is aktuális, és valószínűleg a jövőben is az lesz. Szomorú, de szembe kell néznünk a szolidaritás hiányával is. Ha egy országból hiányzik a szolidaritás, az mindenkit érint. Ez ugyanis az az attitűd, amely képessé teszi az embereket, hogy a másik segítségére siessenek, és kölcsönös kapcsolataikat a testvériségre alapozzák, amely meghaladja a különbözőségeket, átlépi a korlátokat, és arra késztet, hogy együtt keressük a közjót.

Ferenc pápa felhívja a figyelmet a vízhez való jogunkra is, ez meghatározó az emberek túléléséhez. Fölteszi a kérdést:

vajon a most „darabokban zajló harmadik világháború” közepette nem a vízért folytatott nagy világháború felé haladunk-e?

Az ENSZ adatai sokkolóak: mindennap ezer gyermek hal meg vízzel kapcsolatos betegségek miatt, emberek milliói fogyasztanak szennyezett vizet. Ezt a helyzetet meg kell fékezni és meg kell fordítani. Közös projektekre és konkrét cselekvésre van szükség, szem előtt tartva, hogy elfogadhatatlan a víz természeti javának bármilyen privatizációja, mely a hozzáféréshez való emberi jog rovására történik. A Szentatya felidézi Jézus kiáltását a kereszten: „Szomjazom!” (Jn 28,30) Az Úr még mindig azt kéri, hogy oltsuk a szomját, szeretetre szomjazik. Arra kér, hogy adjunk neki inni a sok, ma szomjazó emberben, hogy később azt mondja nekünk: „Szomjas voltam, és adtatok innom” (Mt 25,35).

A pápa határozottan elveti a technokrata válaszokat, és hangoztatja a párbeszéd fontosságát. Közös otthonunk bizonytalan körülményeiért elsősorban a ma uralkodó és régóta követett gazdasági modellt teszi felelőssé. „Ez egy kapzsi, nyereségorientált modell, melynek korlátozott a horizontja, és a korlátlan gazdasági növekedés illúzióján alapul.

Bár gyakran szemtanúi vagyunk a természeti világra és az emberek életére gyakorolt katasztrofális hatásainak, továbbra is vonakodunk változtatni rajta.”

A Szentatya tényként szögezi le, hogy a világban minden összefügg mindennel. Az ökológiai válság elsősorban annak a „beteg tekintetnek” a következménye, ahogyan önmagunkra, másokra, a világra, a múló időre tekintünk. Ez a beteg tekintet nem engedi, hogy ajándéknak érzékeljünk mindent, amit kapunk, és felfedezzük, hogy „szeretve vagyunk”.

Ma már ismert tény, hogy a szennyezés, az éghajlatváltozás, az elsivatagosodás, a környezeti okok miatti elvándorlás, a bolygó erőforrásainak fenntarthatatlan fogyasztása, az óceánok elsivatagosodása, a biológiai sokféleség csökkenése mind elválaszthatatlan a társadalmi egyenlőtlenségektől, vagyis „a hatalom és a vagyon kevesek kezében történő növekvő felhalmozódásától, az ún. jóléti társadalmaktól, az őrült katonai kiadásoktól, a gyerekek, a kiskorúak, a kiszolgáltatott idősek, a meg nem született gyermekek védelmének hiányától”. Az uralkodó kultúra, melyet olvasmányainkon, találkozásainkon, kikapcsolódásunkon, a médián keresztül belélegzünk, a birtokláson alapul: birtokolni akarunk „dolgokat, sikert, láthatóságot, hatalmat”. Akinek sok van, azt csodálják, számításba veszik, hatalmi tényező, míg azt, akinek kevese van, vagy semmije sincs, az a veszély fenyegeti, hogy egyike lesz a városainkat lakó láthatatlan embereknek, olyanná válik, akit észre sem veszünk, vagy nem érintkezünk vele. Mindannyian áldozatai vagyunk ennek a gondolkodásmódnak. Feladatunk elsősorban annak tudatosítása, hogy ez tarthatatlan, jövőnket felélő gyakorlat.

A Szentatya négy szót említ: ajándék, bűnbánat, felajánlás, testvériség, melyek a valóság, a teremtés látásmódját fejezik ki, és a gyógyulás útját is megmutatják az egyetemes testvériség felé, melyet Assisi Szent Ferenc, az ökológiáért dolgozók védőszentje mutatott nekünk,

„a valódi emberi ökológiáért, mert magán hordoz valamit abból a módból, ahogyan Isten üdvözíti a világot”.

Ez Ferenc pápa nagy reménye korunk számára.

Ferenc pápa: Földanyánk
Szent István Társulat, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír