Ferenc pápa homíliája: Emberségünkkel mindannyian hozzájárulhatunk a világ jobbá tételéhez

A pápa Mária gyermekségéről, jegyességéről és anyaságáról elmélkedve az önátadás, az önzetlen szolgálat, a gondoskodás fontosságát hangsúlyozta. (Hazánkban idén december 9-én ünnepeljük Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának ünnepét, mivel december 8-a vasárnapra esik – a szerk.)

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közöljük.

„Örvendj, kegyelemmel teljes” (Lk 1,28). Ezzel a köszöntéssel a názáreti egyszerű házban az angyal feltárja Máriának az ő szeplőtlen, a fogantatástól kezdve „az eredendő bűn minden foltjától mentes” (Boldog IX. Piusz: Ineffabilis Deus apostoli konstitúció, 1854. december 8.) szívének titkát. Az évszázadok során a keresztények sokféle szóval és képpel igyekeztek kifejezni ezt az ajándékot. Kiemelték az „összes asszonyok között áldott” (vö. Lk 1,42) vonásaiban rejlő bájt és kedvességet a legkülönbözőbb népcsoportok és kultúrák testi vonásaival és kategóriáival.

És valóban, az Istenanya – ahogyan Szent VI. Pál megjegyezte – megmutatja nekünk „azt, ami mindannyiunk szíve mélyén ott van: az emberség hiteles képét […] az ártatlan, szent emberségét […], mert lénye csupa harmónia, tisztaság, egyszerűség – Mária ilyen: csupa harmónia, tisztaság, egyszerűség –, csupa átláthatóság, kedvesség, tökéletesség; csupa szépség” (Homília a Szeplőtlen Fogantatás főünnepén, 1963. december 8.).

Álljunk meg egy pillanatra, hogy szemléljük őt, ezt a szépséget, Isten igéjének fényében, Mária életének három olyan mozzanatában, amely hozzánk közelivé és ismerőssé teszi őt. Melyik három mozzanatról van szó? Mária, a leánygyermek; Mária, a jegyes (hitves) és Mária, az anya.

Mindenekelőtt leányként nézzük a szeplőtlen Szűzanyát. A szent szövegek nem beszélnek a gyermekkoráról. Az evangélium úgy mutatja be, amint hitben gazdag, alázatos és egyszerű fiatal lányként lép a történelem színpadára. Ő a „szűz” (vö. Lk 1,27), akinek tekintetén az Atya szeretete tükröződik, és akinek tiszta szívében az ingyenesség és a hálaadás a szentség színe és illata. Itt a Szűzanya úgy jelenik meg előttünk, mint egy gyönyörű virág, mely észrevétlenül hajtott ki, és végre készen áll arra, hogy az önajándékozásban virágot hozzon, mert

Mária élete folytonos önátadás.

Ezzel elérkeztünk szépségének második dimenziójához: a jegyesnek, a hitvesnek a szépségéhez, vagyis ahhoz, akit Isten a társául választott üdvtervéhez (vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 61). Ezt a zsinat mondja: Isten Máriát választotta, egy nőt választott társául üdvtervéhez. Nincs üdvösség a nő nélkül, mert az Egyház is nő! Mária pedig igennel válaszol: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).

„Szolgálóleány”, ami nem „szolgasorba taszított” és „megalázott” személyt jelent, hanem „megbízható” és „megbecsült” személyt, akire az Úr a legdrágább kincseit és a legfontosabb küldetéseket bízza.

Szépsége tehát, mely sokoldalú, mint a gyémánté, új oldalát mutatja meg: a hűségét, a megbízhatóságét és a gondoskodásét, melyek a jegyesek és a hitvesek kölcsönös szeretetét jellemzi. Ahogyan Szent II. János Pál is utalt rá, amikor azt írta, hogy a szeplőtlen Szűzanya „elfogadta a kiválasztást, hogy Isten Fiának anyja legyen, mert jegyesi szeretet vezette, mely az emberi személyt teljesen Istennek »szenteli«” (Redemptoris Mater enciklika, 39).

És ezzel elérkeztünk Mária szépségének harmadik dimenziójához. Melyik a harmadik dimenziója Mária szépségének? Az anya szépsége. Leggyakrabban így ábrázoljuk őt: a kisded Jézussal a karján, vagy a betlehemben, amint a jászolban fekvő Fiú fölé hajol (vö. Lk 2,7).

Mindig jelen van fia mellett az élet összes körülményei között:

közel van gondoskodásában és elrejtőzve alázatában; mint Kánában, ahol közbenjár a friss házasokért (vö. Jn 2,3–5), vagy Kafarnaumban, ahol dicséretet kap Isten szavának hallgatásáért (vö. Lk 11,27–28), vagy végül a kereszt lábánál – egy elítélt ember édesanyja! –, ahol maga Jézus adja őt anyánkul (vö. Jn 19,25–27). A szeplőtlen Szűzanya itt a maga termékenységében szép, vagyis abban, hogy képes meghalni azért, hogy életet adjon, elfelejti önmagát, hogy gondoskodjon azokról, akik kicsinyek, védtelenek, és őbelé kapaszkodnak.

Mindez benne foglaltatik Mária tiszta szívében, mely bűntől mentes, a Szentlélek működésére nyitott (vö. Szent II. János Pál: Redemptoris Mater enciklika, 13), kész arra, hogy szeretetből „az értelem és az akarat teljes hódolatával” forduljon Istenhez (II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 5; vö. I. Vatikáni Zsinat: Dei Filius dogmatikus konstitúció, 3).

Kockázatos lenne azonban azt gondolni, hogy ez egy távoli, túl magas, elérhetetlen szépség. Nem így van! Mi is ajándékba kapjuk ugyanis, a keresztségben, amikor megszabadulunk a bűntől, és Isten gyermekeivé válunk. És ezzel együtt meghívást kapunk arra, hogy ápoljuk ezt a szépséget, mint a Szűzanya, gyermeki, jegyesi-hitvesi és anyai szeretettel, hálásan fogadva és nagylelkűen adva, a „köszönöm” és az „igen” embereiként, amit szavakkal, de mindenekelőtt életünkkel mondunk ki – jó olyan embereket látni, akik életükkel mondanak köszönetet és igent –; készen arra, hogy helyet adjunk az Úrnak terveinkben, és anyai gyengédséggel fogadjuk összes testvérünket és nővérünket, akikkel utunkon találkozunk.

A szeplőtlen Szűzanya tehát nem mítosz, nem elvont tan vagy elérhetetlen eszmény, hanem egy szép és konkrét projekt javaslata, emberségünk teljesen megvalósult modellje.

Emberségünkön keresztül pedig Isten kegyelméből mindannyian hozzájárulhatunk világunk jobbá tételéhez. Sajnos azt látjuk magunk körül, hogy az első bűn azon igénye, hogy „olyanok legyünk, mint az Isten” (vö. Ter 3,1–6), továbbra is sebzi emberségünket, és hogy az önelégültségnek ez az elbizakodottsága nem szül sem szeretetet, sem boldogságot.

Aki vívmányként magasztalja minden stabil és tartós kötelék elutasítását, az valójában nem ad szabadságot.

Aki nem tiszteli apját és anyját, aki nem vállal gyermeket, aki a többieket tárgynak vagy bosszúságnak tekinti, aki a megosztást veszteségnek, a szolidaritást pedig elszegényedésnek tartja, az nem áraszt örömöt és nem nyit jövőt. Mit ér a pénz a bankban, a kényelmes otthon, mit érnek a virtuális világ hamis „kapcsolatai”, ha a szív hideg, üres és zárt marad? Mi értelme van a kiváltságos országok magas fokú pénzügyi növekedésének, ha a világ fele éhen hal, háborúban elpusztul, a többiek pedig közömbösen állnak mindenhez? Mi értelme van körbeutazni a földet, ha aztán minden találkozás egy pillanatnyi érzésre, egy fényképre szűkül, melyre néhány nap vagy hónap múlva már senki sem fog emlékezni?

Testvéreim,

ma a szeplőtlen Máriára tekintünk, és kérjük őt, hogy szeretettel teli szíve hódítson meg, térítsen meg bennünket, és tegyen minket olyan közösséggé, amelyben a gyermekség, a jegyesség-hitvesség és az anyaság az élet szabálya és ismérve:

amelyben a családok összejönnek, a házastársak mindent megosztanak, a szülők egész konkrét valójukkal gyermekeik mellett állnak, a gyermekek pedig gondoskodnak szüleikről! Ez az a szépség, amelyről a szeplőtlen Szűzanya beszél nekünk, ez az a „szépség, amely megmenti a világot”, és amelynek láttán mi is azt akarjuk válaszolni az Úrnak, mint Mária: „Itt vagyok […], legyen nekem szavaid szerint” (Lk 1,38).

Ezt az eucharisztiát az új bíborosokkal együtt ünnepeljük. Ők azok a testvérek, akiket arra kértem, hogy legyenek segítségemre az egyetemes egyház pásztori szolgálatában. A világ számos pontjáról érkeztek, a sokarcú egyetlen Bölcsesség hordozói, hogy hozzájáruljanak Isten országának növekedéséhez és terjedéséhez. Különös módon bízzuk őket a Megváltó anyjának közbenjárására!

Fordítás: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír