Ferenc pápa homíliája: Vigyázzunk, mert éveket tölthetünk el anélkül, hogy elkezdenénk szeretni!

Az alábbiakban Ferenc pápának a homíliáját és a mise végén mondott beszédét is teljes terjedelmében közreadjuk magyar fordításban.

Amit most hallottunk, az Máté evangéliumában a Jézus kínszenvedését megelőző utolsó oldal: Jézus, mielőtt nekünk adná szeretetét a kereszten, feltárja előttünk végső akaratát. Azt mondja, hogy a jót, amit legkisebb testvérei közül eggyel is teszünk – amit az éhes, szomjas, idegen, rászoruló, beteg, bebörtönzött emberekkel teszünk –, azt neki tesszük (vö. Mt 25,37–40). Az Úr így azoknak az ajándékoknak a listáját adja át nekünk, amelyeket ahhoz a lakodalomhoz szeretne, amelyet velünk ünnepel majd a mennyben. Ezek az irgalmasság cselekedetei, amelyek örökkévalóvá teszik életünket. Mindannyian megkérdezhetjük magunktól: megvalósítom-e őket? Teszek-e valamit a rászorulókért? Vagy csak szeretteimnek és barátaimnak teszek jót? Segítek-e valakinek, aki nem tudja azt viszonozni? Barátja vagyok-e valakinek, aki szegény? Folytathatnánk a sort, sok kérdést feltehetnénk magunknak.

Én ott vagyok – mondja neked Jézus –, ott várok rád, ahol nem is gondolnád, és ahová talán nem is szeretnél nézni, ott, a szegényekben.”

Ott vagyok, ahol nem érvényesül az az uralkodó elgondolás, hogy az élet akkor jó, ha nekem jó. Ott vagyok, mondja Jézus nektek is, fiatalok, akik próbáljátok megvalósítani életetekről szőtt álmaitokat.

Ott vagyok – mondta Jézus évszázadokkal ezelőtt egy fiatal katonának, aki tizennyolc éves volt, még nem volt megkeresztelve. Ez a fiatalember egy nap meglátott egy szegényt, aki segítséget kért az emberektől, de nem kapott, mert „mindenki továbbment”. És ez a fiatalember, „látva, hogy a többiekben nem ébred együttérzés, megértette, hogy az a szegény rá vár”. Csakhogy nem volt nála semmi, egyedül az egyenruhája. Akkor szétvágta köpenyét, és a felét odaadta a szegénynek, mire a körülötte lévők gúnyos nevetésben törtek ki. A következő éjszaka álmot látott: Jézust látta, aki a köpenynek abba a felébe volt öltözve, amellyel betakarta a szegényt. És azt hallotta: „Márton ezzel a ruhával engem takartál be” (vö. Sulpicius Severus: Szent Márton élete, III.). Szent Márton olyan fiatalember volt, akinek azért volt ilyen álma, mert azt meg is élte anélkül, hogy tudta volna, mint a mai evangéliumban szereplő igazak.

Kedves fiatalok, kedves testvérek, ne mondjunk le a nagy álmokról! Ne elégedjünk meg a szükségessel! Az Úr nem azt akarja, hogy beszűkítsük látókörünket, nem azt akarja, hogy az élet útjának szélén parkoljunk, hanem azt, hogy örömmel és merészen magas célok felé törjünk. Nem arra teremtettünk, hogy a szünidőről és a hétvégéről álmodozzunk, hanem hogy megvalósítsuk Isten álmait ezen a világon. Ő képessé tett bennünket álmodni, hogy befogadhassuk az élet szépségét. Az irgalmasság cselekedetei pedig az élet legszebb tettei.

Az irgalmasság cselekedetei pontosan nagy álmaink közepébe hatolnak. Ha valódi dicsőségről álmodozol – nem a világ múló dicsőségéről, hanem Isten dicsőségéről –, akkor ezen az úton kell járnod.

Olvasd el a mai evangéliumot, és gondolkodj el rajta! Mert az irgalmasság cselekedetei minden másnál jobban megdicsőítik Istent. Figyeljetek csak erre: az irgalmasság cselekedetei minden másnál jobban megdicsőítik Istent! Végül az irgalmasság cselekedetei alapján leszünk megítélve.

De mivel kezdjük valóra váltani a nagy álmokat? A nagy döntésekkel. A mai evangélium erről is beszél. Az utolsó ítéletkor az Úr a döntéseinket fogja nézni. Ő csak levonja döntéseink következményeit, felszínre hozza és tiszteletben tartja őket. Úgy tűnik, mintha nem is ítélne: elválasztja a juhokat a kosoktól, de az, hogy jók vagy rosszak vagyunk, az rajtunk múlik.

Az élet tehát az erős, meghatározó, örök döntések ideje.

A banális döntések banális élethez vezetnek, a nagy döntések naggyá teszik az életet. Azzá válunk ugyanis, amit választunk, jóban és rosszban. Ha a lopás mellett döntünk, akkor rablóvá válunk, ha úgy döntünk, hogy magunkra gondolunk, akkor önzővé válunk, ha a gyűlölködést választjuk, akkor gonosszá válunk, ha úgy döntünk, hogy órákat töltünk a mobiltelefonunkkal, akkor függővé válunk. De ha Istent választjuk, egyre jobban fogjuk szeretve érezni magunkat, és ha úgy döntünk, hogy szeretni fogunk, akkor boldogok leszünk. Így van, mert

a döntések szépsége a szeretettől függ – ezt ne felejtsük el!

Jézus tudja, hogy ha elzárkózva és közömbösen élünk, akkor lebénulunk, de ha bevetjük magunkat másokért, szabaddá válunk. Az élet Ura azt akarja, hogy tele legyünk élettel, és elárulja az élet titkát: csak akkor lesz életed, ha odaadod másokért. Ez életszabály: csak akkor lesz életünk, ma és az örökké valóságban, ha odaadjuk!

Igaz, hogy vannak akadályok, melyek megnehezítik a döntéseket: gyakran a félelem, a bizonytalanság, a válasz nélküli miértek, a sok miért.

A szeretet viszont arra késztet bennünket, hogy lépjünk tovább, hogy ne ragadjunk le az élet miértjeinél, a mennyből várva választ. A válasz már megérkezett: az Atya tekintete, aki szeret bennünket, és elküldte hozzánk a Fiát.

Nem, a szeretet arra késztet bennünket, hogy a miért-ről átlépjünk a kiért-re, arról, hogy miért élek, arra, hogy kiért élek, arról, hogy miért történik velem ez, arra, hogy kinek tehetek jót. Kinek? Nem csak nekem: életünk már tele van magunk mellett hozott döntésekkel, hogy végzettségünk legyen, barátaink legyenek, házunk legyen, hogy elérjük, amihez érdekünk fűződik, hogy a hobbinknak szentelhessük magunkat. Ám így azt kockáztatjuk, hogy éveket töltünk el azzal, hogy magunkra gondolunk anélkül, hogy elkezdenénk szeretni. Manzoni jó tanácsot ad: „Inkább azon kellene lennünk, hogy jót tegyünk, nem pedig azon, hogy jól érezzük magunkat, és így tényleg jobban éreznénk magunkat” (A jegyesek, XXXVIII. fejezet).

De nem csak a kételyek és a miértek ássák alá nagylelkű döntéseinket, sok más akadály is akad nap mint nap. A lázas fogyasztás, mely felesleges dolgokkal elbódítja a szívet. A megszállott szórakozás, mely a problémák elől való menekülés egyetlen módjának tűnik, pedig az csupán a probléma elodázása. Jogaink rögeszmés követelése, miközben megfeledkezünk a segítés kötelezettségéről. Aztán ott a nagy ábránd a szerelmi szeretetről, melyről azt hisszük, hogy érzelmi fellángolásokkal kell megélnünk, pedig az főleg odaadást, választást és áldozatot jelent. A választás, főleg manapság, azt jelenti, hogy nem engedünk a megfelelési kényszernek, nem engedjük, hogy elkábítsanak az eredetiséget felszámoló fogyasztási mechanizmusok, le tudunk mondani a látszatról, arról, hogy az érdekeljen bennünket, hogy milyennek látnak mások. Az élet választása harcot jelent a „használd és dobd el” és a „mindent és azonnal” mentalitás ellen, hogy életünket a mennyei rév felé, Isten álmai felé vezessük. Az élet választása azt jelenti, hogy élünk! Életre és nem éldegélésre születtünk. Ezt egy hozzátok hasonló fiatal [Boldog Pier Giorgio Frassati] mondta. „Én élni akarok, nem éldegélni.”

Mindennap sok döntést kell meghoznunk szívünkben. Szeretnék még egy utolsó tanácsot adni a jó döntés gyakorlására. Ha magunkba tekintünk, azt látjuk, hogy gyakran két különböző kérdés fogalmazódik meg bennünk. Az egyik: mihez van kedvem? Ez a kérdés gyakran megtéveszt, mert elhiteti velünk, hogy a lényeg az, hogy magunkra gondoljunk, hogy teljesítsük minden vágyunkat és kövessük minden ösztönös késztetésünket.

A Szentlélek azonban egy másik kérdést sugall a szívünknek: nem mihez van kedved?, hanem mi a jó neked?

Mindennapi választásaink e szerint történnek: mit szeretnék, vagy mi a jó nekem? Ebből a belső keresésből banális vagy életre szóló döntések születhetnek. Nézzünk Jézusra, kérjük tőle a bátorságot, hogy a számunkra jót tudjuk választani, hogy őt követve járhassunk a szeretet útján, hogy örömre leljünk, hogy éljünk, és ne éldegéljünk!

A Szentatya beszéde a mise végén:

Ennek az eucharisztikus ünneplésnek a végén szeretettel köszöntelek mindannyitokat, akik itt vagytok, és mindazokat, akik tömegkommunikációs eszközökön keresztül követnek bennünket. Külön is köszöntöm a panamavárosi és a portugál fiatalokat, akiket két küldöttség képvisel, akik rövid időn belül

átadják egymásnak a keresztet és a Salus Populi Romani Mária-ikont, az ifjúsági világnapok jelképeit. Fontos állomás ez zarándokutunkon, mely Lisszabonba vezet bennünket 2023-ban.

És miközben az ifjúsági világnap következő interkontinentális eseményére készülünk, szeretném hangsúlyozni a világnap helyi egyházakban történő megünneplését. Harmincöt év telt el az ifjúsági világnap bevezetése óta. Miután meghallgattam különféle véleményeket és a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumát, mely az ifjúságpasztorációban illetékes, azt a döntést hoztam, hogy

jövő évtől az ifjúsági világnap egyházmegyei megtartását virágvasárnapról áthelyezem Krisztus Király vasárnapjára.

Középpontjában Jézus Krisztusnak, az ember Megváltójának misztériuma marad, amint azt Szent II. János Pál, az ifjúsági világnapok kezdeményezője és védőszentje mindig hangsúlyozta.

Kedves fiatalok, kiáltsátok életetekkel, hogy Krisztus él és uralkodik! Ha némák maradtok, a kövek kiáltanak majd! (vö. Lk 19,40).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír