Ferenc pápa idén az erőszaktól szenvedő Dél-Szudánba látogathat

Kitekintő – 2022. január 9., vasárnap | 13:55

A világ legfiatalabb – 2011-ben, a Szudántól való függetlenség kivívása után alakult – országában rendkívül bizonytalan helyzet uralkodik. A korábbi kihívásokhoz új problémák is társultak, az ország számos területén feszült a helyzet, a lakosság állandó félelemben, életveszélyben él.

Elena Balatti comboniánus misszionárius nővér a Fides hírügynökséghez eljuttatott beszámolójában elmondta: „Vannak olyan területek, ahol az elterjedt erőszak miatt civilek halnak meg, haszonállatok pusztulnak el, folyamatosak a visszaélések, semmibe veszik az emberi jogokat. A helyi közösségek között erőszakos összecsapások zajlanak, szomszédos népcsoportok támadják egymást, ellenségekké válnak. Dél-Szudánnak meg kell oldania a régóta fennálló problémákat, felhalmozódott a gyűlölet, a harag. Dél-Szudánnak békére van szüksége”.

Ebben a feszült helyzetben Pibor közigazgatási körzetében némi megkönnyebbülést hozott a hír, hogy a térség vezetése úgy döntött, jóakaratuk jeléül és a feszültségek csökkentése érdekében visszaadja az Akobo népétől korábban elrabolt, több száz állatból álló állományt. A béke jeleként lehet értelmezni a gesztust ebben a térségben, ahol hónapok óta súlyos összecsapások zajlanak az Akobóban élő nuer népcsoport és a Pibort lakó murle etnikum között. „Az állatok visszaadása az igazságosság helyreállítását célozza, és reméljük, véget vet az erőszak spiráljának. A legjobb módja annak, hogy boldog új évet kívánjunk mindenkinek” – magyarázta Elena nővér.

Paul Richard Gallagher államközi kapcsolatokért felelős vatikáni államtitkár – aki december 21. és 23. között Dél-Szudán fővárosába, Jubába látogatott – hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nagyon szívén viseli Dél-Szudán sorsát, és nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a 2022-es év folyamán ellátogasson az országba. Az évek óta uralkodó bizonytalanság, instabilitás tudatában hozzátette, hogy nem várható optimális helyzet a látogatásra, de igyekeznek bölcsen átgondolni a tényezőket.

Gallagher érsek találkozott az ország politikai és vallási vezetőivel is, beszélt Salva Kiir köztársasági elnökkel, akit szintén biztosított a Szentatya közelségéről és arról, hogy a pápa folyamatosan érdeklődik a dél-szudáni helyzetről, reméli, hogy hamarosan beköszönt a béke és a stabilitás. Az elnök kijelentette: „Soha nem fogom újra háborúba vinni az országot.”

Dél-Szudán helyzetét tovább rontották az eddigieknél jóval súlyosabb árvizek, melyek 2019 óta minden évben jelentkeznek májustól kezdve, és amelyek több mint 620 ezer embert sújtottak már az ország tíz különböző államában. Számos helyen elpusztult ezért az állatállomány, épületek (iskolák, egészségügyi központok) kerültek víz alá, és nagyon sok családnak el kellett menekülnie otthonából. Az élelmiszer-bizonytalanságot tovább súlyosbítja, hogy az árvizek által megrongált infrastruktúra miatt a segélyek is késve érkeznek meg a lakossághoz.

Elena Balatti misszionárius nővér arról is tájékoztatott, hogy Christian Carlassare MCCJ rumbeki püspök, aki a közelmúltban egy merényletben súlyos sebesülést szenvedett, idén készül hivatalos beiktatására, amelynek dátumát még nem tették közzé.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Fides

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria