Ferenc pápa imája a Szűzanyához: Járj közben Rómáért, az egész világért, a békéért!

Az alábbiakban a pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

Két jel kapcsolódik ehhez az ünnephez: az első a hagyományos „havazás”, mely rövidesen, a Magnificat alatt fog lezajlani; a második a Salus populi romani ikon. Helyesen értelmezve ez a két jel segíthet megérteni Isten igéjének üzenetét, melyet az elimádkozott zsoltárokon és a hallott olvasmányon keresztül küld az Úr nekünk.

A havazás. Csak népi jámborság, vagy szimbolikus értéke van? Ez tőlünk függ, attól, hogy miként fogjuk fel, és milyen jelentést adunk neki. Mindannyian tudjuk, hogy annak a csodálatos jelenségnek az emlékét idézi fel, amely megmutatta Liberius pápának a helyet, ahová a bazilikát építenie kellett. Az a tény azonban, hogy ez a jel a mai ünnepnapon – a bazilikán belül és a liturgia alatt – megismétlődik, arra biztat, hogy inkább szimbolikus értelemben vegyük.

Ezért azt javaslom, hogy figyeljünk Sirák fiának könyvére, mely a következőket mondja az égből Istentől hullatott hóról: „Csodálja a szem fehér színének szépségét, és elámul a szív a hullásától” (Sir 43,18). A bölcs szentíró itt azt a kettős érzést emeli ki, amelyet a természeti jelenség az emberi lélekben kivált: a csodálatot és az ámulatot. A hó hullását látva „a szem csodálkozik” és „a szív elámul”. Ez segít bennünket a havazás jelének értelmezésében: a havazás a kegyelem szimbólumaként, vagyis egy olyan valóság szimbólumaként értelmezhető, mely a szépséget és az ingyenességet ötvözi. Olyasvalami ez, amit nem lehet kiérdemelni, még kevésbé megvásárolni, csak ajándékba lehet kapni, és mint ilyen teljesen kiszámíthatatlan, akárcsak a hóesés Rómában nyár közepén.

A kegyelem csodálkozást és ámulatot kelt. Ne felejtsük el ezt a két szót: a csodálat képessége és az ámulat képessége. Nem szabad elveszítenünk ezt a két képességet, mert hittapasztalatunkhoz tartoznak.

Ezzel a belső hozzáállással most már a második, ennél sokkal fontosabb jelre fordíthatjuk figyelmünket: az ősi Mária-ikonra, mely ennek a bazilikának úgymond az ékköve. Ezen a kegyelem teljes mértékben elnyeri keresztény formáját a Gyermekét tartó Szűzanya képében. Isten szent anyja. Itt a kegyelem a maga konkrétságában jelenik meg, a vallást állandóan fenyegető minden mitologikus, mágikus, spiritualisztikus máztól mentesen. Az ikon csak a lényeget ábrázolja: az Asszony és a Fiú, mint Szent Pálnak az imént hallott szövegében: „Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal 4,4). Az asszony a kegyelemmel teljes, a bűn nélkül fogant, szeplőtelen, mint a frissen hullott hó. Isten csodálattal és ámulattal tekintett rá – Isten is csodálkozik! –, és azért választotta őt anyának, mert Fiának leánya: ő, aki az idők előtt őbenne [a Fiúban] született, az idők teljességében anya lett. A gyermek a bal kezében a Szent Könyvet tartja, jobbjával pedig áldást oszt: elsőként őt, az anyát áldja meg: ő az áldott az asszonyok között. Sötét palástja kiemeli Fia aranyruháját: egyedül Jézusban lakozik az istenség teljessége; Mária, fedetlen arccal, az ő dicsőségét tükrözi.

Szánjunk egy kis időt arra, hogy szemléljük a Szűzanyát! Csendben nézzük őt, szemléljük mindezeket a dolgokat, nézzük ezt az ikont, mely mindannyiunkat módfelett megszentel. Szánjunk majd egy kis időt arra, hogy szemléljük őt.

A hívő emberek azért jönnek áldást kérni az Istenszülő Szűztől, mert ő a közvetítője annak a kegyelemnek, amely mindig és egyedül Jézus Krisztusból árad, a Szentlélek közreműködésével. Különösen jövőre, a szentévben jön majd sok zarándok ebbe a bazilikába, hogy áldást kérjen az anyától.

Ma egyfajta előőrsként gyűltünk itt össze, és az ő közbenjárását kérjük Róma városáért, városunkért, az egész világért, különösen a békéért: azért a békéért, amely csak akkor igazi és tartós, ha bűnbánó és bocsánatot nyert szívekből indul ki

– a megbocsátás teremti meg a békét, mert az Úr oly nemes cselekvése a megbocsátás; azért a békéért, amely Krisztus keresztjéből, az ő véréből ered, melyet Máriától kapott, és kiontott a bűnök bocsánatára.

Befejezésül Alexandriai Szent Cirillnek az efezusi zsinat végén mondott szavaival szeretnék a Szent Szűzhöz fordulni: „Köszöntlek, Mária, Isten anyja, te, aki elhoztad a világosságot, aki a legtisztább vagy. Köszöntlek, Szűz Mária, anya és szolgálólány. Szűz az által, aki tőled született; anya az által, akit öledben tartottál. […] Köszöntlek, Mária, a föld kincse; ki nem alvó lámpás, tőled született az igazságosság napja” (Tizenegyedik homília, PG 77). Isten szent anyja, könyörögj értünk!

Most pedig arra kérlek benneteket, hogy mindannyian együtt – lássuk, képesek vagytok-e rá – ismételjük el háromszor:

„Köszöntlek, Isten szent anyja!”

Mindannyian együtt: [mindannyian mondják:] „Köszöntlek, Isten szent anyja! Köszöntlek, Isten szent anyja!” Még egyszer, hangosabban: [mindannyian mondják:] „Köszöntlek, Isten szent anyja!”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír