Ferenc pápa: Jézus felvitte emberségünket az Atyához, és ma is közbenjár értünk!

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma Olaszországban és sok más országban az Úr mennybemenetelét ünnepeljük. Jól ismerjük ezt az ünnepet, mégis kérdéseket vethet fel, legalább kettőt. Az első: miért ünnepeljük Jézusnak a földről való távozását? Úgy tűnhet, búcsúzása szomorú pillanat, s nem éppen olyasmi, aminek örülni kellene! Miért ünnepeljük a távozását? Ez tehát az első kérdés. A második kérdés pedig: mit csinál Jézus most a mennyben? Az első kérdés: miért ünneplünk? A második kérdés: mit csinál Jézus a mennyben?

Miért ünneplünk? Mert a mennybemenetellel valami új és gyönyörű dolog történt: Jézus az emberségünket, a testünket a mennybe vitte – ez az első alkalom, hogy ez megtörtént! –, vagyis Istenhez vitte. Azt az emberséget, amelyet a földön magára vett. Embervolta nem maradt itt. A feltámadt Jézus nem szellem volt, nem, hanem emberi teste volt – volt húsa, csontja, mindene –, és ez a teljes emberség mostantól örökké ott, Istennél lesz. Mondhatjuk, hogy a mennybemenetel napja óta maga Isten is „megváltozott”: azóta már nemcsak szellem, hanem annyira szeret bennünket, hogy magában hordozza a mi hús-vér emberségünket! Tehát láthatjuk a bennünket megillető helyet. Az a rendeltetésünk, hogy ott éljünk! Így írt az egyik ókori egyházatya: „Igazán nagyszerű, igazán jó hír! Ő értünk lett emberré […], hogy így saját testvéreivé tegyen bennünket. Bemutatja az igaz Atyának saját emberségét, hogy ebben az emberi természetében odavigye magával mindazokat, akiket testvéreinek hívott meg” (Nüsszai Szent Gergely: Beszéd Krisztus feltámadásáról, 1.). Ma „a menny meghódítását” ünnepeljük: Jézus visszatér az Atyához, ámde a mi emberségünkkel együtt. És így a menny már egy kicsit a miénk! Jézus kinyitotta az ajtót, és az ő teste már ott van.

A második kérdés: mit csinál Jézus a mennyben? Értünk az Atya előtt áll, folyamatosan mutatja neki emberségünket, mutatja a sebeit. Szeretek arra gondolni, hogy Jézus az Atya előtt így imádkozik: mutatja neki a sebeit. „Ezt szenvedtem az emberekért: tégy valamit!” Megmutatja neki a megváltás árát, és az Atya megindul. Szeretek erre gondolni. Jézus így imádkozik. Ő nem hagyott magunkra bennünket. Mielőtt ugyanis a mennybe ment volna, azt mondta nekünk, ahogyan a mai evangélium is beszámol róla: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20). Mindig velünk van, néz bennünket, „mindig él, hogy közbenjárjon értünk” (Zsid 7,25). Hogy megmutassa a sebeket az Atyának, értünk. Egyszóval, Jézus közbenjár, a legjobb „helyen” van, az ő Atyja és a mi Atyánk előtt, hogy közbenjárjon értünk. A közbenjárás alapvető fontosságú. Minket is segít, ha hiszünk ebben, segít, hogy ne veszítsük el a reményt, hogy ne csüggedjünk el. Az Atya előtt van valaki, aki megmutatja neki a sebeit, és közbenjár.

A Mennyek Királynője segítsen bennünket, hogy az ima erejével mi is közbenjárjunk!

A Szentatya szavai a Regina caeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Szomorú, de egy hónappal a szudáni erőszak kitörése után a helyzet továbbra is súlyos. Miközben támogatólag nyugtázom az eddig elért részleges megállapodásokat, sürgős felhívást intézek annak érdekében, tegyék le a fegyvert. Kérem a nemzetközi közösséget, hogy ne sajnáljanak semmilyen erőfeszítést a párbeszéd érvényre juttatása és a lakosság szenvedéseinek enyhítése érdekében. Kérem, ne szokjunk hozzá a konfliktusokhoz és az erőszakhoz. Ne szokjunk hozzá a háborúhoz! És álljunk továbbra is a meggyötört ukrán nép mellett!

Ma van a tömegkommunikáció világnapja, melynek idei témája: Szívvel szólni. A szív az, ami nyitott és befogadó kommunikációra késztet bennünket. Köszöntöm az újságírókat és a média jelen lévő munkatársait. Köszönöm munkájukat, és kívánom, hogy azt mindig az igazság és a közjó szolgálatában végezzék. Tapsoljuk meg az újságírókat!

Ma kezdődik a Laudato si’ hét. Köszönetet mondok az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatáért felelős Dikasztériumnak és a számos kapcsolódó szervezetnek. Mindenkit kérek, hogy dolgozzunk együtt, gondozzuk együtt közös otthonunkat: nagy szükség van arra, hogy közösbe adjuk szakértelmünket és kreativitásunkat! Erre emlékeztetnek bennünket a közelmúlt katasztrófái is, mint például az elmúlt napokban Emilia Romagnát sújtó árvizek. Szeretném újfent kifejezni lelki közelségemet az ott élő lakossághoz! Most a Szent Péter téren kiosztják majd a Laudato si’-ről szóló könyvecskét, melyet az említett dikasztérium a Stockholmi Környezetvédelmi Intézettel együttműködve készített.

Üdvözöllek mindannyiatokat, rómaiak, Olaszországból és számos más országból érkezett zarándokok. Sokféle zászlót látok… Isten hozott benneteket! Külön is köszöntöm Szent Erzsébet Ferences Nővéreit Indonéziából – messziről jöttek! –, a Máltáról, Maliból, Argentínából és a karibi Curaçao szigetéről érkezett hívőket, valamint a Puerto Ricó-i zenekart. Szeretnénk, ha utána hallhatnánk benneteket!

Köszöntöm továbbá az alexandriai egyházmegye zarándoklatát; a genovai egyházmegye bérmálkozó fiataljait, akikkel tegnap találkoztam a Szent Márta-házban, ott vannak piros sapkában, derék gyerekek! Köszöntöm a molisei, scandicci, grottei és Grumo Nevanó-i egyházközségi csoportokat; az életvédő egyesületeket; a goriziai „Emil Komel” ifjúsági kórust; a római „Caterina di Santa Rosa” és „Sant’Orsola” iskolákat, valamint a Szeplőtelen Fogantatás-plébániához tartozó fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Kérem, ne feledkezzetek el róla! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír