Ferenc pápa a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösséghez: Gyengéd közelséggel a közömbösség ellen

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves nővéreim, jó reggelt!

Üdvözlök mindenkit, és külön jókívánságaimat tolmácsolom Jézusról nevezett Eugeniya-Kubwimana nővérnek, az újonnan megválasztott általános elöljárónak, felelősnek és helyetteseinek, akik megkezdik szolgálatukat a testvériség élén. Szívbéli köszönet Jézusról nevezett Dolors Francesca nővérnek, a leköszönő felelősnek és helyetteseinek a munkájukért, amelyet most véget ért hivatali idejük alatt végeztek. Nem szeretek annyira a „felelősökről” beszélni, mert ha van egy felelős, akkor úgy tűnik, mintha a többieknek nem lenne felelőssége, és ez nem jó.

Most ülitek a tizenkettedik általános káptalant, amely amellett, hogy választó káptalan, fontos alkalom arra, hogy közösen gondolkodjatok és jelentős döntéseket hozzatok. Szent Charles de Foucauld karizmatikus tapasztalatában gyökereztek, amelyet mintegy húsz évvel halála után Magdeleine Hutin és Anne Cadoret keltett új életre: az istenkeresés, az evangéliumról való tanúságtétel és a rejtett élet iránti szeretet erős tapasztalata. Ez a három irányelv lehet az, amin most röviden elgondolkodhatunk annak az evangéliumi történetnek a fényében, amelyet káptalanotok útmutatójaként választottatok: Jézus találkozása a szamáriai asszonnyal (vö. Jn 4,5–42).

Az első irányelv Isten keresése. Ez a legfontosabb. Igéjének kútjánál vár benneteket a Mester, élő víz, amely oltja vágyaink szomját. Szép dolog Isten szavának hallgatását ápolni azzal, hogy imádásban állunk a lábai előtt, ahogyan Károly testvér tette, aki nem ismert édesebbet annál, mint a tabernákulum előtt töltött órák, és azt mondta: „minél többet iszol ebből az édességből, annál jobban szomjazol rá”. Megnyílik így a szívünk Isten útjai előtt, aki nem erőlteti rá magát az emberekre, hanem a hozzá való csatlakozás, a rendelkezésre állás és a szolgálat teremtő gondolatait és érzéseit inspirálja bennük. Jézus felajánlja nektek szeretetét, mint a szamáriai asszonynak, és rajtatok áll, hogy elfogadjátok-e a kihívást, félretéve az elnehezítő súlyokat, mint az autoreferencialitás, a szokásokhoz való ragaszkodás, a kiszámítható megoldások, és egyfajta pesszimizmus, amelyet Isten és az ember ellensége mindig megpróbál belénk oltani, különösen azokba, akik életüket ajándékká tették. De az ő Szavának fényénél képesek lesztek megérteni Jézus vágyait, és aztán

újra elindulni a falvak és városok felé, ahová küld titeket, immár szabadabban és könnyebben, önmagatoktól kiüresítve és ővele eltelve,

mint a káptalan művészi kidolgozású logójában, amelyet egyikőtök alkotott.

Így jutunk el a második irányelvhez, amely kezdettől fogva jellemez benneteket: tanúságot tenni az evangéliumról, szavakkal, a szeretet műveivel és kis nemzetközi közösségeitek testvéri, imádságos és Istent imádó jelenlétével megajándékozni másokat. Szent Charles de Foucauld mondta: „Egész lényünknek a háztetőkről kell kiáltania az evangéliumot. Egész személyünknek Jézust kell lélegeznie... egész életünknek kiáltania kell, hogy Jézushoz tartozunk, az evangéliumi élet képét kell felmutatnia”. Ebből a szempontból is értékes a szamáriai asszony példája, aki elment, hogy megossza Krisztus megismerésének örömét városa lakóival, és azt mondta nekik: „Gyertek, lássátok” (Jn 4,29). Szent Károly azt írta: „Gondoljatok sokat másokra, imádkozzatok sokat másokért. Felebarátaitok üdvösségére szentelni életeteket a rendelkezésetekre álló eszközökkel, imádsággal, jósággal, példaadással, a legjobb módja annak, hogy megmutassátok az isteni Vőlegénynek, mennyire szeretitek őt”. Hozzátette: „Nem elég annak adni, aki kér: annak kell adni, akinek szüksége van rá”. Gondoskodni másokról, adni a rászorulóknak anélkül, hogy arra várnátok, hogy kérjenek: ezek a Vőlegény iránti szeretet jelei, jellemző vonásai gondoskodó közelségeteknek, amit a legkisebbek felé tanúsítotok, akikben ő jelen van. Nagyon értékes ez a közelség egy olyan társadalomban, mint a miénk, ahol hiába bővelkedünk eszközökben, ahelyett, hogy a jó cselekedetek sokasodnának, megkeményedni és bezárulni látszanak a szívek. A közelség spontán, és ez az, ami számít, a szív spontaneitásából fakad. Közelség, felebaráti szeretet.

Legyen a ti gyengéd közelségetek szelíd kihívás a közömbösséggel szemben – ma a közömbösség kultúrájában élünk –, a testvériség tanúságtétele, egy szelíd kiáltás,

amely emlékezteti a világot, ahogy az „egyetemes testvér” írta, hogy „mindenki ... a legszegényebb, a legvisszataszítóbb, egy csecsemő, egy roskatag öregember, a legkevésbé értelmes ember, a legnyomorultabb, egy idióta, egy bolond, a bűnös, a legnagyobb bűnös is... Isten gyermeke, a Magasságos gyermeke".  Ez tehát a tanúságtétel szíve: „irgalmasnak, szelídnek, alázatosnak lenni minden emberrel: ezt tanultuk Jézustól. Senkivel ne legyetek harciasak” (Levél Joseph Hours-hoz, 1912. május 3.).

Így jutunk el a harmadik irányelvhez: a rejtett élet iránti szeretethez. A megtestesülés útja ez, a názáreti út, amelyet Isten jelzett azzal, hogy levette mindenét és kicsivé tette magát, hogy osztozzon a kicsinyek életében. „Ismeretlenként szeretnék átmenni a földön – mondta az atya –, mint egy utazó az éjszakában, szegényesen, fáradságosan, alázatosan, kedvesen... utánozva mindenben Jézus názereti életét, és amikor eljön az óra, a keresztútját és a halálát." A rejtőzködés útja Isten útja. Ez gyönyörű, fontos. Ti nem azért vagytok szerzetesnővérek, hogy reklámozzátok magatokat.

Minél rejtettebbek vagytok, annál inkább isteniek. Folytassátok ennek az útnak a művelését, erőteljes prófécia ez korunk számára, amelyet beszennyez a látszani vágyás és a látszat.

Úgy tűnik, hogy a látszani vágyással és a látszattal való foglalatosság miatt a „sminkelés” kultúráját éljük: mindenki sminkel, az normális, hogy a nők ezt teszik, de mindenki, mindenki sminkel, hogy jobbnak tűnjünk, mint amilyen, és ez nem az Úrtól való.

Kedves nővéreim, igaz, vannak nehéz pillanatok, komoly problémákkal kell szembenéznünk, mint például a hivatások hiánya, egyes házak bezárása, a szerzetesnővérek átlagéletkorának emelkedése, de az is igaz, hogy Károly testvér inspirációjához hűen ti értékes eszközök vagytok Isten számára, hogy elvessétek a világban az evangéliumi gyengédség kis gyöngyszemeit, ami a ti specialitásotok, az evangéliumi gyengédség. És

az Úr folytatja ezt a munkát, olyan mértékben, amilyen mértékben egyszerűek és nagylelkűek maradtok, Krisztus és a szegények iránti szeretetben éltek. Ez a maga idejében gyümölcsöt fog hozni, ne kételkedjetek benne.

Szeretném megköszönni azt a csendes munkát is, amit a római egyházmegyében végeztek, köszönöm! És minden általános kihallgatáson jelen vagytok, Geneviève nővér, az enfant terrible személyében, aki mindig magával hoz valakit, hogy a pápa közelébe hozza, és ez jó! Jelenlét a leginkább kirekesztettekkel. Köszönöm!

Köszönöm nektek és megáldalak titeket; és kérlek, imádkozzatok továbbra is értem, tényleg, mert ez a munka nem könnyű, sőt, kissé „megterhelő”!

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Vatican Media; Piccolesorelledigesu.it

Magyar Kurír