Kedves testvérek, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakasz (vö. Mt 20,1–16) a szőlősgazda által a nap folyamán meghívott munkásokról szóló példázatot beszéli el. Ezzel a történettel Jézus Isten meglepő cselekvési módját mutatja be, amelyet a gazda két magatartása jelképez: a hívás és a jutalom.
Először is a hívás. Egy szőlősgazda kimegy a térre ötször, és hívja az embereket, hogy nála dolgozzanak: hatkor, kilenckor, tizenkettőkor, délután háromkor és ötkor. Megható ennek a gazdának az alakja, aki többször is kimegy a térre, hogy szőlőjébe munkásokat keressen. Ez a gazda Istent jelképezi, aki mindenkit hív, és mindig hív, bármelyik órában. Isten ma is így cselekszik: továbbra is hív bárkit, bármikor, hogy dolgozzon országában. Ez Isten stílusa, amelyet be kell fogadnunk és utánoznunk kell. Ő nem zárkózik saját világába, hanem „kimegy”: Isten mindig „kimenőben” van, minket keres; nem zárkózik magába: Isten kimegy. Kimegy, és folytonosan keresi az embereket, mert azt akarja, hogy senki se legyen kizárva szeretettervéből.
Közösségeinknek is az a feladata, hogy kilépjenek a különféle „határvonalak” mögül, hogy mindenkinek felkínálják az üdvösség szavát, amelyet Jézus elhozott. Meg kell nyílniuk olyan élettávlatok előtt, amelyek reményt kínálnak azoknak, akik az egzisztenciális perifériákon élnek, és még nem tapasztalták meg vagy elveszítették a Krisztussal való találkozás erejét és fényét. Az Egyháznak olyannak kell lennie, mint Isten: mindig kifelé haladásban kell élnie; és amikor az Egyház nem így él, akkor sok bajban megbetegszik, amelyek megvannak [már most] az Egyházban. Miért vannak ezek a betegségek az Egyházban? Mert nem kifelé haladásban él. Igaz, hogy amikor valaki kimerészkedik az utcára, baleset veszélye fenyegeti. De jobb egy balesetet szenvedett Egyház, mely elindult, hogy hirdesse az evangéliumot, mint egy bezártságba belebetegedett Egyház. Isten mindig kimegy, mert ő Atya, mert szeret. Az Egyháznak ugyanezt kell tennie: mindig kifelé haladásban kell élnie.
A gazda másik magatartása, mely Isten magatartását jelképezi, az, ahogyan a munkásokat jutalmazza. Hogyan fizet Isten? A gazda „egy dénárban” állapodik meg (Mt 20,2) a reggel felvett első munkásokkal. Azoknak viszont, akik később csatlakoznak, azt mondja: „Ami jár, megadom majd nektek” (Mt 20,4). A nap végén a szőlősgazda elrendeli, hogy mindenkinek ugyanazt a fizetséget adják, vagyis egy dénárt. Akik reggel óta dolgoztak, felháborodnak, és panaszkodnak a gazdára, de ő ragaszkodik szándékához: mindenkinek a legmagasabb fizetséget akarja adni, azoknak is, akik utoljára érkeztek (Mt 20,8–15). Isten mindig a legtöbbet fizeti: nem áll meg fél fizetésnél. Az egészet fizeti. És itt megértjük, hogy Jézus nem a munkáról és az igazságos bérről beszél, ami egy másik probléma, hanem Isten országáról és a mennyei Atya jóságáról, aki folytonosan kimegy, hogy hívjon, és mindenkinek a legtöbbet fizeti.
Isten ugyanis így viselkedik: nem az időt és az eredményeket nézi, hanem a rendelkezésre állást, a nagylelkűséget, mellyel szolgálatába állunk.
Az ő cselekvése több mint igazságos, túllép az igazságosságon és kegyelemben nyilvánul meg. Minden kegyelem. Üdvösségünk kegyelem. Életszentségünk kegyelem. Kegyelmet adva többet ad nekünk, mint amennyit megérdemlünk. És így, aki emberi logikával, vagyis a saját ügyességével megszerzett érdemekkel érvel, az elsőből utolsó lesz. „De én annyit dolgoztam, oly sokat tettem az Egyházban, rengeteget segítettem, és ugyanannyit fizetnek nekem, mint ennek, aki utoljára jött?” Emlékezzünk csak arra, ki volt az Egyház első szentté avatott szentje: a jobb lator [a Jézus mellé keresztre feszített, irgalommal szóló rabló]. Élete utolsó pillanatában „ellopta” a mennyországot: ez kegyelem, Isten ilyen. Valamennyiünkkel! Aki viszont saját érdemeivel próbál okoskodni, az kudarcot vall; aki alázatosan rábízza magát az Atya irgalmára, az utolsóból – mint a jobb lator – első lesz (vö. Mt 20,16).
A Boldogságos Szűz Mária segítsen, hogy mindennap érezzük annak örömét és az azon való csodálkozást, hogy Isten meghívott bennünket, hogy érte dolgozzunk, az ő földjén, mely a világ, az ő szőlőjében, mely az Egyház, és hogy az ő szeretete, a Jézussal való barátság legyen az egyetlen jutalmunk!
A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:
Kedves testvérek!
A világjárvány előtt eltervezett program szerint az elmúlt napokban kellett volna megtartani a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Budapesten. Ezért szeretném üdvözletemet küldeni Magyarország pásztorainak és híveinek, és mindazoknak, aki hittel és örömmel várták ezt az egyházi rendezvényt. A kongresszust a jövő évre halasztottuk, [2021.] szeptember 5. és 12. között rendezik meg, helyszíne marad Budapest. Lélekben egymáshoz kapcsolódva haladjunk tovább az előkészületekkel, az Egyház életének és küldetésének forrását találva meg az Eucharisztiában.
Olaszországban ma tartják a Szent Szív Katolikus Egyetem napját. Bátorítom e fontos kulturális intézmény működését, melynek az a feladata, hogy folytonosságot és új lendületet adjon egy olyan projektnek, amely képes volt kinyitni a jövő kapuját sok fiatal nemzedék előtt. Sosem volt ennyire fontos, hogy az új nemzedékeket az emberi méltósággal és a közös otthonnal való törődésre felkészítsék.
Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és más országokból érkezett zarándokok: családok, egyházközségi csoportok, egyesületek és egyedül érkezett hívők.
Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria