Ferenc pápa katekézise: Az életszentség a Szentlélektől jön, nem a fundamentalistáktól!

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk Szent Pál Galatáknak írt levelének magyarázatát. Amit mondok, ez a magyarázat, nem új dolog, nem én találtam ki: azt tanulmányozzuk, amit Szent Pál egy nagyon komoly konfliktusban elmond a galatáknak. És ez Isten igéje is, mert benne van a Bibliában. Ezt nem kitalálta valaki, nem. Olyasmiről van szó, ami abban a korban megtörtént, és ma is megtörténhet. Ténylegesen láthattuk, hogy meg is ismétlődött a történelem folyamán. Ez egyszerűen egy katekézis Isten igéjéről, amelyet Pál apostol megfogalmazott a Galatáknak írt levelében, nincs másról szó. Ezt mindig szem előtt kell tartani.

Az előző katekézisekben láttuk, ahogy Pál apostol felhívta Galácia első keresztényeinek a figyelmét, mennyire veszélyes elhagyni az utat, amelyen az evangélium elfogadásával elindultak. Fennállt ugyanis a veszélye annak, hogy formalizmusba esnek, s ez a kísértés képmutatáshoz vezet, melyről legutóbb beszéltünk. Formalizmusba esés és a kapott, új méltóság megtagadása: a Krisztus általi megváltottság méltóságáról van szó. Az imént hallott szakasz [Gal 3,1–3] a levél második részének elején található. Eddig Pál az életéről és a hivatásáról beszélt: arról, ahogyan Isten kegyelme átalakította az életét, és hogy teljes mértékben az evangelizáció szolgálatára szentelte azt. Ezen a ponton egyenesen kérdőre vonja a galatákat: szembesíti őket az általuk hozott döntésekkel és jelenlegi állapotukkal, melyek semmissé tehetik a megtapasztalt kegyelmet.

És a kifejezések, melyekkel az apostol a galatákat megszólítja, nyilvánvalóan nem udvariasak, hallhattuk. A többi levélben könnyen megtaláljuk a „testvérek” vagy a „kedveseim” kifejezést, itt viszont nem. Mert Pál dühös. Általánosságban „galatáknak” hívja, kétszer pedig „ostobáknak” nevezi őket, ami nem éppen udvarias jelző. Ostobák, esztelenek, és sok mindent mond rájuk… De nem azért, mert nem értelmesek, hanem azért, mert szinte észrevétlenül azt kockáztatják, hogy elveszítik a Krisztusba vetett hitet, amelyet oly lelkesen elfogadtak. Ostobák, mert

nem veszik észre, hogy az a veszély fenyegeti őket, hogy elveszítik a drága kincset, Krisztus újdonságának szépségét.

Az apostol csodálkozása és szomorúsága nyilvánvaló. Nem minden keserűség nélkül próbálja rávenni ezeket a keresztényeket, hogy emlékezzenek vissza az általa végzett első evangéliumhirdetésre, amellyel felajánlotta nekik az addig nem is remélt szabadság elnyerésének lehetőségét.

Az apostol azért tesz fel kérdéseket a galatáknak, hogy felrázza lelkiismeretüket: ezért szól olyan erősen. Ezek költői kérdések, mert a galaták nagyon is jól tudják, hogy a Krisztusban való hitre jutásuk az evangélium hirdetése által kapott kegyelem gyümölcse. A kérdések elvezetik őket keresztény hivatásuk kezdetéhez. A Páltól hallott igehirdetés Isten szeretetére összpontosított, amely Jézus halálában és feltámadásában nyilvánult ki teljesen. Pál nem találhatott meggyőzőbb megfogalmazást annál, mint amit valószínűleg többször is elismételt nekik prédikációi során: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Pál nem akart mást ismerni, csak a megfeszített Krisztust (vö. 1Kor 2,2). A galatáknak erre az eseményre kell figyelniük, és nem szabad engedniük, hogy másféle igehirdetések elvonják figyelmüket. Röviden, Pál szándéka az, hogy sarokba szorítsa a keresztényeket, hogy felismerjék, mi forog kockán, és ne engedjék magukat elbűvölni a szirének hangjától, akik olyan vallásosságra akarják őket hívni, amely kizárólag a parancsok aggályos betartásán alapul. Mert ők – ezek az új prédikátorok, akik odaérkeztek Galáciába – meggyőzték őket arról, hogy vissza kell térniük, és követniük kell azokat a szabályokat is, amelyeket azelőtt betartottak, és amelyek a tökéletességhez vezettek Krisztus eljövetele, az üdvösség ingyenessége előtt.

A galaták viszont nagyon is jól értették, mire utal az apostol. Bizonyára megtapasztalták a Szentlélek működését a közösségekben: ahogy a többi egyházban, úgy náluk is megjelent a szeretet, és megjelentek egyéb karizmák is. Mivel Pál sarokba szorította őket, kénytelenek azt válaszolni, hogy amit megtapasztaltak, az a Lélek újdonságának a gyümölcse. Hitre jutásuk kezdeténél tehát Isten kezdeményezése áll, nem pedig embereké. A Szentlélek volt tapasztalatuk főszereplője; butaság lett volna most háttérbe szorítani őt, hogy saját cselekedeteiknek – vagyis a törvény előírásai teljesítésének – adjanak elsőbbséget.

Az életszentség a Szentlélektől származik, az életszentség Jézus megváltásának ingyenes ajándéka: ez ad megigazulást nekünk.

Így Szent Pál minket is arra hív, hogy elgondolkodjunk: hogyan éljük meg a hitünket? A megfeszített és feltámadt Krisztus szeretete marad-e mindennapi életünk középpontjában, mint az üdvösség forrása, vagy megelégszünk néhány vallási formasággal, hogy megnyugtassuk lelkiismeretünket? Mi hogyan éljük meg a hitünket? Ragaszkodunk-e a drága kincshez, Krisztus újdonságának szépségéhez, vagy inkább valami olyasmit választunk, ami pillanatnyilag vonz, de aztán belül üresen hagy bennünket? A múlandó gyakran kopogtat napjaink ajtaján, de ez szomorú illúzió, mely felszínességbe taszít, és megakadályozza annak felismerését, mi az, amiért igazán érdemes élni. Testvérek, tartsunk ki abban a bizonyosságban, hogy amikor megkísért bennünket a gondolat, hogy eltávolodjunk Istentől, ő akkor is tovább árasztja ránk ajándékait. A történelem során mindig – ma is – történnek olyan dolgok, amelyek hasonlítanak arra, ami a galatákkal megesett. Még ma is vannak, akik azzal melegítik a fülünket, hogy azt mondják: „Nem, az életszentség ezeken az előírásokon, ezeken a dolgokon múlik, ezt és ezt kell tennetek”, és egy merev vallásosságot javasolnak, merevséget, mely elveszi a Lélekben való szabadságot, amelyet Krisztus megváltása ad nekünk. Legyetek óvatosak a merevséggel szemben, amit nektek javasolnak: legyetek óvatosak! Mert minden merevség mögött valami rossz van, nincs benne Isten Lelke. Ezért ez a levél segíteni fog nekünk, hogy ne hallgassunk ezekre a kissé fundamentalista javaslatokra, melyek visszasodornak bennünket a lelki életben, és segíteni fog, hogy a Jézus húsvétjából forrásozó hivatásban haladjunk előre. Ezt hangsúlyozza az apostol a galatáknak, amikor arra emlékezteti őket, hogy az Atya „bőségesen adja a Lelket, és csodákat művel köztetek” (Gal 3,5). Jelen időben beszél, nem azt mondja, hogy „az Atya bőségesen adta a Lelket”. A harmadik fejezet ötödik versében azt mondja, hogy „adja”; és nem azt, hogy csodákat „művelt”, hanem „művel”. Mert minden akadály ellenére, melyet cselekvése elé gördíthetünk, s még bűneink ellenére sem hagy el Isten, hanem irgalmas szeretetével velünk marad. Isten mindig közel van hozzánk jóságával. Olyan ez, mint az apa, aki mindennap felment a teraszra, hogy megnézze, jön-e hazafelé a fia: a szerető Atya nem fárad belénk!

Kérjünk annak bölcsességét, hogy mindig tudatában legyünk ennek a valóságnak, és hogy elküldjük a fundamentalistákat, akik egy mesterséges, Krisztus feltámadásától távol álló aszketikus életet javasolnak. Az aszkézis szükséges, de a bölcs és nem a mesterséges aszkézis.

*

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Ma tartjuk a teremtésvédelem világnapját, melyen a teremtéssel való törődését imádkozunk, valamint a „teremtés idejének” [olaszországi ökológiai időszak] kezdetét, mely október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén ér véget.

Az idei téma: „Otthon mindenkinek? Isten oikoszának megújítása.” Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával és Justin Welby canterburyi érsekkel készítettünk egy üzenetet, mely a következő napokban fog megjelenni. A különböző keresztény felekezetekhez tartozó testvéreinkkel és nővéreinkkel együtt imádkozzunk és dolgozzunk közös otthonunkért földünknek ebben a súlyosan válságos időszakában!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír