Ferenc pápa katekézise: A gonosz szellem arra vár, hogy ne legyünk éberek

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Immár a megkülönböztetésről szóló katekézissorozat utolsó szakaszába lépünk. Loyolai Szent Ignác példájával kezdtük; azután a megkülönböztetés elemeit – nevezetesen az imát, az önismeretet, a vágyat és az „élet könyvét” – vettük szemügyre; kitértünk a vigasztalanságra és a vigasztalásra, melyek a megkülönböztetés „anyagát” adják; majd eljutottunk a meghozott döntés megerősítéséhez.

Úgy gondolom, ezen a ponton emlékeztetnem kell egy lényegi fontosságú magatartásformára, hogy ne vesszen kárba a sok munka, amelyet a legjobb választható lehetőség felismerése és a jó döntés meghozatala érdekében végeztünk, ez a magatartásforma pedig az éberség. Megvolt a megkülönböztetés, láttuk a vigasztalást és a vigasztalanságot; választottunk egy dolgot… minden rendben, most viszont ébernek kell lennünk: az éberség magatartásformája! Mert valóban veszély fenyeget bennünket, ahogyan azt a felolvasott evangéliumi szakaszban [Mt 12,43–45] hallottuk.

Veszély fenyeget, mégpedig az, hogy az „ünneprontó”, vagyis a Gonosz mindent tönkretesz, és visszaesünk a kiindulópontra, sőt még annál is mélyebbre süllyedünk. Ez sajnos meg is történik!

Ezért kell óvatosnak és ébernek lennünk. Ezért fontos, hogy éberek legyünk. Ezért ma helyénvalónak tűnik számomra, hogy kiemeljem ezt a magatartásformát, melyre mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy a megkülönböztetés folyamata jól sikerüljön, s ez a siker tartós maradjon.

Jézus a beszédeiben ugyanis sokszor hangsúlyozza, hogy a jó tanítványnak ébernek kell lennie, nem szabad elbóbiskolnia, nem szabad elbíznia magát, ha jól mennek a dolgok, hanem ébernek kell maradnia, és készen kell állnia kötelessége teljesítésére.

Például Lukács evangéliumában Jézus azt mondja: „Csípőtök legyen felövezve, és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről, és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál” (Lk 12,35–37).

Ébren kell figyelnünk, hogy őrizzük szívünket, és megértsük, mi zajlik bennünk. Ez a keresztények lelkiállapota, akik az Úr végső eljövetelét várják; de úgy is felfogható, mint az életvezetésben fenntartott állandó magatartásformát, hogy jó döntéseinkben, melyeket néha fáradságos megkülönböztető munka után hoztunk meg, kitartók és koherensek maradjunk, és így gyümölcsöt teremjünk.

Ha az éberség hiányzik, mint mondtuk, nagy a veszélye annak, hogy minden elvész. Ez nem pszichológiai, hanem spirituális veszély, a gonosz szellem valódi csapdája.

A gonosz szellem ugyanis csak arra a pillanatra vár, amikor túlságosan biztosak vagyunk magunkban.

Ez jelenti a veszélyt: „Biztos vagyok magamban, győztem, jól vagyok…” – ez az a pillanat, amelyre a gonosz szellem vár: amikor minden jól megy, amikor a dolgok úgy mennek, mint a karikacsapás, amikor úgymond, „dagadó vitorlákkal” haladunk. A hallott rövid evangéliumi példabeszédben azt olvassuk ugyanis, hogy a tisztátalan lélek, amikor visszatér a házba, amelyet elhagyott, azt „üresen, kisöpörve, feldíszítve találja” (Mt 12,44). Minden a helyén van, minden rendben van, de hol van a ház ura? Ő nincs ott. Nincs senki, aki éberen vigyázzon rá és őrizze. Ez a probléma. A házigazda nincs ott, elment, szétszórt, vagy a házban van, de alszik, vagyis mintha nem is létezne. Nem éber, nem óvatos, mert túlságosan biztos önmagában, és elvesztette az alázatot ahhoz, hogy őrizze a szívét. Mindig őriznünk kell az otthonunkat, a szívünket, és nem szabad szétszórtnak lennünk… mert itt van a probléma, ahogy a példabeszéd mondta.

Ezt kihasználva a gonosz szellem visszatérhet abba a házba. Az evangélium szerint azonban nem egyedül tér vissza, hanem „hét másik, magánál is gonoszabb szellemmel” együtt (Mt 12,45). Egy csapat gonosztevő, egy bűnöző banda. De – kérdezzük – hogyan lehetséges, hogy zavartalanul bejuthatnak? Hogy lehet, hogy a házigazda nem veszi észre? Hát nem végezte el kiválóan a megkülönböztetést és a gonosz szellem kiűzését? Hát nem gratuláltak neki a barátai és a szomszédai is, hogy milyen szép és csinos, milyen rendezett és tiszta a háza? Igen, de talán emiatt túlságosan beleszeretett a házába, vagyis önmagába, és már nem várta az Urat, nem várta a Vőlegény eljövetelét; talán attól való félelmében, hogy felborítja a rendet, már nem fogadott be senkit, nem hívta meg a szegényeket, a hajléktalanokat, az alkalmatlankodókat…

Egy biztos: itt hiú gőgről, arról az önhittségéről van szó, hogy igazak vagyunk, kitűnők vagyunk, a helyünkön vagyunk.

Olyan sokszor halljuk: „Igen, korábban rossz voltam, de megtértem, és most már rendben van a ház, hála Istennek, és nyugodt vagyok emiatt…” Amikor túlságosan önmagunkban és nem Isten kegyelmében bízunk, akkor a Gonosz nyitva találja az ajtót. Egyből megszervezi az expedíciót, és birtokba veszi a házat. Jézus pedig így zárja beszédét: „Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt” (Mt 12,45).

De vajon a házigazda nem veszi észre? Nem, mert ezek jólnevelt démonok: észrevétlenül jönnek be, kopogtatnak az ajtón, udvariasak. „Nem probléma, gyere csak be…”, de végül ők parancsolnak a lelkedben.

Óvakodjatok ezektől a kis ördögöktől, ezektől a démonoktól: az ördög jólnevelt, nagy úrnak adja ki magát. Mert a miénkkel lép be, hogy az övével távozzon.

Meg kell óvni a házat a jól nevelt démonok eme megtévesztésétől. És a spirituális világiasság ezen az úton jár. Mindig!

Kedves testvéreim, lehetetlennek tűnik, mégis így van. Oly sokszor veszítünk, vereséget szenvedünk küzdelmeinkben az éberség hiánya miatt. Sokszor előfordult, hogy az Úr sok kegyelmet adott, de nem voltunk képesek kitartani a kegyelemben, és mindent elveszítettünk, mert hiányzott az éberség: nem őriztük az ajtókat. És akkor megtévesztett bennünket valaki, aki megjelent, udvariasan, bejött, és szia… az ördög így cselekszik. Mindenki ellenőrizheti ezt, ha visszagondol személyes élettörténetére. Nem elég jó megkülönböztetést végezni és jó döntést hozni. Nem, ez nem elég: ébernek kell maradnunk, őriznünk kell a kegyelmet, amelyet Isten nekünk adott. Legyünk éberek, mert hiszen mondhatjátok nekem: „Amikor rendetlenséget látok, azonnal rájövök, hogy ez az ördög, hogy ez kísértés…” Igen, de ezúttal angyalnak álcázza magát:

az ördög képes angyalnak álcázni magát, udvarias szavakkal lép be, meggyőz téged, és a dolog rosszabb lesz, mint kezdetben…

Ébernek kell maradnunk, őriznünk kell a szívünket! Ha ma megkérdeznénk mindannyian, én is: „Mi zajlik a szívemben?” Meglehet, nem tudnánk mindent elmondani: egy-két dolgot elmondanánk, de nem mindent. Éberen vigyázz a szívedre, mert az éberség a bölcsesség jele, mindenekelőtt az alázat jele, mert félünk az elbukástól, az alázat pedig a keresztény életvezetés útja.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír