Ferenc pápa katekézise: Jézus minden embernek, zsidónak, nem zsidónak egyaránt megváltója

A VI. Pál teremben tartott kihallgatás végén sokan köszöntötték a pápát tegnapi születésnapja alkalmából.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma elkezdjük azt a katekézissorozatot, amely végigkíséri az egész jubileumi évet. A témája: Jézus Krisztus, a mi reményünk: ő ugyanis zarándokutunk végcélja, és ő maga az út, a végigjárandó út is.

Az első rész Jézus gyermekkorával foglalkozik, amelyet Máté és Lukács evangélista beszél el nekünk (vö. Mt 1–2; Lk 1–2). A gyermekségevangéliumok elbeszélik Jézus szűzi fogantatását és Mária méhéből való születését; felidézik a messiási jövendöléseket, melyek beteljesednek benne, és beszélnek József törvényes apaságáról, aki Isten Fiát a dávidi uralkodóház „törzsére” oltotta. Egy csecsemőt, egy kisgyermeket és egy serdülő Jézust látunk, aki engedelmes a szüleinek, ugyanakkor tudatában van annak, hogy teljesen az Atyának és az ő országának él. A különbség a két evangélista között az, hogy míg Lukács Mária szemszögéből meséli el a történteket, addig Máté József szemszögéből meséli el, kiemelve ezt a példátlan apaságot.

Máté az evangéliumát és az egész újszövetségi kánont „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblájával” kezdi (Mt 1,1). Ez a héber Szentírásban már szereplő nevek felsorolása, hogy megmutassa a történelemnek és az emberi életnek az igazságát. „Az Úr nemzetségtáblája – ugyanis – a valódi történelmet tükrözi, amelyben van néhány enyhén szólva is problémás név, és hangsúlyt kap Dávid király bűne (vö. Mt 1,6). Minden azonban Máriában és Krisztusban végződik és bontakozik ki (vö. Mt 1,16)” (Levél az egyháztörténelem tanulmányozásának megújításáról, 2024. november 21.). Aztán megjelenik az emberi élet igazsága.

A nemzedékről nemzedékre szálló élet három dolgot ad át: egy egyedi identitást és küldetést hordozó nevet; egy családhoz és néphez való tartozást, végül pedig az Izrael Istenéhez való hívő ragaszkodását.

A nemzetségtábla egy műfaj, vagyis alkalmas forma arra, hogy egy nagyon fontos üzenet közvetítsen:

az életet senki sem adja önmagának, hanem másoktól kapja ajándékba; ebben az esetben a választott népről van szó, mely az atyák hitletéteményét örökli;

az életet továbbadva az Istenbe vetett hitet is átadják gyermekeiknek.

Az Ószövetségben található nemzetségtáblákkal ellentétben azonban, ahol csak férfi nevek szerepelnek, mivel Izraelben az apa az, aki nevet ad fiának, Máté felsorolásában Jézus ősei között nők is szerepelnek. Ötöt találunk közöttük: Támár, Júda menye, aki miután megözvegyült, utcanőnek adja ki magát, hogy utódot biztosítson férjének (vö. Ter 38); Ráháb, a jerikói utcanő, aki lehetővé teszi a zsidó felderítőknek, hogy bejussanak az ígéret földjére és meghódítsák azt (vö. Józs 2); a moábita Rut, aki az azonos című könyvben hűséges marad anyósához, gondoskodik róla, és Dávid király dédanyja lesz; Batseba, akivel Dávid házasságtörést követ el, azután Dávid megölette a férjét, és Batseba lesz Salamon anyja (vö. 2Sám 11); és végül a názáreti Mária, a Dávid házából való József felesége: tőle születik a Messiás, Jézus.

Az első négy nőt nem az köti össze, hogy bűnösök, ahogyan azt néha mondják, hanem az, hogy

Izrael népéhez képest idegenek.

Máté azt emeli ki, hogy – amint XVI. Benedek írta – „általuk a pogány népek világa is belép Jézus családfájába – kinyilvánul zsidókhoz és pogányokhoz szóló küldetése” (A Názáreti Jézus, Harmadik rész, A gyermekségtörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2013, 13).

Míg az első négy nőt a tőlük született férfi vagy az őket nemző férfi mellett említik, addig Mária különös hangsúlyt kap:

ő új kezdetet jelez, ő maga új kezdet, mert az ő történetében már nem az emberi teremtmény a nemzés főszereplője, hanem maga Isten.

Ez világosan kitűnik a „született” igéből: „Jákob nemzette Józsefet, Mária férjét, akitől a Krisztusnak neveznek Jézus született” (Mt 1,16).

Jézus Dávid fia, akit József oltott be ebbe az uralkodócsaládba, és

aki arra rendeltetett, hogy Izrael Messiása legyen, de Ábrahámnak és idegen asszonyoknak a fia is, és ezért arra rendeltetett, hogy „a pogányok világossága” (vö. Lk 2,32) és „a világ üdvözítője” (Jn 4,42) legyen.

Isten Fia – akit az Atyának szenteltek, és akinek az a küldetése, hogy kinyilatkoztassa az Ő arcát (vö. Jn 1,18; Jn 14,9) – úgy lép a világba, mint minden emberfia, olyannyira, hogy Názáretben „József fiának” (Jn 6,42) vagy „az ács fiának” (Mt 13,55) fogják nevezni.

Valódi Isten és valódi ember.

Testvéreim, ébresszük fel magunkban őseink hálás emlékét. És mindenekelőtt adjunk hálát Istennek, aki az Anyaszentegyházon keresztül örök életre, Jézusnak, a mi reményünknek az életére szült bennünket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír