Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A Galatáknak írt levélről szóló katekéziseink során már rá tudtunk mutatni, mit tekint Szent Pál a szabadság központi magjának: azt a tényt, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása által kiszabadultunk a bűn és a halál rabságából. Más szóval:
szabadok vagyunk, mert felszabadultunk, kegyelemből nyertünk szabadságot – nem fizetség által –, a szeretet szabadított fel bennünket, mely aztán a keresztény élet legfőbb és új törvényévé válik.
Szeretet: szabadok vagyunk, mert ingyenesen felszabadítottak bennünket. Pontosan ez a lényeg.
Ma azt szeretném hangsúlyozni, hogy az életnek ez az újdonsága megnyit bennünket arra, hogy minden népet és kultúrát befogadjunk, és minden népet és kultúrát nagyobb szabadságra nyit meg. Szent Pál ugyanis azt mondja, hogy azok számára, akik Krisztushoz csatlakoznak, nem fontos, hogy zsidók vagy pogányok. Csak „a szeretet által munkálkodó hit számít” (Gal 5,6). Hinni abban, hogy szabadok lettünk, hinni Jézus Krisztusban, aki felszabadított bennünket: ez a szeretet által munkálkodó hit. Pál ellenzői – az odaérkező fundamentalisták – támadták őt ezért az újdonságért, azt állították, hogy lelkipásztori opportunizmusból foglalta el ezt az álláspontot, vagyis csak azért, mert „mindenkinek tetszeni akart”, s így a legkisebbre vette a saját legfontosabb vallási hagyományából fakadó követelményeket. Ez ugyanaz a szöveg, mint a mai fundamentalistáké: a történelem mindig ismétli önmagát.
Mint látjuk, a kritika minden evangéliumi újdonsággal szemben nemcsak korunkra jellemző, hanem hosszú múltra tekint vissza.
Pál azonban nem hallgat. Erre parrhésziával válaszol – a görög szó bátor nyíltságot, erőt jelent. Azt mondja: „Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még mindig emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája” (Gal 1,10). Már a tesszalonikaiaknak írt első levelében hasonlóan fogalmazott. Azt mondta, hogy igehirdetésében „nem volt szokásunk hízelegni, és kapzsi szándék sem vezetett soha […]. Emberi elismerésre nem törekedtünk” (1Tessz 2,5–6), ezek mind „színlelések”; olyan hit, amely nem hit, hanem világiasság.
Pál gondolata ismét megmutatja, hogy ihletett mélységű. Számára a hit elfogadása azt jelenti, hogy nem a kultúrák és hagyományok szíve közepéről mondunk le, hanem csak arról, ami akadályozhatja az evangélium újdonságát és tisztaságát. Mert az Úr halála és feltámadása által nyert szabadság nem áll ellentétben a kultúrákkal és a kapott hagyományokkal, sőt egy új szabadságot, egy felszabadító újdonságot ültet beléjük, az evangélium újdonságát. A keresztség által nyert szabadulás ugyanis lehetővé teszi számunkra, hogy elnyerjük Isten gyermekeinek teljes méltóságát, oly módon, hogy
miközben szilárdan megtartjuk kulturális gyökereinket, megnyílunk a hit egyetemességére, mely belép minden kultúrába, elismeri a benne lévő igazságcsírákat, és kibontakoztatja őket, teljessé téve a bennük rejlő jót.
Ha elfogadjuk, hogy Krisztus által – az ő szenvedése, halála, feltámadása által – szabaddá váltunk, az azt jelenti, hogy elfogadjuk és teljességre segítjük a népek különböző hagyományait is. Az igazi teljességre.
A szabadságra szóló meghívásban fedezzük fel az evangélium inkulturációjának valódi értelmét. Mi ez a valódi értelem? Úgy hirdetni a Megváltó Krisztus örömhírét, hogy közben tiszteletben tartjuk azt, ami jó és igaz a kultúrákban. Ez nem könnyű! Nagy a kísértés arra, hogy az ember a saját életmodelljét erőltesse másokra, mintha az lenne a legfejlettebb és a legkívánatosabb. Hány hibát követtek el az evangelizáció történetében azzal, hogy egyetlen kulturális modellt akartak másokra erőltetni!?
Az egyformaság mint életszabály nem keresztény! Egység igen, egyformaság nem!
Előfordult, hogy erőszaktól sem riadtunk vissza annak érdekében, hogy saját álláspontunkat érvényesítsük. Gondoljatok a háborúkra! Ily módon megfosztották az Egyházat egész népek kulturális hagyományát hordozó megannyi helyi kifejezésmód gazdagságától. De ez a keresztény szabadság szöges ellentéte! Például eszembe jut, mit mondtak arról az apostolkodásról, amelyet Kínában Ricci atya vagy Indiában De Nobili atya végzett… [Valaki azt mondta]: „Nem, ez nem keresztény!” De igen, ez keresztény, benne van az emberek kultúrájában!
Pál szabadságról alkotott elképzelését végeredményben teljes egészében Krisztus misztériuma világítja meg és teszi gazdaggá, aki megtestesülésében – amint arra a II. Vatikáni Zsinat emlékeztet – bizonyos módon minden emberrel egyesült (vö. Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 22). És ez azt jelenti, hogy nincs egyformaság, hanem változatosság van, de egységes változatosság. Ebből az következik, hogy
kötelességünk tiszteletben tartani minden ember kulturális hátterét, és olyan szabadságteret biztosítani számára, amelyet nem szűkít be egyetlen uralkodó kultúra által diktált kényszer sem.
Ez az értelme annak, hogy katolikusnak nevezzük magunkat, hogy Katolikus Egyházról beszélünk: ez nem szociológiai megnevezés, hogy megkülönböztessük magunkat más keresztényektől. A katolikus egy melléknév, amely egyetemest jelent: katolicitás, egyetemesség. Az egyetemes, vagyis Katolikus Egyház azt jelenti, hogy az Egyház önmagában, természeténél fogva nyitott minden nép és minden kor kultúrája felé, mert Krisztus mindenkiért született meg, halt meg és támadt fel.
A kultúra pedig természeténél fogva folyamatos átalakulásban van. Gondoljatok arra, hogyan kell hirdetnünk az evangéliumot a nagy kulturális változáson átmenő mai történelmi korban, amelyben egy mind fejlettebb technológia látszik mindenen felülkerekedni. Ha úgy akarnánk beszélni a hitről, mint az elmúlt évszázadokban, akkor azt kockáztatnánk, hogy az új nemzedékek már nem értenének meg bennünket. A keresztény hit szabadsága – a keresztény szabadság – az életnek és a kultúrának nem statikus látásmódját jelenti, hanem dinamikus látásmódot, a hagyomány dinamikus látásmódját is.
A hagyomány fejlődik, persze a lényege mindig ugyanaz marad.
Ne akarjuk hát azt állítani, hogy a szabadság birtokában vagyunk. Olyan ajándékot kaptunk, amelyet őriznünk kell. Inkább a szabadság kér mindannyiunkat arra, hogy folytonosan úton legyünk, a teljesség irányába haladba. Ez a zarándokok állapota; vándorállapot, folytonos exodusban: a rabságból kiszabadulva, hogy a szabadság teljessége felé haladjunk. Ez az a nagy ajándék, amelyet Jézus Krisztus adott nekünk. Az Úr ingyenesen kiszabadított a rabságból, és útnak indított, hogy teljes szabadságban járhassunk.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria