Ferenc pápa katekézise: Kedves testvéreim, örüljetek Jézus örömével a szívetekben!

Katekézisében a pápa hangsúlyozta, hogy örömmel éljük meg hitünket, és Néri Szent Fülöpöt állította példaként, aki igazi evangelizátor volt. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miután beszéltem a megszentelő kegyelemről és a karizmákról, ma egy harmadik, a Szentlélek működéséhez kapcsolódó valóságnál, a „Lélek gyümölcseinél” szeretnék elidőzni. Melyek a Lélek gyümölcsei? Szent Pál felsorolja őket a Galatáknak írt levélben. Azt írja: „A Lélek gyümölcse a szeretet, az öröm, a békesség, a nagylelkűség, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség, az önuralom” (Gal 5,22). A Lélek kilenc gyümölcse. De mit is jelent az, hogy a „Lélek gyümölcse”?

A karizmákkal ellentétben, melyeket a Lélek az Egyház javára annak ad, akinek akarja és amikor akarja, a Lélek gyümölcsei – ismétlem: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom – a kegyelem és a mi szabadságunk együttműködésének eredménye. Ezek a gyümölcsök mindig a személy kreativitását fejezik ki, akiben „a hit a szeretet által munkálkodik” (Gal 5,6), néha meglepetést és örömet kiváltó módon. Az Egyházban nem lehet mindenki apostol, próféta, evangélista; de kivétel nélkül mindenki lehet szeretetet tevékenyen megélő, türelmes, alázatos, béketeremtő stb., és mindenkinek ilyennek is kell lennie. Igen, mindannyiunknak tevékenyen meg kell élnünk a szeretetet, türelmesnek kell lennünk, alázatosnak, béketeremtőnek és nem háborúpártinak.

A Lélek gyümölcsei közül, melyeket Pál apostol felsorol, szeretnék kiemelni egyet, utalva az Evangelii gaudium apostoli buzdítás kezdő szavaira: „Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm” (1. pont).

Néha lesznek szomorú pillanataink, de mindig ott van bennünk a béke. Jézussal öröm és béke tölt el bennünket.

Az öröm, a Lélek gyümölcse, minden más emberi örömhöz hasonlóan a teljesség és megelégedettség érzését adja, mely arra késztet, hogy az ember azt kívánja, bárcsak örökké tartana. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy ez nem történik meg, mert idelenn minden gyorsan elmúlik. Minden gyorsan elmúlik! Gondolkodjunk el ezen közösen: a fiatalság gyorsan elmúlik, az egészség, az erő, a jólét, a barátságok, a szerelmek… Vajon száz évig tartanak? [Egy ideig megvannak,] de aztán már nincsenek.

De még ha nem is múlnának el olyan gyorsan, egy idő után már nem kielégítőek, sőt unalmassá válnak, mert ahogy Szent Ágoston mondta Istennek: „Te magadnak teremtettél bennünket, Uram, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem pihen benned” (Vallomások, I, 1).

Nyugtalan a szívünk, ezért keresi a szépséget, a békét, a szeretetet, az örömöt.

Az evangéliumi öröm, minden más örömtől eltérően, mindennap megújulhat és „fertőzővé” válhat. „Csakis az Isten szeretetével való, boldog barátságba átalakuló találkozásnak – vagy újratalálkozásnak – köszönhetően szabadulunk meg lelkiismeretünk elszigeteltségétől és az önmagunkra irányulástól. […] Ebben rejlik az evangelizáció forrása. Mert ha valaki befogadta azt a szeretetet, amely újra megajándékozta az élet értelmével, hogyan is tudna tartózkodni attól, hogy ezt másokkal is közölje?” (Evangelii gaudium, 8). Ez a Lélek gyümölcseként születő örömnek a kettős tulajdonsága: nemhogy nincs alávetve az idő vasfogának, hanem még meg is sokszorozódik azáltal, hogy megosztjuk másokkal! Az igazi öröm megosztja magát másokkal, és „fertőző”!

Öt évszázaddal ezelőtt élt itt, Rómában egy Néri Fülöp nevű szent. Az öröm szentjeként vonult be a történelembe. Oratóriumának szegény, elhagyatott gyermekeihez így szólt: „Gyermekeim, legyetek vidámak; nem szeretnék látni aggódást és szomorkodást; nekem elég, ha nem vétkeztek!” Továbbá: „Legyetek jók, ha tudtok!” Kevésbé ismert azonban a forrás, amelyből az öröme fakadt.

Néri Szent Fülöp annyira szerette Istent, hogy időnként úgy érezte, kiugrik a szíve a helyéről. Öröme – a legteljesebb értelemben – a Lélek gyümölcse volt.

Szent Fülöp részt vett az 1575-ös szentéven, melyet a hét templom meglátogatásának gyakorlatával gazdagított, mely gyakorlatot a későbbiekben is fenntartott. A maga korában az öröm által igazi evangéliumhirdető volt. És rendelkezett azzal a Jézusra jellemző tulajdonsággal: mindig megbocsátott, mindent megbocsátott. Némelyikünk azt gondolhatná: „De hát én elkövettem ezt a bűnt, és ez nem nyer bocsánatot…” Jól figyeljetek ide: Isten mindent megbocsát, Isten mindig megbocsát! És ez az öröm: annak tudata, hogy Isten megbocsátott nekünk. A papoknak és gyóntatóknak mindig elmondom: bocsássatok meg mindent, ne kérdezzetek túl sokat, hanem bocsássatok meg mindent, mindent és mindig!

Az „evangélium” szó örömhírt jelent. Ezért

az evangéliumot nem lehet lógó orral és borús tekintettel továbbadni, hanem csak annak az embernek az örömével, aki megtalálta az elrejtett kincset és a drágagyöngyöt.

Emlékezzünk csak a buzdításra, amelyet Szent Pál a filippi gyülekezet hívőihez intézett, és most mindannyiunkhoz intéz: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Jóságotokat ismerje meg mindenki!” (Fil 4,4–5).

Kedves testvéreim, örüljetek Jézus örömével a szívetekben! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír