Ferenc pápa katekézise: Kérjük az Úrtól, hogy törje össze hiúságunk és gőgünk tükrét!

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, néhány nappal karácsony előtt, szeretném felidézni veletek azt az eseményt, amelytől a történelem nem tekinthet el: Jézus születését.

József és Mária, hogy eleget tegyenek Augustus császár rendeletének, mely előírta, hogy mindenki regisztráltassa magát szülővárosának nyilvántartási jegyzékében, Názáretből lementek Betlehembe. Amint megérkeztek, azonnal elkezdtek szállást keresni, mert közel volt a szülés órája, de sajnos nem találtak, így Mária kénytelen volt egy istállóban szülni (vö. Lk 2,1–7).

Gondoljunk csak bele: a világegyetem Teremtője nem kapott helyet, hogy megszülessen! Ez talán elővételezése volt annak, amit János evangélista mondott: „Az övéi közé jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11); és annak, amit maga Jézus mondott: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania” (Lk 9,58).

Egy angyal hirdette meg Jézus születését, mégpedig az egyszerű pásztoroknak. És egy csillag mutatta meg a bölcseknek az utat Betlehembe (vö. Mt 2,1.9–10). Az angyal Isten hírnöke. A csillag pedig arra emlékeztet, hogy Isten teremtette a világosságot (Ter 1,3), és hogy az a Gyermek lesz „a világ világossága”, ahogyan ő nevezi majd magát (vö. Jn 8,12.46), az „igazi világosság […] amely megvilágosít minden embert” (Jn 1,9), amely „világít a sötétségben, és a sötétség nem tartóztatta fel” (Jn 1,5).

A pásztorok Izrael szegényeit személyesítik meg, azokat az alázatos embereket, akik saját elégtelenségük tudatában élnek, s épp ezért jobban bíznak Istenben, mint mások. Ők látják meg először Isten emberré lett Fiát, s ez a találkozás gyökeresen megváltoztatja őket. Az evangélium megjegyzi, hogy hazafelé „dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit hallottak és láttak” (Lk 2,20).

Az újszülött Jézus körül ott vannak a bölcsek is (vö. Mt 2,1–12). Az evangéliumok nem mondják, hogy királyok lettek volna, sem a számukat, sem a nevüket. Annyi bizonyos, hogy egy távoli keleti országból (talán Babilóniából, Arábiából vagy a korabeli Perzsiából) indultak útnak, hogy megkeressék a zsidók királyát, akit szívükben Istennel azonosítottak, hiszen azt mondták, hogy imádni akarják. A bölcsek a pogány népeket képviselik, különösen mindazokat, akik az évszázadok során Istent keresték, és akik elindultak, hogy megtalálják őt. A gazdagokat és a hatalmasokat is képviselik, de csak azokat, akik nem rabjai a birtoklásnak, akiket nem „birtokolnak” azok a dolgok, amelyekről azt hiszik, hogy birtokolják őket.

Az evangéliumok üzenete világos: Jézus születése egyetemes esemény, amely minden embert érint.

Kedves testvéreim, csak az alázat útja vezet Istenhez, ugyanakkor épp azért, mert hozzá vezet, az élet lényegéhez is vezet: az élet legigazibb értelméhez, a leghitelesebb okhoz, amiért érdemes élni.

Csak az alázat nyit meg bennünket az igazság megtapasztalására, a valódi öröm megtapasztalására, annak a tudásnak a megtapasztalására, amely számít. Alázat nélkül „el vagyunk vágva”, el vagyunk vágva Isten megértésétől, önmagunk megértésétől. Alázatosnak kell lennünk ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, még inkább ahhoz, hogy megértsük Istent. A bölcsek nagyok lehettek a világ logikája szerint, de ők kicsivé, alázatossá válnak, s épp ezért sikerül megtalálniuk Jézust és felismerniük őt. Elfogadják a keresésnek, az elindulásnak, a kérésnek, a kockázatvállalásnak, a hibák elkövetésének alázatát…

Szíve mélyén minden ember keresi Istent: mindannyiunkban megvan ez a nyugtalanság, és a mi feladatunk nem az, hogy kioltsuk ezt a nyugtalanságot, hanem hogy hagyjuk növekedni, mert ez a nyugtalanság Isten keresésének a nyugtalansága; és az ő kegyelméből meg is találhatjuk őt. Tegyük magunkévá Szent Anzelm (1033–1109) imáját: „Uram, taníts meg a te keresésedre, mutasd meg magad, ha kereslek, mert keresni sem tudlak, ha nem tanítasz, sem megtalálni, ha nem mutatod meg magadat! Keresselek téged a vágyakozással, vágyakozzam hozzád a kereséssel! Találjalak meg a szeretéssel, szeresselek a megtalálással!” (Proslogion, 1).

Kedves testvéreim, szeretnék meghívni minden férfit és nőt a betlehemi barlangba, hogy imádjuk Isten emberré lett Fiát. Mindannyian menjünk oda a betlehemhez, amelyet otthonunkban, a templomban vagy máshol találunk, és próbáljunk meg imádni bensőnkben: „Hiszem, hogy Isten vagy, hiszem, hogy ez a gyermek Isten. Kérlek, add meg az alázat kegyelmét, hogy képes legyek megérteni.”

Amikor a betlehemhez közeledem és imádkozom, az első sorba a szegényeket szeretném állítani, akiket – ahogyan Szent VI. Pál buzdított – „szeretnünk kell, mert bizonyos értelemben Krisztusnak a szentségei. Ő misztikusan velük – az éhezőkkel, a szomjazókkal, a száműzöttekkel, a mezítelenekkel, a betegekkel és a foglyokkal – akart azonosulni. Segítenünk kell őket, együtt kell szenvednünk velük, és követnünk is kell őket, mert a szegénység a legbiztosabb út Isten országának teljes birtoklásához” (Homília, 1969. május 1.). Ezért kell kérnünk az alázatot mint kegyelmet: „Uram, add, hogy ne legyek gőgös, ne legyek önelégült, ne higgyem, hogy én vagyok a világ közepe. Tégy alázatossá! Add meg nekem az alázatosság kegyelmét! És hogy ezzel az alázattal rád találjak!” Ez az egyetlen út. Alázat nélkül sosem fogjuk megtalálni Istent: önmagunkat fogjuk megtalálni. Mert akiben nincs alázat, az előtt nincs horizont, csak egy tükör: önmagát nézi. Kérjük az Úrtól, hogy törje össze a tükröt, és hogy képesek legyünk azon túl is tekinteni, meglátni a horizontot, ahol ő van. De ezt neki kell megtennie: megadni nekünk az alázat kegyelmét és örömét, hogy ezen az úton járjunk.

És aztán, testvéreim, szeretném elkísérni Betlehembe, ahogy a csillag tette a bölcsekkel, mindazokat, akikben nincs vallási nyugtalanság, akik nem kérdeznek rá Istenre, vagy egyenesen harcolnak a vallás ellen, mindazokat, akiket helytelenül „ateistáknak”, vagyis „istenteleneknek” neveznek. Szeretném megismételni számukra a II. vatikáni zsinat üzenetét: „Az Egyház vallja, hogy Isten elismerése semmiképpen sem ellenkezik az emberi méltósággal, mivel e méltóság éppen Istenben találja meg alapját és tökéletességét. […] Az Egyház nagyon jól tudja, hogy […] üzenete összhangban van az emberi szív legmélyebb vágyaival” (Gaudium et spes, 21).

Az angyalok köszöntő szavaival térjünk haza: „Béke a földön az embereknek, akiket ő szeret.” És sose felejtsük el: „Nem mi voltunk azok, akik szerettük Istent, hanem ő volt az, aki szeretett minket […]. Ő szeretett minket először” (1Jn 4,10.19), ő keresett minket. Ezt ne felejtsük el!

Örömünknek ez az oka: Isten szeretett minket, keresett minket, az Úr keres minket, hogy megtaláljon és még jobban szeressen. Örömünknek ez az oka: tudni, hogy minden érdem nélkül szeretett bennünket, hogy Isten mindig megelőzött bennünket szeretetben, annyira konkrét szeretettel, hogy testté lett, és eljött, hogy közöttünk lakjon abban a Gyermekben, akit a jászolban látunk. Ennek a szeretetnek neve és arca van: Jézus a neve és az arca a szeretetnek, mely örömünknek az alapja.

Testvéreim, boldog karácsonyt, boldog és szent karácsonyt kívánok nektek! Kívánom, hogy egymás köszöntésén, a családi összejövetelen kívül – mely mindig gyönyörű –, töltsön el benneteket az a tudat is, hogy Isten „értem” jön. Mindenki mondja ezt: „Isten értem jön.” Töltsön el benneteket az a tudat is, hogy Istent kereséséhez, Isten megtalálásához, Isten elfogadásához alázatra van szükségünk: alázattal várjuk a kegyelmet, mely összetöri a hiúság, a gőg, a magunkra nézés tükrét. Nézzetek Jézusra, nézzetek a horizontra, nézzetek Istenre, aki hozzánk jön, és megérinti a szívünket a reményhez vezető nyugtalansággal. Boldog és szent karácsonyt!

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Ciprusi és görögországi utam során ismét kézzel érinthettem a menekültek és a bevándorlók sebzett emberségét. Azt is megállapítottam, hogy a Földközi-tenger térségében a migrációs jelenség következményeinek nagy részét csak néhány európai ország viseli, holott valójában mindenkinek közös felelősséget kell vállalnia érte, és ez alól egyetlen ország sem mentesülhet, mert ez az emberiség problémája.

Különösen az olasz hatóságok nagylelkű nyitottságának köszönhetően Rómába tudtam hozni pár embert, akikkel utazásom során találkoztam: ma néhányan közülük itt vannak közöttünk. Isten hozta őket! Mint Egyház gondoskodni fogunk róluk a következő hónapokban. Ez egy apró jel, mely reményeim szerint ösztönzőleg hat majd a többi európai országra, hogy lehetővé tegyék a helyi egyházi valóságok számára, hogy más testvérekkel foglalkozzanak, akiknek sürgősen áthelyezésre, kísérésre, támogatásra és integrációra van szükségük. Számos helyi egyház, szerzetesközösség és katolikus szervezet áll készen arra, hogy befogadja és kísérje őket a gyümölcsöző integráció felé. Mindössze egy ajtót kell kinyitni, a szív ajtaját! Ne mulasszuk el ezt idén karácsonykor!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír