Ferenc pápa katekézise: A Lélek nélkül az Egyház nem halad előre, nem növekszik

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai katekézissel az üdvtörténet második szakaszába lépünk. Miután a Szentlelket a teremtés művében szemléltük, néhány héten át a megváltásnak, azaz Jézus Krisztusnak a művében fogjuk szemlélni. Lépjünk át tehát az Újszövetségre, és nézzük a Szentlelket az Újszövetségben!

Mai témánk a Szentlélek az Ige megtestesülésében. Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „A Szentlélek száll le rád – Máriára –, a Magasságbeli ereje borít be árnyékával” (Lk 1,35). Máté evangélista megerősíti ezt a Máriára és a Szentlélekre vonatkozó alapvető tényt, amikor azt írja:

Úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől” (Mt 1,18).

Az Egyház átvette ezt a kinyilatkoztatott tényt, és nagyon korán hitvallásának közepére helyezte. A 381-es konstantinápolyi ökumenikus zsinaton – mely dogmaként mondta ki a Szentlélek istenségét – ez a cikkely bekerült a hitvallás formulájába, melyet nicea-konstantinápolyi hitvallásnak hívunk, és amelyet minden misében elmondunk. Ez kimondja, hogy Isten Fia „megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett”. Tehát a hit ökumenikus tényéről van szó, mert az összes keresztény ezzel a hitvallással ugyanazt a hitet vallja. A katolikus vallásosság emberemlékezet óta ebből meríti egyik mindennapi imáját, az Úrangyalát.

Ez a hitcikkely az az alap, amely lehetővé teszi, hogy Máriáról mint voltaképpeni jegyesről beszéljünk, aki az Egyház előképe. Jézus ugyanis – írja Nagy Szent Leó – „ahogyan a Szentlélek erejéből szűz anyától született, úgy teszi ugyanazon Lélek éltető leheletével termékennyé az Egyházat, szeplőtlen jegyesét” (Tizenkettedik beszéd Jézus kínszenvedéséről, 3,6: PL 54, 356). Ezt a párhuzamot veszi át a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium dogmatikai konstitúciója, mely így fogalmaz: „Telve hittel és engedelmességgel nem mást, mint az Atya Fiát szülte a világra, mégpedig férfit nem ismerve, a Szentlélek erejéből. […]. Az Egyház, miközben Mária titokzatos szentségét szemléli, szeretetét utánozza és hűségesen teljesíti az Atya akaratát, Isten igéjének hívő elfogadása által maga is anya lesz: az igehirdetéssel és a keresztséggel ugyanis új, halhatatlan életre szüli a Szentlélektől fogant és az Istenből született gyermekeit” (LG 63–64).

Befejezésül álljon itt egy életünkre vonatkozó gyakorlatias megfontolás, melyet a Szentírás által hangsúlyozott „fogan” és „szül” igék ihlettek. Izajás próféciájában ezt halljuk: „Íme, a szűz fogan, és fiút szül” (Iz 7,14); az angyal pedig ezt mondja Máriának: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz” (Lk 1,31). Mária először fogant, majd megszülte Jézust:

először magába, szívébe és testébe fogadta, majd világra szülte.

Ez történik az Egyházzal is: először befogadja Isten igéjét, engedi, hogy Isten „szívére beszéljen” (vö. Oz 2,16), és „egész belső részét betöltse” (vö. Ez 3,3) – két bibliai megfogalmazás szerint –, hogy aztán életével és igehirdetésével világra szülje. A második cselekvés meddő az első nélkül.

Máriának, aki megkérdezte: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”, az angyal ezt válaszolta: „A Szentlélek száll le rád” (Lk 1,34–35). Az Egyház is, amikor erejét meghaladó feladatokkal szembesül, ösztönösen ugyanazt a kérdést teszi fel: „Hogyan lehetséges ez?”

Hogyan lehetséges Jézus Krisztust és az ő üdvösségét hirdetni egy olyan világnak, amely látszólag csak a jólétet keresi? A válasz is ugyanaz, mint akkor: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8).

Ezt mondta a feltámadt Jézus az apostoloknak, szinte ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket az angyal intézett Máriához az angyali üdvözletkor. A Szentlélek nélkül az Egyház nem tud előrehaladni, nem növekszik, nem tud prédikálni!

Amit az Egyházról általánosságban mondunk, az ránk is, minden megkeresztelt emberre is vonatkozik. Időnként mi is kerülünk erőnket meghaladó helyzetekbe, és feltesszük magunknak a kérdést: „Hogyan tudok megbirkózni ezzel a helyzettel?” Ilyenkor segít, ha felidézzük és ismételgetjük magunknak azt, amit az angyal mondott a Szűzanyának, mielőtt elköszönt tőle: „Istennek semmi sem lehetetlen” (Lk 1,37).

Testvéreim, mi is minden alkalommal ezzel a vigasztaló bizonyossággal szívünkben folytassuk utunkat: Istennek semmi sem lehetetlen! És ha hisszük ezt, csodákat fogunk tenni! Istennek semmi sem lehetetlen!

*

A Szentatya felhívásai az általános kihallgatás végén:

Továbbra is nagy aggodalommal követem a közel-keleti helyzetet, és megismétlem felhívásomat minden érintett félhez, hogy a konfliktus ne szélesedjen ki, azonnal tartsanak tűzszünetet minden fronton, kezdve Gázával, ahol a humanitárius helyzet nagyon súlyos és tarthatatlan. Imádkozom, hogy a béke őszinte keresése vessen véget a viszálynak, hogy a szeretet legyőzze a gyűlöletet, és bosszút fegyverezze le a megbocsátás.

Kérlek benneteket, csatlakozzatok a meggyötört Ukrajnáért, Mianmarért, Szudánért is mondott imáimhoz: ezek a háború sújtotta népek mielőbb találják meg újra a hőn áhított békét!

Egyesítsük erőfeszítéseinket és imáinkat, hogy az etnikai hátrányos megkülönböztetés – különösen a nőkkel szemben – megszűnjön Pakisztán és Afganisztán térségeiben.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Magyar Kurír