Ferenc pápa katekézise: A Szentlélek Márián keresztül is végzi megszentelésünket

A pápa kiemelte, hogy Máriához hasonlóan nekünk is be kell fogadnunk a Lelket és késznek kell lennünk igent mondani arra, amikor az Úr fel akar használni bennünket üdvözítő művében.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A különböző eszközök között, amelyekkel a Szentlélek a megszentelés művét végzi az Egyházban – Isten igéje, szentségek, imádság –, van egy különösen fontos, s ez a máriás jámborság. A katolikus hagyományban létezik ez a mondás: „Ad Iesum per Mariam”, azaz „Mária által Jézushoz”. A Szűzanya megláttatja velünk Jézust. Megnyitja előttünk a kapukat, mindig! Szűz Mária az anya, aki kézen fogva Jézushoz vezet bennünket.

A Szűzanya sosem önmagára mutat, ő Jézusra mutat.

Ez a máriás jámborság: a Szűzanya keze által Jézushoz.

Szent Pál meghatározása szerint a keresztény közösség „Krisztus levele, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira” (2Kor 3,3). Mária – mint az első tanítvány és az Egyház előképe – szintén egy az élő Isten Lelkével írt levél. Épp ezért őt „minden ember megismerheti és olvashatja” (2Kor 3,2), még azok is, akik nem tudnak teológiai könyveket olvasni, azok a „kicsinyek” is, akik előtt feltárulnak – Jézus kijelentése szerint – Isten országának a bölcsek elől elrejtett titkai (vö. Mt 11,25).

Azzal, hogy kimondja igenjét – amikor Mária azt mondja az angyalnak: „igen, legyen meg az Úr akarata”, és elfogadja, hogy Jézus anyja legyen –, olyan, mintha Mária azt mondaná Istennek: „Itt vagyok, írótábla vagyok: írjon az Író, amit akar, tegye velem a mindenség Ura, amit csak akar” [1]. Abban az időben viasztáblákra írtak; ma azt mondanánk, hogy Mária üres lapként kínálja fel magát, amelyre az Úr azt írhat, amit akar. Mária igenje az angyalnak – írja egy ismert exegéta – „minden Isten előtti vallásos magatartás csúcsát jelenti, mivel a legmagasabb fokon fejezi ki az aktív készséggel párosuló passzív rendelkezésre állást, a legnagyobb teljességet kísérő legmélyebb ürességet” [2].

Látjuk hát, hogy Isten anyja miként eszköze a Szentléleknek a megszentelés művében. Az Istenről, az Egyházról és az életszentségről mondott és írt szavak végtelen áradatában (melyeket nagyon kevesen képesek teljes egészében elolvasni és megérteni, ha egyáltalán képes rá valaki)

Mária csak két szót sugall, melyet mindenki, a legegyszerűbbek is, bármikor képesek kimondani: „Itt vagyok” és „legyen”.

Mária igent mondott az Úrnak, példájával és közbenjárásával pedig arra biztat bennünket, hogy mi is kimondjuk igenünket az Úrnak, valahányszor megbízást kapunk valamire vagy próbatétellel kell megküzdenünk.

Történelmének minden időszakában – de a mostaniban különösen – az Egyház abban a helyzetben van, amelyben a keresztény közösség Jézus mennybemenetelét követően volt. Hirdetnie kell az evangéliumot az összes nemzetnek, de ehhez „felülről jövő erőre” vár. Ne felejtsük el, hogy akkor – ahogy az Apostolok cselekedeteiben olvassuk – a tanítványok „Mária, Jézus anyja” köré gyűltek (ApCsel 1,14).

Igaz, más nők is voltak vele az utolsó vacsora termében, de az ő jelenléte más és egyedülálló mindannyiuk között. Közte és a Szentlélek között egyedülálló és örökké tartó kötelék van, ez pedig Krisztusnak a személye, aki „fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától”, ahogyan a hitvallásban mondjuk. Lukács evangélista szándékosan emeli ki a párhuzamot a Szentléleknek az angyali üdvözletkor Máriára való leereszkedése és a pünkösdkor a tanítványokra való leereszkedése között; Lukács mindkét esetben azonos kifejezéseket használ.

Egyik imájában Assisi Szent Ferenc így üdvözli a Szent Szüzet: „a legfölségesebb, legfőbb Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi legszentebb Urunknak, Jézus Krisztusnak anyja, a Szentléleknek jegyese” [3].

Az Atya leánya, a Fiú anyja, a Szentlélek jegyese! Egyszerűbb szavakkal nem is lehetne szemléltetni Máriának a Szentháromsággal való egyedülálló kapcsolatát.

Ahogyan egyetlen képet, ezt a „Szentlélek jegyese” képet sem szabad abszolutizálni, hanem úgy kell fogadni, amennyi igazság van benne, s ez egy nagyon szép igazság. Ő a jegyes, de ezt megelőzően a Szentlélek tanítványa. Jegyes és tanítvány. Tanuljunk Máriától, hogy fogékonyak legyünk a Lélek indításaira, különösen, amikor azt sugallja, hogy „gyorsan keljünk fel”, és menjünk segíteni valakinek, aki rászorul, ahogyan Mária tette, közvetlenül azután, hogy az angyal elhagyta őt (vö. Lk 1,39). Köszönöm!

JEGYZETEK
[1] Vö. Órigenész: Kommentár Lukács evangéliumához, 18. töredék: GCS 49, 227.
[2] Heinz Schürmann: Il Vangelo di Luca. Prima parte, Paideia, Brescia, 1983, 154. (Das Lukasevangelium. Erster Teil. Kommentar zu Kapitel 1,1–9,50, Herder, Freiburg im Breisgau, 1968.)
[3] Assisi Szent Ferenc írásai, Ferences Források Magyarul 3, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, Budapest, 2018, 32. (Fonti Francescane, Assisi, 1986, 281.)

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír