Ferenc pápa köszönetet mondott a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség munkatársainak

Ferenc pápa – 2025. január 27., hétfő | 16:35

A Szentatya január 23-án, csütörtökön délelőtt fogadta a Konzisztóriumi teremben az olasz Állami Rendőrséghez tartozó Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség vezetőinek és beosztottjainak 180 fős csoportját.

A Szentatya a hagyománynak megfelelően az év elején találkozott a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség vezetőivel és munkatársaival, derűs 2025-ös jubileumi évet kívánva nekik és családjaiknak.

A szentév arra hív minket, hogy tekintetünket Jézus Krisztusra, a mi reménységünkre fordítsuk, aki zarándoktársunkká lesz, és aki önmagát akarja nekünk ajándékozni, áldásával és megbocsátásával együtt – hangzott el beszéde elején.

A pápa arra buzdította a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség vezetőit és munkatársait, hogy használják ki a Szent Péter-bazilikában karácsony éjjel megnyílt szent kaput, valamint a többi római pápai bazilikában megnyílt szent kapukat.

A szent kapuk átlépése nem mágikus cselekedet, hanem szimbólum, keresztény jelkép, mely – ahogy maga Jézus mondja: „Én vagyok a kapu” (Jn 10,7) – egy olyan jel, amely kifejezi az újrakezdés vágyát. Nagy bölcsesség: újrakezdeni, mindennap újrakezdeni, mindig tenni egy lépést előre – hangsúlyozta a pápa. Ez a megújulás vágya, hagyjuk, hogy Isten ránk találjon. Aki pedig eddig még nem ismerte fel a hit benne is meglévő ajándékát, az is éljen a jubileumi év lehetőségével, hogy tovább tudjon haladni az életben.

A pápa megköszönte a Felügyelőség tagjainak munkáját, amit odaadással, szakmaisággal és nagylelkűséggel végeznek, hogy ezáltal biztosítsák a pápa és munkatársai, valamint a Vatikán térségében tartózkodó összes zarándok és turista biztonságát. Miként ezt teszik olaszországi lelkipásztori látogatásai alkalmával is, amiért is a Szentatya ismételten köszönetet mondott.

Munkájuk – és ezt a pápa jól tudja – mindig megerőltető feladat, ami felkészültséget és bátorságot igényel, és amit ők legtöbbször tapintatosan, észrevétlenül végeznek. Mindez persze önmegtagadást, minden részletre való odafigyelést, türelmet és áldozatkészséget feltételez. A biztonság ugyanis egy láthatatlan érték, amelynek fontosságát valójában akkor ismerjük fel, amikor valamilyen okból éppen hiányzik, és amely a folyamatos, intelligens felügyelet révén épül fel, éjjel-nappal, az év minden napján.

A bűntől megsebzett emberek nélkülözhetetlenné teszik a közbiztonsági erők munkáját az egész közösség javának szolgálatában, amelyek megfelelő eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy megakadályozzák a bűncselekményeket és jogsértéseket. Ferenc pápa szerint méltán lehetnek büszkék arra, hogy a közjó szolgálatában élnek és cselekednek, miközben alázatosak maradnak, mert ez lehetővé teszi számukra annak a felismerését, hogy segítségre, áldásra, megváltásra szorulnak, és hogy szívüket nyitva tartsák Isten kegyelme előtt.

A Szentatya végül megjegyezte, hogy sokszor gondol rájuk hálával, és imádkozik értük és családjaikért. Amikor vasárnaponként a titkárai meglátogatják őket, hogy csokoládét vagy más ajándékot vigyenek nekik, fogadják ezt a jelképes cselekedetet úgy, mint közelségét kifejező gesztust. Mindent megköszönt nekik ismét, majd a Szűzanya oltalmába és Szent Mihály arkangyal védelmébe ajánlotta őket, szívből adta rájuk áldását, és kérte imáikat.

A Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség az olasz Állami Rendőrséghez tartozik, amely a római pápa védelmével foglalkozik az olaszországi területen tett látogatásai során, valamint a Szent Péter tér felügyeletével, a Szentszék hatóságaival egyetértésben. Mivel hivatalosan nincs területi illetékessége, a Közbiztonsági Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria