Az alábbiakban Ferenc pápa teljes levelének fordítását közreadjuk.
A Gaudete et exsultate apostoli buzdítással újra fel kívántam hívni Krisztus mai világban élő hűséges tanítványainak a figyelmét az életszentségre szóló egyetemes meghívásra. Ez áll a II. Vatikáni Zsinat tanításának középpontjában. A zsinat ugyanis emlékeztetett arra, hogy „minden rendű és állapotú Krisztus-hívő a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére van meghívva” (Lumen gentium, 40). Mindenki arra kapott tehát meghívást, hogy elfogadja Isten szeretetét, amely „kiáradt szívünkbe a Szentlélek által” (Róm 5,5). Az életszentség ugyanis nem annyira az emberi erőfeszítés gyümölcse, hanem annak eredménye, hogy teret engedünk Isten cselekvésének.
Mindenki felismerheti sok emberben, akivel életútján találkozott, a keresztény erényeknek, különösen a hitnek, a reménynek és a szeretetnek a tanúit: házastársakban, akik hűségesen élték meg szeretetüket, nyitottan a gyermekáldásra; férfiakban és nőkben, akik munkájukkal eltartották családjukat és együttműködtek Isten országának terjesztésében; tizenévesekben és fiatalokban, akik lelkesen követték Jézust; pásztorokban, akik szolgálatukkal a kegyelem ajándékait árasztották Isten szent népére; szerzetesekben és szerzetesnőkben, akik az evangéliumi tanácsok megélésével a Vőlegény Krisztus élő képmásai voltak. Nem feledkezhetünk meg a szegényekről, a betegekről, a szenvedőkről, akik gyengeségükben az isteni Mesterben találtak támaszra.
Ez az a „mindennapi” és „szomszédos” életszentség, amelyben mindig is gazdag volt az egész világon elterjedt Egyház.
Engednünk kell, hogy ösztönözzenek bennünket az életszentségnek ezek a példaképei, akik közül mindenekelőtt a Krisztusért vérüket ontó vértanúk, valamint a boldoggá és szentté avatott testvéreink és nővéreink emelkednek ki, akik a keresztény élet példaképei és közbenjáróink. Aztán gondoljunk a tiszteletreméltókra, azokra a férfiakra és nőkre, akiknél azt ismerte el az Egyház, hogy hősiesen gyakorolták az erényeket, azokra, akik különleges körülmények között szeretetből feláldozták életüket az Úrért és testvéreikért, valamint Isten szolgáira, akiknek boldoggá-, illetve szenttéavatási ügye folyamatban van. Ezek a boldoggá-, illetve szenttéavatási eljárások megmutatják, hogy az életszentség tanúsága mennyire jelen van korunkban is, amelyben a hit nagy tanúi csillagokként ragyognak (vö. Fil 2,15), akik nyomot hagytak a részegyházak életén, s egyúttal megtermékenyítették a történelmet.
Ők mindannyian a barátaink, útitársaink, akik segítenek, hogy teljesen megvalósítsuk keresztségi hivatásunkat, és megmutatják nekünk a szenteket szülő anya-szent-Egyház legszebb arcát.
A liturgikus év folyamán az Egyház nyilvánosan tiszteleg – előre meghatározott napokon és formában – a szentek és a boldogok előtt. Fontosnak tartom azonban, hogy az összes részegyház egyetlen napon emlékezzen meg az adott terület szentjeiről és boldogjairól, valamint a tiszteletreméltókról és Isten szolgáiról. Nem arról van szó, hogy új emléknapot iktassunk be a liturgikus naptárba, hanem arról, hogy a liturgián kívül megfelelő kezdeményezésekkel népszerűsítsük, vagy a liturgián belül – például a homíliában vagy a liturgia más, megfelelőnek ítélt pontján – felidézzük azoknak a személyeknek az alakját, akik meghatározták az adott hely keresztény életét és lelkiségét. Ezért arra biztatom a részegyházakat, hogy a következő évtől, a 2025-ös szentévtől kezdve minden év november 9-én, a lateráni bazilika felszentelésének ünnepén emlékezzenek meg az életszentség eme alakjairól és tisztelegjenek előttük.
Ez lehetővé teszi az egyházmegyei közösségek számára, hogy újra felfedezzék vagy megörökítsék Krisztus rendkívüli tanítványainak emlékét, akik a feltámadt Úr jelenlétének élő jelei voltak, és ma is biztos útmutatók az Isten felé vezető közös utunkon, védelmezve és támogatva bennünket. E célból a püspöki konferenciák lelkipásztori irányelveket fogalmazhatnak meg.
A szentek, akikben a sokszínű isteni kegyelem csodái ragyognak, ösztönözzenek bennünket az Istennel való meghittebb kapcsolatra, és ébresszék fel bennünk az eljövendő város utáni vágyat, hogy együtt énekelhessük velük a Magasságbeli dicséretét!
Róma, Lateráni Szent János, november 9., a Lateráni bazilika felszentelésének ünnepe.
Ferenc
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria