Ferenc pápa a madagaszkári fiataloknak: Ne adjátok fel, legyetek a jövő építői!

Ferenc pápa beszédének magyar fordítását olvashatják az alábbiakban.

Köszönöm, érsek úr, a köszöntő szavait. Köszönöm nektek, kedves fiatalok, hogy ennek a gyönyörű szigetnek minden részéről eljöttetek, annak ellenére, hogy sokatok számára mennyi erőfeszítéssel, nehézséggel járt ez. Mindenesetre itt vagytok! Nagy öröm számomra, hogy veletek lehetek ezen az imavirrasztáson, amelyre az Úr Jézus hív minket. Köszönöm a népdalokat és a táncokat, amelyeket oly nagy lelkesedéssel mutattatok be – nem tévedtek, akik azt mondták nekem, hogy különleges öröm és lelkesedés él bennetek!

Köszönöm, Rova Sitraka és Vavy Elyssa, hogy megosztottátok mindannyiunkkal útkeresésetek, célkitűzéseitek és az előttetek álló kihívások történetét. Milyen jó találkozni két ilyen fiatallal, akiknek élő hite van, akik mozgásban vannak! Jézus mindig kereső szívvel ajándékoz meg, útnak indít, mozgásba hoz. Ha növekedni akar a vele való barátságban, Jézus tanítványa nem maradhat mozdulatlan, aki csak panaszkodik és önmagát nézi. Mozdulnia, cselekednie kell, el kell köteleződnie, annak biztos tudatában, hogy az Úr támogatja és kíséri ezen az úton.

Ezért szeretek úgy tekinteni minden fiatalra, mint aki keresésben van. Emlékeztek, mi volt Jézus első kérdése a tanítványokhoz a Jordán partján? Ez volt az első kérdése: „Mit kerestek?” (Jn 1,38) Az Úr tudja, hogy azt a boldogságot keressük, „amire teremtett minket”, és „amit a világ nem vehet el tőlünk” (vö. Gaudete et exsultate, 1; 177). Mindenki más módon éli ezt meg, de alapjában véve mindig annak a boldogságnak a keresésében éltek, amit senki nem vehet el tőletek.

Ahogy elmondtad nekünk, Rova, a szívedben régóta élt a vágy, hogy meglátogasd a fogvatartottakat. Elkezdtél segíteni egy papnak a missziójában, és lassacskán egyre jobban elkötelezted magad, míg végül a te személyes küldetésed is lett ez a misszió. Felfedezted, hogy az életed missziós élet. A hitnek ez a keresése segít, hogy jobbá, még inkább evangéliumivá tegyük a világot, amelyben élünk. És amit másokért tettél, az átalakított téged, megváltoztatta azt, ahogyan látod és megítéled az embereket. Igazságosabbá és emberibbé tett. Megértetted, felfedezted, milyen sokat tett érted az Úr, aki olyan boldogságot adott neked, amit a világ nem vehet el tőled (vö. uo., 177).

Rova, a küldetésed során megtanultál lemondani a jelzők használatáról, elkezdted nevükön szólítani az embereket, ahogyan az Úr teszi velünk. Ő nem a bűnünkkel, hibáinkkal, tévedéseinkkel, korlátainkkal nevez meg bennünket, hanem a nevünkön szólít. Mindannyian értékesek vagyunk a szemében. Az ördög viszont, bár tudja a nevünket, jobban szeret a bűneink és hibáink megnevezésével hívni, folytonosan korholni minket. Így állandóan azt érezteti velünk, hogy bármit is teszünk, úgysem változik meg semmi, minden ugyanaz marad. Az Úr nem így cselekszik. Az Úr mindig emlékeztet minket arra, milyen értékesek vagyunk a szemében, és ránk bíz egy küldetést.

Rova, te nemcsak az emberek képességeit tanultad meg meglátni, hanem azt is, hogy milyen történetek rejlenek egy-egy arc mögött. Félretetted a hirtelen, könnyű ítélkezést, ami mindig megbénít, hogy megtanulj egy olyan dolgot, amit sok ember hosszú éveken át tanul. Tudatára ébredtél annak, hogy sok börtönben lévő ember mögött nem gonoszság van, hanem rossz döntések. Eltévesztették az utat, és ezt tudják, újra akarják kezdeni.

Ez az egyik legszebb ajándékra emlékeztet, amit a Jézussal való barátság adhat nekünk. „Ő benned van, ő veled van, és soha nem megy el. Bármennyire is eltávolodhatsz, mindig melletted van a Feltámadott, aki hív téged, várja, hogy újrakezdd” (Christus vivit, 2.), és rád bízhasson egy küldetést. Olyan ajándék ez, amelynek felfedezésére és megünneplésére hív ma mindannyiunkat.

Mindannyian személyes tapasztalatból is tudjuk, hogy az ember eltévedhet, futhat olyan illúziók után, amelyek sokat ígérnek, elvarázsolnak az öröm csillogásával, egy gyors, könnyű és azonnali örömmel, de amelyek végül ott hagyják félúton a szívünket, tekintetünket, lelkünket.

Vigyázzatok azokkal, akik könnyű utakat ígérnek, és aztán ott hagynak benneteket félúton! Olyan illúziók ezek, amelyek fiatal korunkban rabul ejtenek ígéretekkel, amelyek érzéstelenítenek, elveszik az életerőt, az örömet, függővé tesznek és egy látszólag kiút nélküli, keserűséggel teli körbe zárnak be minket.

Keserűségbe, nem tudom, tényleg így van-e, de ott van számotokra a veszély, hogy azt gondoljátok: „Így van ez…, semmi nem változhat és senki nem tehet értünk semmit.” Különösen akkor igaz ez, ha nem rendelkezünk a szükséges minimummal a mindennapi küzdelemhez; amikor nincs elég lehetőségünk a tanulásra; vagy azok esetében, akik számot vetnek azzal, hogy nincs előttük jövő, mert nincs munka, minden bizonytalan, szociális igazságtalanság uralkodik…, és ezért ott van bennük a kísértés, hogy feladják. Vigyázzatok ezzel a keserűséggel! Vigyázzatok!

Az Úr az első, aki azt mondja: nem, nem ez az út. Ő él, és azt akarja, hogy te is élj, oszd meg másokkal minden ajándékodat és karizmádat, a kereséseidet és a képességeidet (vö. uo., 1). Az Úr a nevünkön szólít és azt mondja nekünk: „Kövess engem!” Nem azért, hogy illúziók után fussunk, hanem azért, hogy itt és most misszionárius tanítványokká formáljon át minket. Ő az, aki elsőként cáfol meg minden olyan hangot, amely el akar altatni, magához akar szelídíteni, érzésteleníteni akar, vagy el akar hallgattatni benneteket, hogy ne keressetek új horizontokat. Mindannyiunkat át akar alakítani és az életünket misszióvá akarja formálni. De kér is tőlünk egy dolgot: azt kéri, hogy ne féljünk bepiszkolni a kezünket.

Rajtatok keresztül lép be a jövő Madagaszkárra és az Egyházba. Az Úr elsőként bízott bennetek, és arra hív, hogy ti is bízzatok benne, bízzatok a készségeitekben és a képességeitekben, amelyekből sok van. Arra hív, hogy legyetek bátrak, egyesüljetek vele, hogy megírjátok életetek legszebb lapját, hogy legyőzzétek a bágyadtságot és Rovához hasonlóan keresztény választ adjatok arra a sok problémára, amivel szembe kell néznetek. Az Úr arra hív, hogy legyetek a jövő építői (vö. uo., 174). Ti lesztek a jövő építői! Arra hív, hogy járuljatok hozzá a jövőhöz azzal, amit csak ti tudtok adni, az örömmel és a hitetek frissességével. Mindannyiatoktól – tőled, tőled, tőled, tőled… – azt kérdezem, és arra hívlak, kérdezd meg te is magadtól: Számíthat rád az Úr? A madagaszkári nép számíthat rád? A hazád, Madagaszkár számíthat rád?

Az Úr azonban nem magányos harcosokat akar. Küldetést bíz ránk, igen, de nem egyedül küld minket az első sorba. Vavy Elyssa nagyon jól mondta, lehetetlen misszionárius tanítványnak lenni egyedül: szükségünk van a többiekre, hogy megéljük és megosszuk egymással a szeretetet és a bizalmat, amit az Úrtól kapunk.

A Jézussal való találkozást nem lehet mással helyettesíteni, de ne magányos módon, hanem közösségben éljünk. Biztosan mindegyikünk képes nagy dolgokat tenni, igen, de együtt olyan dolgokat álmodhatunk, olyan dolgokért tehetünk, amit el sem tudtunk volna képzelni!

Vavy világosan elmondta, arra kaptunk meghívást, hogy meglássuk mások arcában Jézus arcát: családias módon ünnepeljük a hitet, alakítsuk a testvériség kötelékeit, vegyünk részt egy csoportban vagy mozgalomban, és bátorítsuk egymást egy közös út kialakításában, amelyet szolidaritásban élünk meg. Így fel tudjátok fedezni, fel tudjátok ismerni azt az utat, amelynek megtételére az Úr hív benneteket, a horizontokat, amelyeket készít számotokra. Soha ne szigetelődjetek el, ne akarjatok egyedül cselekedni! Ez az egyik legrosszabb kísértés, ami érhet bennünket.

Közösségben, vagyis együtt tanulhatjuk meg felismerni a kis hétköznapi csodákat, ahogyan azt is, ami arról tanúskodik, milyen jó Jézust követni és szeretni. És ez gyakran közvetett módon történik, mint a szüleid esetében, Vavy, akik bár két különböző törzshöz tartoznak, megvannak a maguk szokásai és hagyományai, kölcsönös szeretetüknek köszönhetően mégis le tudtak győzni minden próbatételt és különbözőséget, és szép utat tudtak mutatni nektek, amelyen járhattok. Egy utat, amely igazolást nyer minden alkalommal, amikor megajándékoznak benneteket a föld gyümölcseivel, hogy ajánljátok fel az oltáron. Milyen nagy szükség van az ilyen tanúságtételekre! Vagy mint a nagynénéd és a hitoktatók, a papok, akik kísérték és megtartották őt a hit felé vezető úton. Minden hozzájárult ahhoz, hogy létrehozza és bátorítsa az igeneteket. Mindegyikünk fontos, mindenkire szükség van, és senki nem mondhatja: „nincs szükségem rád”. Senki nem mondhatja: „nekem nincs szükségem rád”, vagy „nem vagy része ennek a szeretettervnek, amelyet az Atya álmodott, amikor megteremtett bennünket”.

Most egy kihívást intézek hozzátok. Azt szeretném, hogy mindannyian együtt mondjuk: „senki nem mondhatja: nincs szükségem rád”. Háromszor! (Háromszor elismétlik.) Ügyesek voltatok!

Egy nagy család vagyunk – nyugodjatok meg, mindjárt befejezem, mert hideg van… (nevetnek) – és felfedezhetjük, kedves fiatalok, hogy van egy Anyánk: Madagaszkár védelmezője, Szűz Mária. Mindig megdöbbentett a fiatal Mária igenjének ereje – fiatal volt, mint ti. A „legyen nekem a te igéd szerint” ereje, ahogy az angyalnak mondta. Nem egy csak úgy kimondott igen volt: „na jó, lássuk csak, mi történik”. Ő igent mondott, mellébeszélés nélkül. Azoknak az igenje ez, akik cselekedni akarnak, akik készek kockáztatni, akik mindent bele akarnak adni, pedig nincs más biztos pontjuk, mint annak bizonyossága, hogy egy ígéret hordozói. Az a názáreti lány most az az Anya, aki virraszt a gyermekei felett, akik gyakran fáradtan, szükséget szenvedően járják az élet útjait, de akik vágynak rá, hogy a remény fénye ne aludjon ki. Ezt szeretnénk Madagaszkár számára, mindannyiatok és a barátaitok számára is: hogy ne aludjon ki a remény fénye. Anyánk látja a fiataloknak ezt a népét, akit szeret, akik keresik őt, úgy is, hogy csendet teremtenek a szívükben, pedig nagy zaj van ott, sok beszélgetés, szórakozottság, ami kíséri az útjukat; és fohászkodnak hozzá, hogy ne aludjon ki a remény (vö. Christus vivit, 44–48.).

Rá szeretnék bízni mindenkit és mindannyiatok, a családjaitok, barátaitok életét, hogy soha ne hiányozzon belőle a remény fénye, és Madagaszkár egyre inkább az a föld lehessen, amelyet az Úr álmodott. Ő kísérjen és védelmezzen benneteket mindenkor.

És kérlek, ne feledkezzetek meg imádkozni értem!

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican.va

Magyar Kurír