III. Károly király és Kamilla királyné – akik április 7. és 10. között hivatalos látogatáson tartózkodnak Olaszországban – szerda délután, a családjuk számára különösen jelentős napon, amely egyben a huszadik házassági évfordulójuk és az uralkodó édesapja, Fülöp edinburgh-i herceg halálának negyedik évfordulója is, négyszemközt találkoztak Ferenc pápával.
A találkozóra a vatikáni Szent Márta-házban került sor, ahol a Szentatya több mint két hete lábadozik, miután hazatérhetett a Gemelli-klinikáról.
A Szentszéki Sajtóközpont szerda este kiadott közleményében beszámolnak a látogatásról: „Ferenc pápa ma délután négyszemközt találkozott Őfelségeikkel, Károly királlyal és Kamilla királynéval. A találkozó során a Szentatya kifejezte jókívánságait a királyi párnak házassági évfordulójuk alkalmából, és viszonozva Őfelsége jókívánságát ő is mielőbbi felépülést kívánt neki.”
Ferenc pápa jókívánsága a brit uralkodó állapotára utalt, ugyanis Károly király március végén kórházba került az egy évvel ezelőtt diagnosztizált rákos megbetegedésének kezelése után jelentkező mellékhatások miatt.
A Szentatyával való hivatalos találkozó szándékát március elején, Ferenc pápa kétoldali tüdőgyulladás miatti kórházi kezelése idején jelentette be a Buckingham-palota, kifejtve, hogy a királyi pár olaszországi útja elején a Vatikánban a pápával együtt ünnepli a jubileumot.
Utóbb, március 24-én bejelentették, hogy III. Károly király és Kamilla királyné nem látogatja meg a Szentatyát lábadozása miatt, de „Őfelségeik legjobb kívánságaikat küldik Ferenc pápának, és várják, hogy meglátogathassák őt a Vatikánban, amint felépül”.
Ezt a jókívánságukat most a király és a királyné a szerda délutáni audiencián személyesen is kifejezhették. A királyi pár római látogatása során találkozott Sergio Mattarella olasz államfővel és Giorgia Meloni miniszterelnökkel is. III. Károly az első brit uralkodó, aki beszédet mondott az olasz törvényhozás két háza előtt. Erre szintén szerdán került sor, a Montecitorio palotában (olaszul Palazzo Montecitorio, történelmi épület Rómában, az olasz képviselőház üléshelye, ahol a köztársasági elnököket is választják – a szerk.).
III. Károly király nemcsak az Egyesült Királyság (és tizennégy másik, a Nemzetközösséghez tartozó ország) uralkodója, hanem az anglikán egyház feje is.
2019-ben, John Henry Newman bíboros szentté avatásának előestéjén, aki több mint negyven év után az első brit volt, akit oltárra emeltek, az akkori walesi herceg a L’Osservatore Romano című lapban megjelent cikkében az eseményt jelentősnek nevezte „nemcsak az Egyesült Királyságban, és nemcsak a katolikusok, hanem mindazok számára is, akik azokat az értékeket vallják, amelyek őt [ti. John Henry Newmant] vezették”. A leendő király részt vett a 2019. október 13-i római szenttéavatási szertartáson, amelynek végén köszöntötte Ferenc pápát. Korábban, 2017. április 4-én, egy vatikáni látogatás alkalmával már szintén találkoztak.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican Media; Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria