Ferenc pápa Magnum Principium kezdetű motu propriójának magyar fordítása

FERENC PÁPA

Saját kezdeményezésre kiadott

„Magnum Principium”

kezdetű apostoli levele

az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonjának módosításáról

A II. Vatikáni Zsinat megerősítette azt a fontos alapelvet, hogy a nép felfogásához alkalmazott liturgikus imádságnak érthetőnek kell lennie. Ez azt a nehéz feladatot rótta a püspökökre, hogy vezessék be a népnyelvet a liturgiában, készítsék el és hagyják jóvá a liturgikus könyvek fordítását.

A Latin Egyház tudatában volt a rá váró áldozatnak, hogy részben elveszíti saját liturgikus nyelvét, melyet az egész világon évszázadokon át használt, mégis szívesen nyitotta meg az ajtót, hogy a fordítások, mint maguknak a rítusoknak a részei, a latin nyelvvel együtt az isteni titkokat ünneplő Egyház hangjává váljanak.

Ugyanakkor, különösen a népnyelvnek a liturgiában való használatával kapcsolatban a zsinati atyák által világosan megfogalmazott különböző vélemények nyomán, az Egyház tudatában volt a nehézségeknek, melyek ezen a téren jelentkezhettek. Egyfelől egyesíteni kellett a bármilyen korú és kultúrájú hívők javát és jogukat a liturgikus ünnepléseken való tudatos és aktív részvételre a római rítus lényegi egységével; másfelől maguk a népnyelvek gyakran csak fokozatosan tudtak olyan liturgikus nyelvekké válni, melyek nem különböztek a liturgikus latintól stílusuk eleganciája és a hitet táplálni hivatott fogalmaik pontossága tekintetében.

Erre irányult az Apostoli Szentszéktől már a Zsinat idejétől fogva, az Egyházi Törvénykönyv előtt és után kibocsátott számos liturgikus törvény, utasítás, körlevél, útmutatás és a népnyelvű liturgikus könyvek szentszéki megerősítései. A megjelölt alapelvek hasznosak voltak és többnyire ilyenek is maradnak, s amennyire lehetséges a liturgikus bizottságoknak alkalmazni is kell őket, mint megfelelő segédeszközt, hogy a nyelvek igen nagy sokaságában a liturgikus közösség kellően kifejező és alkalmas stílust sajátíthasson el, megtartva a teljességet és a pontos hűséget különösen egyes olyan szövegek fordításában, amelyek minden liturgikus könyvben igen fontosak.

A liturgikus szöveg, mint rituális jel, a szóbeli kommunikáció eszköze. De a hívők számára, akik a szent szertartásokat ünneplik, a szó misztérium is: amikor ugyanis kiejtik a szavakat, különösen amikor a Szentírást olvassák, Isten szól az emberekhez, Krisztus maga beszél az Evangéliumban népéhez, amely saját maga vagy a szertartás végzője útján imádsággal válaszol az Úrnak a Szentlélekben.

A liturgikus és az igeliturgiában alkalmazott bibliai szövegek fordításának célja, hogy a hívőknek az üdvösség igéjét hirdessük a hit engedelmességében és kifejezzük az egyháznak az Úrhoz szóló imádságát. Ebből a célból hűségesen kell közölnünk az adott néppel saját nyelvének segítségével azt, amit az Egyház akart közölni más népekkel a latin nyelv útján. Bár a hűséget nem mindig lehet az egyes szavak alapján megítélni, hanem inkább az egész közlés összefüggésében és a saját irodalmi műfaja szerint, mégis egyes sajátos szavakat az egész katolikus hit alapján kell szemlélni, mert a liturgikus szövegek minden fordításának meg kell felelnie az igaz tanításnak.

Nem csoda, hogy bizonyos nehézségek támadtak ennek a hosszú munkának a során a püspöki konferenciák és az Apostoli Szentszék között. Hogy a Zsinat határozatai az élő nyelveknek a liturgiában való használatát illetően a jövőben is megőrizhessék érvényüket, igencsak szükséges az állandó, kölcsönös bizalomra épülő, éber és kreatív együttműködés a püspöki konferenciák és az Apostoli Szentszéknek aközött a központi hatósága között, amely a szent liturgia előmozdításának feladatát gyakorolja, vagyis az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció között. Ezért, hogy az egész liturgikus élet megújulása folytatódjék, alkalmasnak látszott, hogy a zsinat idejétől fogva átadott egyes alapelvelveket világosan újra leszögezzünk és a gyakorlatban alkalmazzunk.

Ügyelni kell természetesen a hívek hasznára és javára, és nem szabad megfeledkezni a püspöki konferenciák jogáról és feladatáról sem. Ezeknek a konferenciáknak az ugyanazt a nyelvet használó régiók püspöki konferenciáival és az Apostoli Szentszékkel együtt el kell érniük és biztosítaniuk kell, hogy minden nyelv sajátos jellegének tiszteletben tartásával teljesen és hűségesen adják vissza az eredeti szöveg értelmét, és hogy a lefordított liturgikus könyvek az alkalmazások után is mindig tükrözzék a római rítus egységét.

Hogy könnyebb és gyümölcsözőbb legyen az együttműködés az Apostoli Szentszék és a püspöki konferenciák között ebben a hívek javára végzett szolgálatban, a püspökök és szakértők általam létesített bizottsága véleményének meghallgatásával, a rám bízott tekintély alapján elrendelem a CIC 838. kánonjában található jelenleg hatályos kánoni fegyelem világosabbá tételét annak érdekében, hogy a Sacrosanctum Concilium kezdetű rendelkezésben, főként annak 36. pontja 3. és 4. §-ában, valamint 40. és 63. pontjában és a Sacram Liturgiam kezdetű saját kezdeményezésre kiadott apostoli levél IX. pontjában kifejezett szándék szerint világosabban kitűnjék az Apostoli Szentszék illetékessége a liturgikus könyveknek a püspöki konferenciák által elrendelt és jóváhagyott fordításai és mélyrehatóbb alkalmazásai – köztük egyes új szövegek beillesztése – tekintetében.

Ebben az értelemben a jövőben a 838. kánon szövege a következő lesz:

838. kán. – 1. § A szent liturgia irányítása csakis az egyházi hatóságtól függ. Ez a hatóság az Apostoli Szentszék és – a jognak megfelelően – a megyéspüspök.

2. § Az Apostoli Szentszék feladata az egész egyház szent liturgiájának szabályozása, a liturgikus könyvek kiadása, a püspöki konferencia által a jognak megfelelően jóváhagyott alkalmazások felülvizsgálata, valamint a felügyelet arra, hogy a liturgikus előírásokat mindenütt híven megtartsák.

3. § A püspöki konferenciákra tartozik, hogy a liturgikus könyveknek a meghatározott keretek között hűségesen és kellően alkalmazott előnyelvű fordításait elkészítsék és jóváhagyják, továbbá hogy a liturgikus könyveket illetékességi területük számára az Apostoli Szentszék megerősítése után kiadják.

4. § A rábízott egyházban a megyéspüspökre tartozik, hogy illetékességének határain belül mindenkire kötelező szabályokat adjon ki a liturgiával kapcsolatban.

Ennek megfelelően kell magyarázni mind a Pastor Bonus kezdetű apostoli rendelkezés 64. cikkelyének 3. §-át, mind az egyéb törvényeket, különösen azokat, amelyek a liturgikus könyvekben azok fordításáról találhatók. Ugyancsak elrendelem, hogy az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció módosítsa saját Rendtartását az új fegyelem alapján, segítse a Püspöki Konferenciákat feladatuk teljesítésében és igyekezzék egyre inkább előmozdítani a liturgikus életet a Latin Egyházban.

Elrendelem, hogy a jelen saját kezdeményezésre kiadott apostoli levélben foglalt összes előírások szilárd és tartós hatályban legyenek minden ellenkező – akár különös említést igénylő – rendelkezés hatályon kívül helyezésével, valamint hogy ez a levelem kerüljön kihirdetésre a L’Osservatore Romanóban, lépjen hatályban 2017. október 1-jén, majd tegyék közzé az Acta Apostolicae Sedisben.

Kelt Rómában, Szent Péternél, 2017. szeptember 3-án, pápaságom 5. évében

                                                                                                                     Ferenc pápa

Fordította: Erdő Péter

* * *

A fordító megjegyzése:

A fordítás Ferenc pápa 2017. október 15-én kelt, saját kezűleg aláírt (khirográf), Robert Sarah bíborosnak, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusának címzett levele figyelembe vételével készült. A pápai levél kifejezetten jelzi, hogy a Magnum Principium kezdetű motu proprio hatályon kívül helyezi a Liturgiam authenticam néhány pontját, amelyek ellentétben állhatnak vele. Külön megemlíti annak 76. és 80. pontját. A megerősítés (confirmatio) a Kongregáció részéről, amelyet a 838. kánon új szövegének 3. §-a említ, a nemzeti fordításokra vonatkozik. Ott a jóváhagyás (approbatio) joga a püspöki karokat illeti. A megerősítés pedig nem felülvizsgálatot (recognitio) jelent, mint a 838. kánon új 2. §-ában, hanem a püspökök által adott jóváhagyás ratifikálását, különösen a jogok és kötelességek tiszteletben tartását és az eljárás szabályosságát illetően.

Ehhez egyházjogi szempontból megjegyezhetjük, hogy a konfirmáció az egyházi hivatalra történő választás esetében is azt jelenti, hogy a megerősítésre illetékes hatóság az eljárás szabályosságát, illetőleg azt vizsgálhatja, hogy a jelölt megfelel-e a jogban előírt követelményeknek. Nem állíthat azonban más jelöltet és nem foglalkozhat azzal, hogy esetleg mások ugyanarra a tisztségre szerinte még alkalmasabbak volnának. Ha tehát a formai feltételek megvannak, akkor a törvényes kritériumokkal rendelkező megválasztott személynek már joga van a hivatalhoz (vö. CIC 179. k. 2. §).

Fotó: News.va

Magyar Kurír