Ferenc pápa meglepte a Szeplőtelen Szűzanyát és a tűzoltókat is

Ferenc pápa – 2020. december 8., kedd | 14:45

A vatikáni sajtóközpont közlése szerint a pápa december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén kora reggel magánlátogatást tett a római Spanyol tér közelében álló Mária-szobor előtt, ahol csendben imádkozott. Ezt követően a közeli Santa Maria Maggiore-bazilikában szentmisét mutatott be a Szeplőtelen Szűz tiszteletére.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlése szerint a Szentatya a főünnep reggelén hét órakor a Spanyol térre, a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz szobra elé érkezett. Szakadó esőben, egyedül, esernyő alatt egy fehér rózsacsokrot helyezett el az oszlop tövénél, majd személyes imádságban kérte a Szent Szűz közbenjárását, hogy szeretettel őrködjön Róma városa és lakosai fölött.

Ferenc pápa a Szűzanya oltalmába ajánlotta mindazokat, akiket betegség sújt és akik elcsüggedtek a városban és szerte a világon.

Nem sokkal negyed nyolc után, elhagyva a Spanyol teret, érkezett a pápa a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahol szentmisét mutatott be a Szent Jászol-kápolnában.

A szentmise után a pápa visszatért a Vatikánba – szerepel a szentszéki közleményben.

*

Kedden délelőtt 9.43-kor Róma városának tűzoltósága bejegyzést tett közzé hivatalos Twitter-oldalán, Ferenc pápa meglepetése címmel, mely szerint a Szentatya a Spanyol téren a december 8-i hagyományos szertartáson megelőzte őket, mielőtt a tűzoltók kosaras autódaruval 27 méter magasságban a Szűzanyának ajándékozták volna virágkoszorújukat.

A gyors közbeavatkozáshoz szokott tűzoltók a helyszínen a hagyományos bevetésre készülve igencsak meglepődtek, amikor meglátták hét órakor az autójából kiszálló Ferenc pápát, aki egyedül végezte el a Szűzanya köszöntését.

A tűzoltók a Szentatya távozása után a magasba emelték a római hívők által ajándékozott virágkoszorút, melyet a Szűzanya karjára helyeztek.

A tűzoltóság számára „a Szűzanyának nyújtott virág a jelenlegi, fájdalommal és szenvedéssel teli időben az imádság, az oltalom és mindenekelőtt a reménység jele, amelyet Róma népe és köztük a tűtoltók várnak Szűz Máriától”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Insider; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria