Valamivel több mint egy héttel azután, hogy beszédet mondott az olaszországi Bariban a G7-es ülésen a mesterséges intelligenciáról, Ferenc pápa június 22-én, szombaton ismét megerősítette, hogy a hatalmas technológiai fejlődést etikusan kell felhasználni, az emberiség szolgálatában, és mérsékelni kell a benne rejlő kockázatokat.
A mesterséges intelligenciáról szóló nemzetközi konferencia résztvevőihez intézett beszédében a Szentatya megköszönte elkötelezettségüket, hogy feltárják, hogyan segítheti a mesterséges intelligencia az emberi méltóság előmozdítását és a hátrányos helyzetűek szolgálatát. „Nagyra értékelem, hogy a Centesimus Annus nagy teret adott ennek a témának, különböző országok és tudományágak tudósai és szakértői bevonásával, elemezve a mesterséges intelligencia fejlesztésével és használatával kapcsolatos lehetőségeket és kockázatokat.”
A mesterséges intelligencia „eszköz, és eszköznek kell maradnia” az ember kezében
– hangsúlyozta a pápa. Óva intett attól, hogy a mesterséges intelligencia a „kiselejtezés kultúráját” terjessze, előnyben részesítve az egyenlőtlenséget, és hogy a hatáskörén kívül eső döntéseket hozzon.
Arra biztatta a vatikáni tanácskozás résztvevőit, hogy folytassák a mesterséges intelligencia valódi céljának vizsgálatát.
Az emberiség szükségleteinek kielégítését, az emberek jólétének és átfogó fejlődésének javítását szolgálja-e? Vagy inkább „az emberiséget fenyegető veszélyek ellenére a néhány technológiai óriás amúgy is nagy hatalmának gazdagítását és növelését szolgálja?”
Ferenc pápa szerint ez az alapkérdés. Mivel az emberiség jövője a technológiai innováció területén dől majd el; „nem szabad elszalasztanunk a lehetőséget, hogy az elménkkel, a szívünkkel és a kezünkkel új módon gondolkodjunk és cselekedjünk”, annak érdekében, hogy az innovációt egy olyan működés felé irányítsuk, amelynek középpontjában az emberi méltóság áll első helyen”. A pápa hangsúlyozta, hogy ez nem lehet vita tárgya.
Ferenc pápa arra buzdította a Centesimus Annus Pro Pontefice alapítvány tagjait, hogy bátran folytassák elkötelezettségüket e tekintetben. Továbbá üdvözölte, hogy az alapítvány elindított egy második közös kutatási projektet a Katolikus Kutatóegyetemek Stratégiai Szövetségével (SACRU). „Tájékoztassanak engem erről!” – kérte a Szentatya.
Beszédét – ahogy fogalmazott – egy „provokatív” kérdéssel zárta. „Biztosak vagyunk benne, hogy továbbra is »intelligenciának« akarjuk nevezni azt, ami nem az intelligencia? El kell gondolkodnunk ezen.” A pápa végül arra buzdította a nemzetközi tanácskozás résztvevőit, hogy tegyék fel maguknak a kérdést:
E szó – amely oly fontos és ember – nem megfelelő használata vajon nem jelenti-e máris a technika hatalmának való alárendelődést?”
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria