A milánói dómban az ambroziánus atyák óriási tapssal fogadták a bíboros október 27-én tett bejelentését. Amint azt a főpásztor hangsúlyozta, a kitüntető pápai jelenlét az egyháznak és a városnak egyaránt szól.
Az irgalmasság szentévében kerül sor az egynapos látogatásra, amelynek programja a Szentatyát ismerve igen zsúfolt lesz, mivel köztudott, hogy a pápa nem sziesztázik – mondta Scola bíboros.
Az út pontos terve még nem készült el, a bíboros előbb személyesen találkozik a pápával, ezt követően állítják össze a programját. Korai tehát még pápai szentmiséről beszélni a milánói világkiállításon, ugyanakkor ez a látogatás a Szentatya részéről mindenképpen a szeretet és a megbecsülés jele az „ambroziánus egyház” felé – tette hozzá a milánói érsek.
(Az ambroziánus rítus a milánói egyházmegye ősi kiváltsága, a liturgia ünneplésének helyi sajátossága, melynek sok eleme egyenesen Szent Ambrustól eredeztethető – a szerk.)
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír