Angelus Havannában – Ferenc pápa: Ne meneküljünk el se magunk, se testvéreink keresztjétől!

Kitekintő – 2015. szeptember 20., vasárnap | 19:40

Szeptember 20-án, kubai látogatásának első helyszínén, Havannában imádkozta el Ferenc pápa az Úrangyalát az ott bemutatott szentmise végén.

Köszönetet mondok Jaime Ortega y Alamino bíborosnak, Havanna érsekének testvéri szavaiért, valamint püspök testvéreimnek, a papoknak, a szerzeteseknek és a világi hívőknek. Köszöntöm az elnök urat és a hatóság minden képviselőjét.

Hallottuk az evangéliumban, hogy a tanítványok féltek kérdést feltenni Jézusnak Jézustól, amikor ő a szenvedéséről és a haláláról beszélt. Meglepte őket és nem tudták elfogadni a gondolatot, hogy Jézust kereszten szenvedni lássák. Minket is elfoghat a kísértés, hogy elmeneküljünk keresztjeink elől és mások keresztjei elől, hogy eltávolodjunk a szenvedőktől. A szentmisében Jézus ismét nekünk adta önmagát testében és vérében, most, a szentmise végén fordítsuk tekintetünket anyánkra, Szűz Máriára, és kérjük, tanítson meg minket, hogy közel legyünk szenvedő testvérünk keresztjéhez, hogy megtanuljuk felismerni Jézust az élet útján kimerült minden emberben, minden éhező vagy szomjazó testvérünkben, a ruhátlanban, a börtönben lévőben és a betegben. Mária mellett a kereszt alatt meg tudjuk érteni, „ki a legnagyobb”, és mit jelent egységben lenni az Úrral és részesedni az ő dicsőségében.

Tanuljuk meg Máriától, hogy szívünk éber és figyelmes legyen mások szükségleteire. Ahogyan a kánai menyegzőn tanította nekünk, törődjünk az élet legapróbb részleteivel is, és továbbra is imádkozzunk egymásért, hogy senkinek se legyen hiánya az új szeretet és a Jézus által nekünk ajándékozott öröm borából.

Most kötelességemnek érzem, hogy gondolatban Kolumbia szeretett földje felé forduljak, „tudatában a mostani időszak döntő fontosságának, amikor az ország gyermekei megújult erőfeszítéssel és reménnyel eltelve egy békés társadalmat igyekeznek építeni”. Annak a sok ezer ártatlan embernek a vére, akik a fegyveres konfliktusokban eltöltött évtizedek során ontották vérüket, egyesülve Jézus Krisztus kereszten kiontott vérével, támogassa minden erőfeszítésüket – és az itteni szigeten tett erőfeszítéseket is – a végérvényes megbékélés érdekében. Így a fájdalom és erőszak hosszú éjszakája – az összes kolumbiai akaratával – átalakulhasson az egyetértés, az igazságosság, a testvériség és a szeretet, az intézmények, a nemzeti és nemzetközi jog tiszteletben tartásának alkonyt nem ismerő napjává, és a béke tartós legyen. Kérlek titeket, nem engedhetünk meg egy újabb kudarcot ezen a béke és megbékélés felé vezető úton. Köszönöm önnek, elnök úr, mindazt, amit ebben a megbékélésért végzett munkában tesz.


Most hívlak titeket, csatlakozzatok hozzánk a Máriához intézett imában, hogy minden aggodalmunkat és vágyakozásunkat Krisztus szívébe helyezzük. Különösen is imádkozzunk azokért, akik elveszítették reményüket, és nem látják értelmét tovább küzdeni; akik igazságtalanságtól, elhagyatottságtól és magánytól szenvednek; imádkozzunk az idősekért, a betegekért, a gyerekekért és a fiatalokért, a nehézségben lévő családokért, hogy Mária törölje le könnyeiket, vigasztalja meg őket anyai szeretetével, adja vissza reményüket és örömüket. Szent anya, rád bízom e kubai gyermekeidet: ne hagyd el őket soha!

Az Úrangyala (Angelus) és a szentmise záróáldása után a Szentatya hozzátette:

Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria