Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Befejeztük a Szent Józsefről szóló katekéziseket. Ma egy olyan katekézissorozatot kezdünk, amely az öregkor értelméről és értékéről Isten igéjében keres ihletet. Az öregkoron fogunk elgondolkodni. Néhány évtized óta ez az életkor egy valóságos „új népről”, az idősekről szól. Az emberiség történetében még sosem voltunk ennyien. Ma még nagyobb a veszélye annak, hogy eldobnak bennünket. Sosem voltunk még ilyen sokan, mint most, és sosem volt ilyen nagy a veszélye annak, hogy eldobnak bennünket. Az időseket gyakran „tehernek” tekintik.
A világjárvány első, drámai szakaszában ők voltak azok, akik a legnagyobb árat fizették. Már akkor ők voltak a társadalom leggyengébb és legelhanyagoltabb része: nem néztünk rájuk túl sokszor, amikor még éltek, és meghalni sem láttuk őket.
Találtam ezt a Chartát az idősek jogairól és a közösség kötelezettségeiről – ezt a kormány adta ki, nem az Egyház jelentette meg, ez egy világi dolog: jó, érdekes, megtudjuk belőle, milyen jogai vannak az időseknek. Érdemes elolvasni! [A chartát főleg az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlásai alapján az idősek egészségügyi ellátásának reformjával foglalkozó bizottság dolgozta ki az olasz kormány számára 2021-ben – a fordító.]
A migrációval együtt az öregség az egyik legsürgetőbb probléma, amellyel az emberi családnak szembe kell néznie a mai korban. Nem csupán mennyiségi változásról van szó; az életkorok egysége forog kockán: vagyis arról a valódi viszonyítási pontról van szó, amely az emberi életnek a maga teljességében történő megértéséhez és értékeléséhez szükséges. Tegyük fel a kérdést: van-e barátság, van-e szövetség a különböző életkorok között, vagy az elkülönülés és a leselejtezés uralkodik?
Mindannyian olyan jelenben élünk, ahol gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek élnek egymás mellett. De az arányok megváltoztak: a hosszú élet tömegessé vált, és a világ sok táján a gyermekkor kis adagokban oszlik el. Demográfiai télről is beszéltünk. Ez az egyensúlyhiány számos következménnyel jár. Az uralkodó kultúra egyedüli modellje a fiatal felnőtt, vagyis az az egyén, aki önmagát teremti meg, és mindig fiatal marad.
De vajon igaz-e, hogy a fiatalság tartalmazza az élet teljes értelmét, míg az öregség csupán az élet kiüresedését és az élet értelmének elvesztését jelenti?
Ez igaz? Vajon csak a fiatalság tartalmazza az élet teljes értelmét, az öregség pedig az élet kiüresedése, az élet elvesztése? A fiatalságnak az emberi eszmény megvalósítására méltó egyetlen életkorként való felmagasztalása, párosulva az öregség megvetésével, melyet gyengeségnek, hanyatlásnak vagy fogyatékosságnak tekintenek, a huszadik század önkényuralmainak uralkodó ikonja volt. Ezt már elfelejtettük?
Az élet meghosszabbodása strukturális hatással van az egyének, a családok és a társadalmak történetére. De fel kell tennünk a kérdést: vajon ennek megfelelően közelítjük-e meg gondolkodásunkkal és szeretetünkkel az öregkor spirituális értékét és közösségi fontosságát.
Talán az időseknek bocsánatot kellene kérniük azért a makacsságukért, hogy mások kárára élni szeretnének?
Vagy meg tudjuk becsülni őket azokért az ajándékokért, amelyekkel hozzájárulnak mindenki életének értelméhez? Igazából az élet értelmének megjelenítésére – és éppen az úgynevezett „fejlett” kultúrákban – az öregség nincs jelentős ráhatással. Miért? Mert olyan életkornak tekintik, amelynek nincs különösebb felkínálható tartalma, nincsenek megélni érdemes saját jelentései. Ráadásul nem ösztönzik az embereket arra, hogy keressék ezeket, és nem oktatják a közösséget arra, hogy elismerje őket. Röviden, egy olyan korosztály számára, amely ma már a közösségi tér meghatározó részét képezi, és az egész élet egyharmadára kiterjed, segítésre vonatkozó tervek elvétve még vannak, de létezésre vonatkozó tervek már nincsenek. Segítségnyújtási tervek, azok igen, de olyan tervek nincsenek, amelyek az élet teljességben történő megélésére vonatkoznának. És ez a gondolkodás, a képzelet, a kreativitás elégtelenségét jelenti. Ennek az elégtelen gondolkodásnak a hátterében az áll, hogy az idős ember hulladék: ebben a leselejtező kultúrában az idősek kidobandó hulladékként jelennek meg.
A fiatalság gyönyörű, de az örök fiatalság roppant veszélyes képzelgés. Öregnek lenni ugyanolyan fontos – és szép –, mint fiatalnak lenni! Emlékezzünk erre!
A nemzedékek közötti szövetség, mely visszaadja az embernek az élet minden korszakát, a mi elveszett ajándékunk, amelyet vissza kell szereznünk. Újra rá kell találnunk, ebben a leselejtező és termelékenységközpontú kultúrában.
Isten igéjéből sokat tanulhatunk erről a szövetségről. Az imént hallottuk Joel próféta jövendölését: „Véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak” (Jo 3,1). Ezt a következőképpen lehet értelmezni: amikor az idősek ellenállnak a Léleknek, és a múltba temetik álmaikat, a fiatalok már nem láthatják világosan, mit kell tenniük a jövő érdekében. Amikor viszont az idősek közlik álmaikat, a fiatalok világosan látják, mit kell tenniük.
Azok a fiatalok, akik már nem érdeklődnek az öregek álmairól, és leszegett fejjel az orruknál tovább nem nyúló víziókat céloznak meg, nehezen fogják hordozni jelenüket és elviselni jövőjüket.
Ha a nagyszülők visszaesnek búskomorságukba, a fiatalok még inkább belefeledkeznek okostelefonjaikba. A képernyő talán bekapcsolva marad, de az élet idő előtt kikapcsol. Nem éppen a fiatalok elkallódása a világjárvány legsúlyosabb következménye? Az idősek rendelkeznek a már megélt élet erőforrásaival, melyeket bármikor igénybe vehetnek. Vajon tétlenül nézik majd, ahogy a fiatalok elveszítik látomásaikat, vagy elkísérik őket álmaik felmelegítésével? Az öregek álmaival találkozva mit tesznek majd a fiatalok?
A hosszú út során szerzett bölcsességet, mely az öregkort távozásában kíséri, az élet értelmének felkínálásaként kell megélni, és nem a túlélés tehetetlenségeként felemészteni. Ha az öregkor nem kapja vissza az emberhez méltó élet méltóságát, akkor arra van ítélve, hogy egy a szeretettől mindenkit megfosztó csüggedtségbe zuhanjon. Az emberiességnek és a civilizáltságnak ez a kihívása elkötelezett munkánkat és Isten segítségét igényli. Kérjük a Szentlélektől! Ezekkel az öregkorról szóló katekézisekkel szeretnék mindenkit arra bátorítani, hogy irányítsa gondolatait és szeretetét az öregkor adta ajándékokra és a többi életkorra. Az öregkor minden korosztály számára ajándék! Az érettség és a bölcsesség ajándéka. Isten igéje segítsen nekünk abban, hogy felismerjük az öregkor értelmét és értékét! A Szentlélek adja meg nekünk is azokat az álmokat és látomásokat, amelyekre szükségünk van!
És szeretném hangsúlyozni, ahogyan Joel próféciájában is hallottuk az elején:
nemcsak az a fontos, hogy az idősek elfoglalják a megélt történelemmel szerzett bölcsességük helyét a társadalomban, hanem az is, hogy legyen beszélgetés, hogy beszélgessenek a fiatalokkal.
A fiataloknak beszélgetniük kell az idősekkel, az időseknek pedig a fiatalokkal! És ez a híd lesz a bölcsesség átadása az emberiségben. Kívánom, hogy ezek az elmélkedések mindannyiunk számára hasznosak legyenek, hogy mi is meg tudjuk valósítani azt, amit Joel próféta mondott, hogy tudniillik a fiatalok és idősek közötti párbeszédben az idősek átadhassák álmaikat, a fiatalok pedig befogadhassák és továbbvihessék azokat. Ne felejtsük el, hogy mind a család, mind a társadalom kultúrájában
az idősek olyanok, mint a fa gyökerei: ott, náluk van az egész történelem, a fiatalok pedig olyanok, mint a virágok és a gyümölcsök.
Ha a gyökerektől nem érkezik a nedv, ha nem érkeznek az éltető „cseppek” – mondjuk így –, akkor a fa sosem virágzik ki. Ne felejtsük el, mit mondott a költő, akit már sokszor idéztem: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld” (Francisco Luis Bernárdez). Mindaz a szép, amivel egy társadalom rendelkezik, az idősek gyökereiből származik. Ezért ezekben a katekézisekben az idős ember alakját szeretném kiemelni, hogy jól megértsük: az idős ember nem hulladék, hanem áldás a társadalom számára!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria