Ferenc pápa a pápuai fiatalokhoz: Nem vagyunk supermanek!

Kedves fiatalok, jó reggelt kívánok! Good morning!

Boldog vagyok, hogy ezeket a napokat országotokban tölthetem, ahol a tenger, a hegyek és a trópusi erdők egymás mellett élnek; de ez mindenekelőtt egy fiatal ország, amelyben sok fiatal lakik! Az ország fiatalos arcát mindannyian szemlélhettük a most bemutatott gyönyörű színdarabon keresztül is. Köszönöm!

Köszönöm az örömötöket, azt, ahogyan elmeséltétek Pápua szépségét, „ahol az óceán találkozik az éggel, ahol álmok születnek és kihívásokkal szembesülünk”. Főképp azt köszönöm, hogy egy fontos kívánságot fogalmaztatok meg mindenki felé:

„A remény mosolyával nézzetek a jövőbe!” Az öröm mosolyával.

Kedves fiatalok, nem akartam úgy elmenni innen, hogy ne találkozom veletek, mert ti vagytok a jövő reménye. És hogyan építjük a jövőt? Milyen értelmet akarunk adni az életünknek? Szeretném, hogy ezek a kérdések foglalkoztassanak most bennünket egy, a Biblia elején található történet alapján: ez a bábeli torony története. Ebben azt látjuk, hogy két modell áll szemben egymással, a társadalom megélésének és építésének két ellentétes modellje: az egyik zűrzavarhoz és szétszóródáshoz vezet, a másik az Istennel és a testvérekkel való találkozás harmóniájához. Zűrzavar az egyik oldalon, harmónia a másikon. Ez fontos.

Most pedig szeretném megkérdezni, ti melyiket választjátok? A szétszóródás vagy a harmónia modelljét? Melyiket választjátok? [A fiatalok válaszolják: A harmóniát!]

Ügyesek vagytok! Van egy történet, amelyet a Szentírás beszél el: az egész világot elárasztó özönvíz után Noé leszármazottai szétszóródtak különböző szigetekre, „nyelvük és törzseik szerint” (Ter 10,5). Isten – anélkül, hogy eltörölte volna különbözőségeiket – megadta nekik a kommunikáció és az egyesülés módját; a Szentírás szövege szerint ugyanis „az egész földnek ugyanaz volt a nyelve” (Ter 11,1). Ez pedig azt jelenti, hogy az Úr arra teremtett bennünket, hogy jó kapcsolatot ápoljunk másokkal. Jegyezzétek meg: nem azért teremtett, hogy zűrzavarban éljünk, hanem azért, hogy jó kapcsolatban legyünk. Ez nagyon fontos!

A megosztó és szétszóró nyelvi különbözőségekkel szemben egyetlen nyelvre van szükségünk, mely segít, hogy egységben éljünk. De kérdezem tőletek: melyik az a nyelv, amely elősegíti a barátságot, amely lebontja a megosztottság falait, és megnyitja az utat mindannyiunk számára a testvéri ölelésbe? Melyik ez a nyelv? Valamelyiktektől szeretném hallani, aki bátor… Ki tudná megmondani, melyik ez a nyelv? Ki a legbátrabb? Jelentkezzen, és jöjjön ide előre! [Egy fiú válaszol: A szeretet.] Meg vagytok győződve róla? [A fiatalok válaszolják: Igen!] Gondolkodjatok el egy kicsit! Mi áll a szeretettel szemben? A gyűlölet. De van valami, ami talán még a gyűlöletnél is rosszabb: a mások iránti közömbösség. Megértettétek-e, mi a gyűlölet és mi a közömbösség? Megértettétek-e? [A fiatalok válaszolják: Igen!]

Tudjátok, a közömbösség nagyon rossz dolog, mert otthagyod a másikat a földön, nem iparkodsz segíteni másokat. A közömbösség az önzésben gyökerezik.

Nézzétek, az életetekben – fiatalok vagytok –, a szívetekben annak a nyugtalanságnak kell lennie, hogy másokkal törődjetek. Annak a nyugtalanságnak kell vezetnie benneteket, hogy barátság legyen köztetek. És törődnetek kell valamivel, amit most mondani fogok nektek, ami talán egy kicsit furcsának tűnhet. Valami, amit most mondani fogok nektek, ami talán egy kicsit furcsának tűnhet. Van egy nagyon fontos kapcsolat a fiatalok életében: a közelség a nagyszülőkhöz. Egyetértetek? [A fiatalok válaszolják: Igen!] Most mondjuk együtt mindannyian: „Éljenek a nagyszülők!” [A fiatalok válaszolják: Éljenek a nagyszülők!] Thank you very much! Thank you! [Köszönöm szépen! Köszönöm!]

Térjünk vissza a Noé leszármazottairól szóló bibliai történethez. Mindegyikük más-más nyelvet beszélt, sőt sok nyelvjárást beszéltek. Kérdezem tőletek: hány nyelvjárás van itt? Egy? Kettő? Három? Van-e közös nyelvetek? Jól gondoljátok át: van-e közös nyelvetek? [A fiatalok válaszolják: Igen!]. A szív nyelve! A szeretet nyelve! A közelség nyelve! A szolgálat nyelve! Köszönöm, hogy itt vagytok! Remélem, mindannyian a legmélyebb nyelvet beszélitek! Remélem, mindannyian a szeretet „wantok”-ai vagytok!

Kedves fiatalok, örülök lelkesedéseteknek, örülök mindannak, amit tesztek, amit gondoltok. De szeretném megkérdezni – jól figyeljetek a kérdésre! –, hibázhat-e a fiatal? [A fiatalok válaszolják: Igen!]. És a felnőtt hibázhat-e? [A fiatalok válaszolják: Igen!]. És egy olyan idős ember, mint én, hibázhat-e? [A fiatalok válaszolják: Igen!]. Mindannyian hibázhatunk. Mindannyian! De a lényeg az, hogy beismerjük, ha hibáztunk. Ez a fontos!

Nem vagyunk supermanek. Hibázhatunk. És ez egy bizonyosságot is ad nekünk: hogy újból és újból változtatnunk kell, mindig meg kell javulnunk.

Az életben mindannyian elbukhatunk, mindannyian. Van egy nagyon szép dal, szeretném, ha megtanulnátok. Ezt a dalt a fiatalok éneklik, amikor az Alpokban felfelé haladnak, amikor hegyeket másznak. A dal így szól: „A hegymászás művészetében nem az a fontos, hogy ne essünk el, hanem az, hogy ne maradjunk elesve.” Értitek ezt? [A fiatalok válaszolják: Igen!] Az életben mindannyian eleshetünk, mindannyian! Fontos-e, hogy ne essünk el? Fontos-e, hogy ne essünk el? – kérdezem tőletek. [A fiatalok válaszolják: Igen!] Igen, de mi az, ami ennél is fontosabb? [A fiatalok válaszolják: Felállni!] Az, hogy ne maradjunk elesve! És ha azt látjátok, hogy egy barátotok, egy társatok, egy veletek egykorú testvéretek elesett, mit kell tennetek? Kinevetni? [A fiatalok válaszolják: Nem!] Rá kell nézned és fel kell segítened! Gondoljatok arra, hogy csak egyetlen élethelyzetben nézhetünk le a másikra: csak azért, hogy felsegítsük. Hogy felsegítsük! Egyetértetek-e? [A fiatalok válaszolják: Igen!]

Ha valamelyiktek elesett, ha megcsúszott az erkölcsi életben, ha elbukott, neked, nektek, mit kell tenned, mit kell tennetek? Bele kell rúgnotok? [A fiatalok válaszolják: Nem!] Így van, kiválóak vagytok!

Befejezésképpen ismételjük meg együtt! ntos, hogy ne essünk el, hanem az, hogy ne maradjunk elesve. Ismételjétek meg! Thank you very much! [Köszönöm szépen!]

Kedves fiatalok, köszönöm az örömötöket, a jelenléteteket, a vágyaitokat! I pray for you! I pray for you! [Imádkozom értetek!] And you don’t forget to pray for me, because the job is not easy. [És ne feledkezzetek el imádkozni értem, mert nem könnyű ez a munka!] Thank you very much for your presence! [Köszönöm szépen jelenléteteket!] Thank you very much for your hope! [Köszönöm szépen reményeteket!] And now, all together, pray! [És most mindannyian együtt imádkozzunk!] Pray for all us! [Imádkozzunk egymásért!]

[Elmondják angolul a Miatyánkot.]

Thank you very much! [Köszönöm szépen!] But, I forgot [De elfelejtettem]: Ha valaki elesik, a földön kell maradnia? [A fiatalok válaszolják: Nem!] Kiváló!

És ha látjuk, hogy egy barátunk, egy társunk, egy testvérünk elesik, ott kell-e hagynunk, vagy bele kell-e rúgnunk? [A fiatalok válaszolják: Nem!]

Mit kell tennünk? [A fiatalok válaszolják: Felsegíteni!] Thank you very much! [Köszönöm szépen!] God bless you! [Isten áldjon meg benneteket!] Pray for me, don’t forget! [Imádkozzatok értem, ne felejtsétek el!]

* * *

A Szentatya rögtönzött szavai az áldás után:

A záróének előtt: elfelejtettem valamit. Szeretném megkérdezni, nem emlékszem: ha látsz valakit, aki elesett az úton, aki elesett a sok gond miatt, mit kell tennetek, bele kell rúgnotok? [A fiatalok válaszolják: Nem!] Mit kell tennetek az elesettel? [A fiatalok válaszolják: Felsegíteni!] Csináljuk együtt! Thank you very much! [Köszönöm szépen!]

A Szentatya rögtönzött szavai a záróének után:

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ezt a szép találkozót előkészítették. Erre hívta fel a figyelmemet ez a szalézi püspök, aki igazi munkásnak öltözve jött hozzátok. Most pedig mindannyian együtt tapsoljuk meg mindazokat, akik ezt a találkozót előkészítették! Egy dolgot elfelejtettem: hogyan kell ezt csinálni? Így? [Mutatja: felemelni az elesettet.]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Sajtószolgálat

Magyar Kurír