Ferenc pápa a piaristák lelki családjának: Ismerjétek fel a szegénység új formáit!

A Kalazanciusi Család a piarista rendet és azokat a szerzetes kongregációkat foglalja magában, amelyek osztoznak Kalazanci Szent József lelkiségében és küldetésében: Mária Leányai, a Kegyes Iskolák Szerzetesnővérei (escolapias); a Szeretet Iskoláinak Papjai (Cavanis-atyák); az Isteni Pásztornő Leányainak Kalazanciusi Intézménye (calasancias); Isten Szent Nevének Társasága (Cavanis-nővérek); Keresztény Iskolák Nővéreinek Vorselaari Intézménye (vorselaari nővérek); a Provolo Intézmény (Mária Társasága); Kalazanci Szent József Szegény Leányai (suore calasanziane); a Kalazanci Szent Józsefről nevezett Keresztény Munkások Társulata (kalazantínusok); Jézus Szentséges Szívének Kongregációja (Timon-David-atyák).

*

Az alábbiakban a pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.

Kedves Fivéreim és Nővéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!

Örülök, hogy találkozhatom veletek a Kalazanciusi Család fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából, valamint alapítóitok közül Szent Faustino Míguez és Boldog Celestina Donati halálának közelgő századik évfordulója alkalmából. A Kalazanciusi Család egyesít benneteket az összes keresztény népiskola védőszentjének, Kalazanci Szent Józsefnek a nevelési karizmájában.

Az Úr arra indította Kalazanci Szent Józsefet, hogy életét az ifjúság, különösen a kicsinyek és a szegények nevelésének szentelje, mint „őrangyaluk”, hogy azt a kifejezést használjam, amellyel ő maga szerette meghatározni a „tanár” küldetését. „Őrangyal” – ez gyönyörű! Ti pedig folytatjátok az ő munkáját, mely időközben, az évszázadok során négy földrészen is elterjedt. Ezért ebből az ünnepi alkalomból szeretném kiemelni eredetetek két szempontját, melyeket fontosnak tartok számotokra és jövőtökre nézve: az első szempont a Gondviselés iránti bátor tanulékonyság; a második szempont a személy teljes körű fejlődésének gondozása.

Az első a Gondviselés iránti bátor tanulékonyság. Jómódú családból származó alapítótok, akinek vélhetően „egyházi karriert” szántak – ez a kifejezés visszataszító számomra, és fel kellene hagyni a használatával! –, és aki komolyabb megbízatások birtokában érkezett Rómába, nem habozott gyökeresen változtatni életének tervein és kilátásain, hogy a városban talált utcagyerekeknek szentelje magát. Így jött létre a Kegyes Iskolák Rendje: nem annyira egy előre átgondolt és bebiztosított terv szerint, hanem egy áldozatos pap bátorságának köszönhetően, aki hagyta, hogy felebarátainak szükségletei megszólítsák ott, ahol az Úr a szeme elé tárta őket.

Ez nagyon szép, és én is arra szeretnélek biztatni benneteket, hogy

elhatározásaitokban őrizzétek meg ugyanezt a nyitottságot és készséget, túlzott számítgatás nélkül, legyőzve félelmet és tétovázást, különösen napjaink megannyi új keletű szegénységét látva

(vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 210). Új keletű szegénységek! Jó lenne, ha ezekben a napokban, amíg együtt vagytok, egyszer megpróbálnátok összegyűjteni, melyek is a szegénységnek ezek az új formái. Ne féljetek attól, hogy a szegények szükségleteire való válaszadás érdekében a múltban kitaposott utaktól eltérő utakra merészkedjetek, akár terveitek felülvizsgálata és várakozásaitok átfogalmazása árán is. Ebben a bizalomteljes ráhagyatkozásban rejlenek gyökereitek, és ha hűek maradtok hozzájuk, életben fogjátok tartani karizmátokat.

Második szempont: a személy teljes körű fejlődésének gondozása. A piarista iskolák nagy újdonsága az volt, hogy a szegény fiataloknak a hit igazságai mellett az általános műveltség tantárgyait is tanították, összekapcsolták a lelki és szellemi nevelést, hogy érett és jól képzett felnőtteket adjanak a társadalomnak. Ez akkoriban prófétai döntés volt, mely ma is teljes mértékben megállja a helyét. Ehhez kapcsolódóan szeretek arról beszélni, hogy

a személyben egységet kell teremteni a „három intelligencia” között: az elme intelligenciája, a szív intelligenciája és a kéz intelligenciája között

– a kéz is intelligens! –, és így a kezünkkel képesek vagyunk azt tenni, amit érzünk és gondolunk, aztán képesek vagyunk azt érezni, amit gondolunk és teszünk, és képesek vagyunk azt gondolni, amit érzünk és teszünk. A három intelligencia! Ma sürgetően szükséges segíteni a fiatalokat abban, hogy ezt a fajta szintézist, a három intelligencia harmonikus egységét megteremtsék, hogy „egységet teremtsenek” magukban és másokkal egy olyan világban, amely ezzel szemben egyre inkább az érzések és az ismeretek széttöredezettségének, a kapcsolatok tekintetében pedig az individualizmusnak az irányába taszigálja őket.

E tekintetben nagyon fontos hangsúlyozni a „normális” kapcsolatokat. Egymás szemébe nézzünk, és ne a mobiltelefonon keresztüli virtuális kapcsolatokat keressük! Egy püspök mesélte, hogy egy vasárnap az unokatestvérei meghívták ebédre egy étterembe, és a szomszéd asztalnál egy család ült: apa, anya, a fiuk és a lányuk, s mind a négyen a mobiltelefonjukkal voltak elfoglalva, nem is beszéltek egymással. A püspök – igencsak botor és vakmerő módon – odament hozzájuk, és azt mondta: „Nézzétek, szép család vagytok, miért a mobiltelefonjaikkal beszéltek? Miért nem beszélgettek egymással, ami sokkal szebb lenne?” Meghallgatták, „elküldték a pokolba”, és ugyanúgy „beszéltek” tovább. Ez borzasztó, emberségbeli fogyatékosság. A három intelligencia! Fontos, hogy a gyerekek megteremtsék ezt az egységet önmagukban, másokkal és a világgal. A teljes körű nevelési stílus nagyon fontos „karizmatikus képesség”, melyet Isten rátok bízott, hogy a legjobb tudásotok szerint tegyétek gyümölcsözővé mindenki javára.

Kedves barátaim, befejezésül még egy utolsó pozitív szempontját szeretném kiemelni ittléteteknek: az együtt járás.

Nagy örömmel látom, hogy mindannyian – férfiak és nők, megszentelt férfiak és megszentelt nők, valamint világi hívők – a Lélekre hallgatva, szükségét éreztétek annak, hogy „családot alkossatok”,

hogy egyesítsétek erőiteket és megosszátok tapasztalataitokat a jótékony szeretet hálózatában, testvéreitek szolgálatára (vö. Christus vivit apostoli buzdítás, 222). Ez Jézus stílusa (vö. Mk 3,14–15; Mt 18,20), és ez az Egyház stílusa is (vö. Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 7; Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 92). Köszönöm nektek ezt és mindazt, amit tesztek! Szívemből adom rátok áldásomat, és kérlek benneteket, imádkozzatok értem.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír