Ferenc pápa a Niceai Zsinat évfordulója alkalmából Törökországba látogatna

Ferenc pápa – 2024. június 30., vasárnap | 20:30

Ferenc pápa a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus küldöttségéhez intézett beszédében reményét fejezte ki, hogy 2025-ben Törökországba utazhat a Niceai Zsinat 1700. évfordulója alkalmából.

Ferenc pápa kifejezte óhaját, hogy a Kr. u. 325-ben tartott első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója alkalmából ellátogathat a kisázsiai Nikaiába, amelynek mai neve İznik. „Ez egy olyan út, amelyre szívből vágyom” – mondta a pápa péntek reggel, amikor köszöntötte a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus küldöttségét, amely Rómában tartózkodott az egyházalapító Szent Péter és Szent Pál ünnepén. A hagyományos látogatást a Katolikus Egyház küldöttsége viszonozza Isztambulban Szent András ünnepén, aki a hagyomány szerint a konstantinápolyi egyházat alapította.

A küldöttséghez intézett beszédében a Szentatya üdvözölte a lehetőséget, hogy „megtapasztalhatják a testvéri találkozás örömét”, és tanúságot tehetnek mind a két egyházat összekötő „mély kötelékről”, mind a „közös előrehaladás iránti szilárd elhatározásról”, hogy helyreállítsák az egységet egymás között.

 

Ferenc pápa külön kiemelte a jelenlegi konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával, I. Bartholomaiosszal (Bertalannal) való számos találkozását, különösen a 2014-es jeruzsálemi találkozást Szent VI. Pál pápa és I. Athenagorasz történelmi találkozásának 50. évfordulója alkalmából. Hangsúlyozva az elkötelezettséget arra, hogy „együtt járják az utat” a teljes egység felé, a pápa megerősítette, „hogy

az egyházaink közötti párbeszéd nem jelent kockázatot a hit integritására nézve; inkább az Úrhoz való hűségünkből fakadó szükségszerűség,

amely ajándékok cseréjével és a Szentlélek vezetése által a teljes igazsághoz vezet.”

A pápa felidézte a Vatikáni kertekben tartott békeszertartást is, amelyre nem sokkal a jeruzsálemi találkozó után került sor. Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka együtt üdvözölte Izrael és Palesztina képviselőit annak érdekében, „hogy kérjék a békét a Szentföldön, a Közel-Keleten és az egész világon”. „A jelenlegi események megmutatták: sürgősen szükség van arra, hogy közösen imádkozzunk a békéért, hogy véget érjen a háború, hogy a nemzetek vezetői és a konfliktusban álló felek újra felfedezhessék az egyetértéshez vezető utat, és hogy mindegyik fél testvérként ismerje el a másikat” – mondta a pápa. Megjegyezte, hogy ez a fohász a békéért minden konfliktusra vonatkozik, különösen a jelenleg is zajló ukrajnai háborúra.

Szükség van a reményre a világban, „egy olyan korban, amikor oly sok ember a jövő miatti félelem foglya” – sugallta a közelgő szentév mottója: „A remény zarándokai”. A pápa felkérte a keleti ortodox egyházakat, hogy imáikkal „kísérjék és támogassák” a közelgő szentévet, „hogy a bőséges lelki gyümölcsök ne maradjanak el”. Ferenc pápa imával zárta beszédét: „az Úr adja meg, hogy továbbra is azon az úton járjunk, amelyet Ő mutat nekünk, amely mindig a szeretet, a kiengesztelődés és az irgalom útja”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria