A Szentszéki Sajtóközpont április 26-án, pénteken megerősítette, hogy Ferenc pápa felszólal a dél-olaszországi Puglia régióban szervezett G7-csúcson, amelyet a mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatos kérdéskörnek szentelnek. A Szentszék Giorgia Meloni olasz miniszterelnök bejelentése után erősítette meg a Szentatya részvételét a június 13. és 15. között a pugliai Borgo Egnaziában tartandó csúcstalálkozón.
„Ez az első alkalom a történelemben, hogy egy pápa részt vesz a G7-ek munkájában” – nyilatkozta Giorgia Meloni. Hozzátette, hogy a Szentatya jelen lesz a hét legfejlettebb nemzet közelgő találkozójának résztvevői számára szervezett „tájékoztató ülésen”.
„Szívből köszönöm a Szentatyának, hogy elfogadta Olaszország meghívását. Jelenléte megtiszteli nemzetünket és az egész G7-et” – fogalmazott az olasz miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy az olasz kormány értékeli a Szentszék álláspontját a mesterséges intelligencia kérdésében, kiváltképpen a Pápai Életvédő Akadémia által is aláírt 2020-as Római felhívás a mesterséges intelligencia etikájára című dokumentumot egy olyan folyamatban, amely „az algoritmus etika fogalmának konkrét alkalmazásához vezet, nevezetesen etikát adunk az algoritmusoknak”.
„Meg vagyok győződve arról, hogy a pápa jelenléte döntően hozzájárul a mesterséges intelligencia szabályozási, etikai és kulturális keretének meghatározásához. Ezen a területen, ennek a technológiának a jelene és jövője alapján ugyanis ismét megmérettetik a nemzetközi közösség képessége, hogy megtegye azt, amire egy másik pápa, Szent II. János Pál 1979. október 2-án az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intézett híres beszédében emlékeztetett” – tette hozzá Giorgia Meloni.
„A nemzeti vagy nemzetközi politikai tevékenység az embertől származik, az ember végzi, és az emberért teszi” – idézte az olasz miniszterelnök a lengyel pápát.
*
Ferenc pápa a 2024. január 1-jei, a béke 57. világnapjára szóló üzenetét a mesterséges intelligenciának és a békének szentelte. Arra buzdította az emberiséget, hogy gyakorolja a szív bölcsességét, amely segíthet, hogy „a mesterséges intelligencia rendszereit egy teljes körű emberi kommunikáció szolgálatába állítsuk”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria