Ferenc pápa a római papságnak: Missziós terület vagyunk

Ferenc pápa – 2024. január 16., kedd | 20:49

Róma püspöke január 13-án, szombaton délelőtt a Lateráni Szent János-bazilikában találkozott papjaival. Több mint 800 egyházmegyés és szerzetes pap, állandó diakónus fogadta el a meghívást, hogy családias és szívélyes légkörben nyílt párbeszédet folytasson a pápával.

Missziós területnek nevezte Ferenc pápa a római egyházmegyét a találkozón, amelyet a hagyományhoz híven a Lateráni Szent János-bazilikában tartottak. A Szentatya kilenc óra után pár perccel érkezett a székesegyházhoz, ahol Angelo De Donatis bíboros, római helynök fogadta.

A római egyházmegye lelkipásztori szolgálatát végző és jelen lévő több mint 800 személyhez püspökük felhívással fordult az egész egyházi közösség evangelizálására, majd bejelentette, hogy folytatja az egyházmegye területén lévő plébániák felkeresését, amit a pandémia szakított félbe.

A mintegy háromórás találkozóról a római vikariátus közleményében úgy nyilatkozott, hogy „nyílt és családias párbeszéd volt, mely szívélyes légkörben zajlott”. A napközi imaóra elvégzése után De Donatis bíboros köszöntötte a pápát és az egybegyűlteket, majd megkezdődött a kérdezz-felelek a papok és a Szentatya között, aki arra buzdította őket, hogy szabadon, őszintén kérdezzenek. Mintegy harminc kérdés hangzott el a találkozón. Ferenc pápa hangsúlyozta az evangelizálás szükségességét egy pogány környezetben, melynek fő eleme a tanúságtétel.

A Szentatya válaszolt azokra a kérdésekre is, amelyek a homoszexuális párok megáldására vonatkoztak. Kijelentette, hogy nem változik a katolikus tanítás az egy nő és egy férfi közötti házasság szentségével kapcsolatban. A személyeket áldják meg, nem a bűnt. Egy afrikai pap kérdésére a pápa elmondta, hogy az afrikai kultúra nem fogadja el ezeket az áldásokat, mert más érzékenység jellemzi a kontinenst, és ezt tisztázták Ambongo bíborossal. A pápa megállapította, hogy sokan nem jól olvassák az egyházi szövegeket: „jó meghallgatás kell” hozzá. A konfliktusokat pedig kezelni kell, nem elrejteni – emlékeztetett. „Mindig meg kell bocsátani: én mindig megbocsátok; mindig irgalmasnak kell lenni” – tette hozzá a Szentatya.

A diakónusokról szólva azt mondta Ferenc pápa, hogy legyenek az emberek között, álljanak rendelkezésre azoknak, akiknek erre szükségük van. Végezetül arra emlékeztetett, hogy a homíliák legyenek rövidek, körülbelül 7-8 percesek, közvetlenek, megragadva Isten szavának szellemét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria